A magyar állam támogatásával a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által felépített óvodát és bölcsődét avattak fel kedden Aradon, amely Arad egyetlen magyar tannyelvű középfokú oktatási intézménye, a Csiky Gergely Főgimnázium bentlakása mellett kezdi meg működését.
Az Aradi Vértanúk tiszteletére emelt Szabadság-szobor közelében található 1500 négyzetméteres telken újonnan épült, 722 négyzetméteres emeletes oktatási intézmény két bölcsődei és egy óvodai csoportban mintegy hatvan magyar gyermeknek biztosít kiemelkedő színvonalú elhelyezési és oktatási körülményeket. A beruházás értéke 280 millió forint.
Az Arad-belvárosi református templomban tartott keddi óvoda- és bölcsődeavató ünnepségen Csűry István püspök a jövendő pillérének nevezte az új intézményt, ahol a gyermekeket arra nevelik, hogy családalapítást vállaló, nemzetükhöz, hitükhöz ragaszkodó felnőttekké váljanak.
„Mondhat bárki bármit, mi nem mondunk le a keresztyén értékekről” – szögezte le a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke.
Köszöntőjében Grezsa István, a Miniszterelnökség Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért is felelős miniszteri biztosa azt hangoztatta: a magyarságot Istenhez, családhoz és hazához való ragaszkodása őrizte meg történelme során, és a 21. században is azt tartja modernnek, ami hagyományos, ezt tartja gyermekei számára követendőnek.
Hozzátette: a megmaradást szolgálja az öt éve indult óvodafejlesztési program, amelynek keretében a magyar kormány 179 új óvoda és bölcsőde felépítését, 713 intézmény felújítását támogatta szerte a Kárpát-medencében, ezt szolgálja a 400 újonnan kialakított játszótér és az a több mint 1500 játéksarok, amelyeket azokba az óvodákba küldtek, ahova még magyar gyermekek járnak.
A miniszteri biztos az avatóünnepség után a magyar közmédiának elmondta: kiemelt helyszíne az óvodaprogramnak minden olyan nagyváros, ahol a magyarok szórványban élnek, és ahol fokozott az asszimiláció veszélye. Rámutatott: Aradon nem volt eddig magyar bölcsőde, az új intézménnyel pedig a vegyesházasságokban született gyermekek számára is lehetőséget akarnak biztosítani az anyanyelv megőrzésére.
Bognár Levente, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) aradi önkormányzati képviselője, aki az építkezés elkezdésekor még a város alpolgármestere volt, elmondta: azáltal, hogy az új bölcsőde és óvoda a – katolikus főgimnázium jogutódjaként működő – Csiky Gergely Főgimnázium szervezeti keretében, annak bentlakása mellett kezdi meg működését, a katolikus és református egyház kiváló szimbiózisban, közösen ad otthont az aradi magyar oktatásnak. Az új intézmény működtetését magára vállalta az önkormányzat, az alkalmazottak bérét a városi költségvetésből fedezik.
MTI