Címke: kdnp
Nacsa Lőrinc vezeti majd az új nevén működő magyarságpolitikai bizottságot
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Latorcai Csabát jelölte az Országgyűlés alelnökének, míg az új néven, magyarságpolitikai bizottságként működő nemzeti összetartozás bizottságot Nacsa Lőrinc vezeti majd – mondta Rétvári Bence frakcióvezető kedden az MTI-nek.
A Magyarország területén feltartóztatott ukrán pénzszállítmány ügyével kapcsolatos törvényjavaslatot tárgyalta kivételes eljárásban kedden az Országgyűlés.
Nacsa Lőrinc, a KDNP vezérszónoka kiemelte: ők nem állítanak semmit, viszont rengeteg kérdésük van, amelyeket tisztázni kell. Azt kérte Arató Gergelytől (DK), a hazája érdekében álljon ki olyan vehemensen, mint az ukrán piszkos pénz érdekében tette.
Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztusban
Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Szobon.
Latorcai Csaba: összefogással lehet megmenteni a békét
Az összefogással hegyeket mozgathatunk, és akkor meg tudjuk menteni a békét – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke szerdán a Békés vármegyei Lőkösházán.
Semjén Zsolt: a KDNP küldetése a keresztény civilizáció, a magyar nemzeti szuverenitás és a családok védelme
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) küldetése a keresztény civilizáció, a magyar nemzeti szuverenitás és a magyar családok védelme – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Budapesten.
Semjén Zsolt: a mi üzenetünk a nemzeti szuverenitás és a keresztény civilizáció
A mi üzenetünk a nemzeti szuverenitás és a keresztény civilizáció – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke hétfőn Budapesten.
KDNP: kiemelten támogatja a közösségeket a kormány
Az oktatásról és a kormány családpolitikájáról is szó volt a 2024-es költségvetési törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlésben szerdán
Békepárti határozati javaslatot nyújtott be a Fidesz és a KDNP a háború egyéves évfordulójára
Országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a Fidesz és a KDNP az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról címmel kedden este.
Kitiltották Ukrajnából a kereszténydemokrata Nacsa Lőrincet
Kitiltották Ukrajnából Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselőt.
Simicskó: Fontos, hogy a magyarság összetartozása erősödjön
Fontosnak tartja a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője, hogy a magyarság lelki, szellemi összetartozása erősödjön, mert szerinte olyan globalizációs folyamatok vannak a világban, amelyek valamennyi nemzetnek kihívást jelentenek.
„Az RMDSZ az egyetlen” – Ha Semjén Zsolt román állampolgár lenne, a szövetségre szavazna
Az RMDSZ jelöltjeire történő szavazásra buzdítja az erdélyi magyarokat Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfőhelyettes, gyakorlatilag esélytelennek nevezve a többi magyar politikai alakulat színeiben induló magyar jelölteket.
KDNP: Van jövője a Vajdaságban a magyaroknak
A vajdasági magyar települések sokat fejlődtek, tudtak élni az elmúlt időszakban a szerbiai és a magyarországi támogatási lehetőségekkel, a jövő heti szerbiai választásokon azt kell megerősíteniük az itt élőknek, hogy vannak elképzeléseik, van jövője a Vajdaságban a magyaroknak – közölte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője csütörtökön.