Kutatási stand-up előadás is várja a közönséget a Nemzetpolitikai Kutatóintézetben pénteken, a Kutatók éjszakáján. A Külhoni Kornél kalandjai című előadás György Botond erdélyi humorista főszereplésével mutatja be az intézet tevékenységeit, kutatásainak eredményeit – írja a kutatóintézet közleménye.
Az érdeklődők emellett vetélkedőn tehetik próbára a nemzetpolitikával és a külhoni magyarokkal kapcsolatos ismereteiket, valamint zárásként a Kárpát-medence különböző ízeivel is ismerkedhetnek egy gasztrobemutatón – olvasható a közleményben.
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet Kutatók Éjszakájára tervezett teljes programja a kutatóintézet facebook oldalán, ide kattintva érhető el.
MTI/NÁT