KDNP: Van jövője a Vajdaságban a magyaroknak - Külhoni Magyarok
Hírek

KDNP: Van jövője a Vajdaságban a magyaroknak

A vajdasági magyar települések sokat fejlődtek, tudtak élni az elmúlt időszakban a szerbiai és a magyarországi támogatási lehetőségekkel, a jövő heti szerbiai választásokon azt kell megerősíteniük az itt élőknek, hogy vannak elképzeléseik, van jövője a Vajdaságban a magyaroknak – közölte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője csütörtökön.

Nacsa Lőrinc a szerdán kezdődött vajdasági látogatása során mások mellett találkozott Magyarkanizsa és Zenta polgármesterével, illetve több településen – köztük Óbecsén – választási fórumokon vett részt.

„Arra bíztattam a helyi fiatalokat, hogy vegyenek részt a jövő vasárnapi szerbiai általános választásokon, hogy legyen beleszólásuk a jövőjükbe”. Látható, hogy Magyarország és Szerbia kapcsolata kiváló az utóbbi időkben, ami nagyon nagy részben köszönhető a vajdasági magyar közösségnek, ami egyfajta közvetítő- vagy hídszerepet tölt be – fejtette ki a KDNP-s politikus.

Mint hozzátette: Magyarországra és a magyar kormányra mindig számíthatnak a vajdasági magyarok, ez az elmúlt időszakban támogatásokban, gazdaságfejlesztési programokban is megnyilvánult.

A térségben közel 50 milliárd forint értékben zajlottak gazdaságfejlesztési beruházások, több mint 13 ezer támogatott pályázat révén, amelyek nyertesei között sok olyan fiatal vállalkozó is van, akik helyben, a közösségért felelősséget vállalva szeretnének tevékenykedni.

Nacsa Lőrinc kitért arra is: örömteli, hogy sok fiatal jelölt indul a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) helyi, tartományi vagy éppen parlamenti listáján. Szerepet kaphatnak tehát a fiatalok, akiknek vannak elképzeléseik, és a szülőföldjükön szeretnék megtalálni a számításukat.

„Erős magyar közösségnek erős képviselet kell, jó a megkezdett út, ezen kell tovább haladni”. Fontos, hogy erős felhatalmazást kapjon jövő vasárnap a VMSZ és a magyar közösség, erős képviselettel hallatni tudják a hangjukat Belgrádban, illetve tartományi és helyi szinten is – fogalmazta meg a KDNP képviselője.

MTI

Kapcsolodó cikkek