Hogyan látják a bánsági magyar médiumok munkatársai saját szerkesztőségük és közönségük helyzetét? Milyen volt a bánsági magyar média helyzete régen, és milyen ma? Sorozatindító interjúnkban Lehőcz Lászlóval, a Temesvári Rádió riporterével beszélgettünk.
Mikor és hogyan lettél rádiós?
A kilencvenes évek elején lettem rádiós, azt megelőzően villamosmérnökként dolgoztam a temesvári mérőműszergyár tervezőosztályán. A rádió magyar szerkesztőségének vezetője szintén villamosmérnöki végzettséggel rendelkezett, ő többször hívott engem rádiózni, mert szerinte nekem a rádiónál lett volna a helyem. Gondolkoztam az ügyön, és nem volt ellenemre. Már gyerekkoromban elképzeltem, hogy milyen lenne sportriporternek lenni, amikor a magyar labdarúgó-bajnokság körkapcsolásos közvetítéseit hallgattam. Az egyetemen aztán a Diákvárosban a vezetékes rádióban közvetített adásnak is szerkesztője voltam, ezt a szerkesztőséget M-stúdiónak hívták. Visszatérve a kilencvenes évek elejére: először külsősként kezdtem bedolgozni, egy magyar rockzenei rovatot vezettem heti rendszerességgel, több hónapon keresztül. Végül ’92 augusztusában a rádió kiírt egy versenyvizsgát, amire heten jelentkeztünk. Akkor nem vettek fel, viszont a következő év februárjában telefonáltak, hogy ha még mindig akarnék menni, akkor itt az alkalom. Akkor vettek fel a rádióhoz.
Műszaki háttérrel átállni a rádióhoz elég nagy váltásnak tűnik. Nem bántad meg utólag, hogy otthagytad a mérnöki munkát?
Semmiképpen. Nagyon szeretem a rádiózással járó munkát, gyakorlatilag ez az életem. A műszaki végzettség bizonyos mértékben előnyömre vált, hiszen könnyebben kezeltem azokat a műszereket, amelyek a kezembe kerültek, akár a riportermagnót, akár a vágómagnót vagy később a számítógépet. Nyilván el kellett sajátítani az újságírás alapjait, ezt különböző tanfolyamokon sikerült az első években.
Pont a minap hallgattam a Kossuth Rádióban egy beszélgetést egy nyugalmazott sportriporterrel, aki aktív éveire visszaemlékezve elmondta, hogy a rendszerváltás előtt riporternek lenni vágyott, irigyelt szakma volt: többek között azért, mert így megnyílt az utazások lehetősége Nyugatra. Nálad voltak hasonló motivációs tényezők?
Ilyen motivációm nem volt, és nem is gondoltam rá, hiszen a tevékenységi területünk Temesvár és közvetlen régiója: Arad, Hunyad, Temes és Krassó-Szörény megye. Egyszer viszont nekem is volt alkalmam rádiósként külföldre utazni, ugyanis 2000 augusztusától a BBC magyar adásának romániai tudósítója lettem. Néhány hónappal később Londonban szerveztek egy tanfolyamot, és oda eljutottam akkor. Maga a tanfolyam a rádió épületében volt, a BBC minden költséget fizetett, és az egész egy hatalmas élmény volt.
Meddig tartott a BBC-s megbízás?
A megbízás akkor ért véget, amikor a magyarral együtt majdnem az összes közép-kelet-európai nyelveken sugárzó szerkesztőséget megszüntették. Kivétel volt a román és a bolgár, ők még vagy 1–1,5 évig húzták, de a többiek megszűntek 2005. december 31-én. A brit kormány úgy gondolta, hogy erre már nem kell pénzt költeni, ehelyett inkább arab nyelvű hírtelevíziót indítottak.
A jelenre rátérve: mit lehet tudni a Temesvári Rádió magyar műsoráról? Mikor és mennyi magyar műsort sugároz a rádió?
