Továbbra is gyűjtik a támogató aláírásokat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tavaly májusban elindított európai polgári kezdeményezéséhez – hangzott el az M1 kedd délutáni Híradójában.
Azt mondták: az SZNT nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezését eddig mintegy százezren írták alá a szükséges egymillióból.
A „Székelyföldért megmozgatjuk Európát” jelszóval elindított polgári kezdeményezés jogi és anyagi keretet kér az Európai Uniótól az őshonos nemzeti kisebbségek számára – tették hozzá.
A petíciót a nemzetiregiok.eu címen néhány kattintással bárki támogathatja.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke az M1-nek nyilatkozva azt hangsúlyozta: a kezdeményezés magyar szempontból azért fontos, hogy a határon túli magyar területek úgy fejlődjenek, gazdagodjanak, hogy közben magyar regionális identitásukat megőrizzék.
MTI