Ilyen még nem volt: Klaus Iohannis üzent a magyaroknak a nemzeti ünnepükön - Külhoni Magyarok
Hírek

Ilyen még nem volt: Klaus Iohannis üzent a magyaroknak a nemzeti ünnepükön

„Önök számára a mai nap alkalmat ad újra megerősíteni a magyar népet egységbe kovácsoló értékeket, és büszkén felmutatni az identitásukat, amely elismertté tette a magyar nemzetet a történelemben és az egyetemes kultúrában” – üzente a „magyar etnikumú román állampolgároknak” március 15-én az államfő.

Klaus Iohannis eddigi elnöki mandátuma alatt első alkalommal emlékezett meg a magyar nemzeti ünnepről. Az államfő március 15-i üzenetét az elnöki hivatal honlapján tették közzé hétfőn.

Közleméyében Klaus Iohannis jelentősnek nevezi a romániai magyar közösség hozzájárulását az ország európai integrációjához, a demokratikus értékek melletti elköteleződéséhez, illetve az emberi jogok és a kisebbségek védelmén alapuló román társadalom kiépítéséhez.

Az államfő szerint a világjárvány elleni közdelem, a nehéz időszakban tanúsított szolidaritás is azt bizonyítja, hogy a románok és magyarok képesek a nehézségek leküzdésének a szolgálatába állítani tehetségüket.

„Az etnikumközi harmónia ápolásával, együttesen fogjuk társadalmunkat fejleszteni és megerősíteni: ez olyan közös célkitűzés, amelynek megvalósításában a romániai magyar kisebbség is figyelemre méltó szerepet tölt be” – zárta üzenetét az elnök.

Mint ismert, a 2014-es elnökválasztáson a romániai magyarok több mint 80 százaléka szavazott Klaus Iohannisra. Az államfő támogatottsága a magyarok körében a 2019-es elnökválasztáson már jelentősen megcsappant. Klaus Iohannis gesztusa a 2021-es magyar nemzeti ünnepen összefüggésben állhat azzal, hogy az RMDSZ tavaly decemberben a Nemzeti Liberális Párt koalíciós társaként kormányra került.

Maszol

Kapcsolodó cikkek