Köszönetet mondott Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökjelöltje a romániai elnökválasztás vasárnapi első fordulója után a rá szavazó magyar és román választóknak.
Kelemen Hunor Kolozsváron adott nyilatkozatában elégedettnek mutatkozott a felmérések által 3,9 és 4,6 százalék között jelzett választási eredményével. Kijelentette: folytatják a harcot a bizalmatlanság falának lebontásáért.
Kelemen Hunor szavai szerint több szavazatot sikerült szereznie, mint 2009-ben vagy 2014-ben. „Amióta külön tartják a parlamenti választást az elnökválasztástól ez jó eredmény. Számításaink szerint 390-400 ezer szavazat között lesz az abszolút szám” – jelentette ki.
Köszönetet mondott azoknak a magyaroknak, akik rá szavaztak az első fordulóban, és azoknak a román embereknek is, „akik meghallották a tisztelet, a bizalom üzenetét”.
„Büszke vagyok az eredményre: ez nem az én eredményem, hanem közösségünké. Egy erős közösségnek a hangja, és ezt szeretném megköszönni” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke megemlítette, a kampány során a bizalom, a tisztelet, az emberi méltóság üzenetét emelték ki, és azokat a fontos célokat hangoztatták, amelyek a jövőről: az oktatásról, gazdaságról, környezetvédelemről szólnak.
„Ezeket az üzeneteket tovább akarjuk vinni, és azt is, hogy a többség és a kisebbség között tiszteletre van szükség. Le kell bontani a bizalmatlanság falát. Tegnap ünnepeltük a berlini fal lebontását. Nem lesz könnyű lebontani (a bizalmatlanság falát), nem lesz egyszerű, de meg kell tennünk mindannyiunknak. A kampány lejárt, a munka folytatódik. A következő esztendőben két választás előtt állunk, amelyeken ezeket a témákat fogjuk továbbvinni. Az a jövőkép, amelyet mi javasolunk a társadalomnak, meg vagyok győződve, hogy ebből az országból egy jobb országot építene néhány éven belül” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Újságírói kérdésre korainak tartotta arról beszélni, hogy mit javasol az RMDSZ a szavazóinak a második fordulóra. Úgy vélte, a választási forduló végeredményeinek ismeretében az RMDSZ vezető testületei alakítják majd ki a szövetség álláspontját.
MTI