Koronavírus-járvány idején sem szünetel az értékmentés Borsiban - Külhoni Magyarok
Hírek

Koronavírus-járvány idején sem szünetel az értékmentés Borsiban

A bodrogközi Borsiban a magyar kormány támogatásával teljes felújítás zajlik a Rákóczi-várkastélyban. A munka a járványhelyzetben sem szünetel, igaz a kialakult helyzet március-áprilisban igényelt néhány intézkedést a folyamatosság érdekében.

A felújítási munkálatok jelenlegi állásáról dr. Diószegi Lászlót, a felújítást lebonyolítását koordináló Teleki László Alapítvány igazgatóját kérdeztük, aki elmondta, hogy miután Magyarországon és Szlovákiában is érvénybe léptek a járvánnyal kapcsolatos korlátozások és előírások, az alapítvány gyorsan megtette a szükséges lépéseket, hogy ne legyen fennakadás a restaurálás folyamatában.

A szlovákiai szakemberek addig is szinte megállás nélkül dolgoztak tovább az épületben – természetesen betartva a járványügyi előírásokat. Mivel a felújítási munkálatokban magyarországi és szlovákiai szakemberek egyaránt részt vesznek, így a határzár kissé nehezítette a helyzetet, de mára nagy részben megoldódtak ezek a gondok, és az anyagellátás is többé-kevésbé folyamatosnak mondható.

A kialakult néhány hetes csúszást a szakemberek folyamatosan behozzák, így nincs veszélyben a felújítási projekt befejezésének tervezett határideje. A projekt előrehaladását nem befolyásolja, de konkrétan a rendszeres helyszíni szemléket kissé nehézkesebbé teszi a járványhelyzet.

A magyarországi tervezők, projektmenedzserek, a Teleki Alapítvány munkatársai a határzár előtt hetente jártak megtekinteni a munkálatokat. Erre most nincs lehetőség, ám a heti szemlék így sem maradnak el: a szlovákiai kollégák videokonferencián mutatják be a projekt aktuális helyzetét, és az anyaországból bekapcsolódó résztvevőkkel így beszélik meg a szükséges teendőket.

A borsi Rákóczi-várkastély felújítása a tervezett ütemben halad, és azon dolgoznak, hogy a kastély ünnepélyes átadása a tervek szerinti időpontban, 2021 márciusában, az itt született II. Rákóczi Ferenc születésnapján megvalósulhasson, tájékoztatta hírportálunkat Diószegi László.

A munkálatok előrehaladásáról a Teleki László Alapítvány honlapja rendszeresen ad tájékoztatást, amelynek alapján elmondható, hogy jelenleg az „A” épületrész fejedelmi lakosztályainak vizesblokkjaiban a szennyvízelvezetés kialakításán dolgoznak, a vízvezeték szerelése befejeződött. A második szinten folytatódik a villanyszerelés. A „B” épületrészben a fűtésrendszer szabályozása zajlik, a második szinten burkolják a vizesblokkokat, a déli és nyugati oldalon glettelik a külső vakolatot. A régészeti munkák jórészt befejeződtek.

Folyik a várkastély közvetlen környezetének rendbetétele is. A kastély szűkebb környezetére vonatkozó tájépítészeti, rendezési, engedélyezési és kivitelezési tervek elkészültek.

A borsi kastélyban a II. Rákóczi Ferenc életét és korát bemutató kiállítás tervezése is fontos állomásához érkezett az elmúlt hónapokban. A kiállítás koncepciótervét a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kreatív csapata szakértők bevonásával készítette el. A tárlat a tervek szerint bemutatja a kastély történetét, egy 17. századi birtok működését. Kitekintést ad majd a korabeli Európára, és ismerteti a Rákóczi család ősfáját. Mindezek mellett szemlélteti majd a korabeli betegségmegelőző és gyógyító patikaszereket.

A kiállítás többek között áttekintést ad Rákóczi ifjú- és felnőttkoráról, ismerteti a szabadságharc okait, megjeleníti a tábori élet mindennapjait, vázolja a fejedelem szabadságharc utáni reményeit, és bepillantást enged rodostói napjaiba. A bemutató Rákóczi emlékezetével zárul, áttekintést kaphatnak majd a fejedelem emlékének ápolásáról filmen, festészetben, zenében, irodalomban.

Műemlékek felújításánál fontos szempont, hogy a megújított épületegyüttes később mennyire fenntartható. Ez a kérdés a borsi Rákóczi-várkastélynál is felmerül.

A kastély a Rákóczi-kultusz kiemelt zarándokhelye: ismeretes, hogy a Kárpát-medencéből, olykor pedig Lengyelországból korábban is nagy számban érkeztek vendégek, hogy megnézzék a fejedelem szülőhelyét. A felújítást szervező Teleki László Alapítvány szakemberei bíznak abban, hogy ez a restaurálás befejezését követően is így lesz.

A fenntarthatóságot és látogatottságot minden bizonnyal növeli fogja a majdani korszerű, interaktív kiállítás, és várhatóan a kastélyban kialakított konferenciaterem és a múzeumpedagógiai programok is. De ez nem minden, a tervek nagyobb szabásúak.

A felújítás lebonyolítására létrehozott szlovákiai szervezet, a II. Rákóczi Ferenc nonprofit társaság 2019 decemberében a sátoraljaújhelyi önkormányzattal közösen pályázatot nyújtott be az SKHU/1902 referenciaszámú Interreg pályázatra Természet és kultúra – A határ menti terület vonzerejének növelése témakörben, a turisztikai attrakciók közös fejlesztésére.

A pályázati eredmények még nem ismertek, de bíznak a támogatásban. A kiírás lehetőségeit figyelembe véve több beruházást terveznek a borsi kastély épületében, és a hozzá tartozó parkban.

A kastélypark egy részének rendezése keretében Rákóczi-tematikájú játszóteret építenének. Kikötői infrastruktúra kialakításával, illetve a Bodrog partjáig érő sétaút kiépítésével szeretnének kapcsolódni a MAHART Zrt. által Magyarországon a Felső-Tiszán, illetve a Bodrogon működtetett nyaralóhajó-programhoz.

A pályázati partner, Sátoraljaújhely Önkormányzata a két helység közötti kerékpáros és gyalogos eljutási lehetőségek javítását vállalta.

Mindezeket Varga Anna Tünde, Borsi község polgármestere is megerősítette. Bízik abban, hogy a tervek szerint az idén befejeződnek a külső és belső munkálatok, azt követően pedig a kastély berendezése és kiállításainak felépítése is megtörténik 2021. márciusára, amikor átadják majd rendeltetésének a teljesen felújított várkastélyt és környékét.

Felvidék Ma

Kapcsolodó cikkek