A Temesvári Rádió összesen 10 nyelven sugároz, több-kevesebb rendszerességgel. Naponta van a román műsor mellett 1-1 órás német, magyar és szerb adás (ezt a sugárzás sorrendjében mondom). Kora délután 13:00 és 16:00 óra között középhullámon, este pedig 19:00 és 22:00 óra között van adás, ugyanebben a sorrendben, a rádió 105,9 MHz-es ultrarövid hullámú frekvenciáján. Ezt minden szerkesztőség úgy használja ki, ahogy jónak látja. Mi úgy gondoltuk, hogy a délutáni programban – amelyet egy 400 kW-os nagy teljesítményű adó sugároz, és emiatt nagy területre eljut – egy közéleti műsort sugárzunk. Este 8-tól pedig ultrarövid hullámon – ez Temesvár közvetlen 40-50 km-es vételkörzetében fogható – inkább zenés műsorokat adunk. Korábban, amikor még csak az egyórás középhullámú műsorunk volt, elég sok bírálat ért minket, hogy nagyon sokat dumálunk és keveset zenélünk. Úgyhogy akkor gondoltuk, hogy esténként zenéljünk is, erre egyébként a hangminőség is jobb ultrarövid hullámon. Az esti zenés műsorok alól kivétel a vasárnap, amikor a középhullámú adást ismételjük meg, valamint a hétfő: ekkor a kárpát-medencei kisebbségi magyar szerkesztőségek közös műsorát sugározzuk. Ezt Kolozsvár, Marosvásárhely, Temesvár, Újvidék, Pozsony és Lendva közösen készíti, illetve küldjük egymásnak az anyagokat, és felváltva egy-egy stúdióban valaki összeállítja a műsort.
Hogyan állítjátok össze a tartalmakat?
Mi úgy gondoljuk, hogy a rádiónk elsődleges feladata az információszolgáltatás, hiszen zenét manapság bármikor bárhol lehet hallgatni. A délutáni középhullámú adásban főleg ezt tesszük. Reagálunk minden fontos eseményre. Minden adás munkanapokon hírekkel kezdődik, utána, aktuális interjúk, riportok. Ha események vannak, azokon jelen szoktunk lenni, amennyire tudunk, és beszámolunk róluk. Most a kijárási korlátozások miatt vagy az itteni stúdióból, vagy otthonról készítjük az anyagokat, de így is próbálunk tájékoztatást adni arról, hogy mi történik Temesváron, a megyében és a térségben. Egy nagyon jó visszajelzést is kaptunk egy kárpátaljai történelemtanártól, aki egy konferencián odament a temesvári történelemtanárhoz és neki mondta, hogy mindent tud arról, ami Temesváron történik, mert rendszeresen hallgatja a temesvári rádiót. Ez már elég meglepő, hogy Kárpátaljáig elhallatszunk, de ez is igazolja, hogy a nagyteljesítményű adó messzire elviszi a hangot.
Milyen rovataitok vannak?
Vannak állandó rovataink: mezőgazdasági rovat, orvosi tanácsadó rovat, ifjúsági műsor, nyugdíjasoknak sugárzott rovat, irodalmi műsor, kulturális rovat, egyházi műsor, zenés jókívánságok, van nyelvi rovatunk, egyesek hetente, mások kéthetente jelentkeznek. Volt korábban jogi tanácsadó rovatunk, most éppen nincs olyan ügyvéd, aki ezt ingyenesen be tudná vállalni, mert a rádió ezért nem fizet. A magyar szerkesztőségben három főállású alkalmazott készíti az adásokat [Lehőcz László, Erdély Rita és Bartha Csaba – J. G.], emellett van egy dévai és egy aradi tudósítónk, és vannak néhányan, akik barátságból vagy hivatástudatból végzik a munkát. A vasárnapi műsorokat egy volt kolléganőnk készíti, aki már nyugdíjas, most éppen otthonról. Van egy színművészünk, aki az Irodalmi kalendárium rovatunkba dolgozik. Ez abból áll, hogy az adott héten születési évfordulóját ünneplő két-három írónak, költőnek elhangzik az életrajza. Az életmű ismertetését egy irodalmi szemelvény követi valamelyik műből. A rövid részletet a színművész, Mátray László olvassa fel, az életrajzi adatokat Marossy Boglárka magyartanár ismerteti. A tanárok már többször váltották egymást az évek során, Mátray László viszont az elindulása óta közreműködője ennek a rovatnak.
A rádiós szakma egyik izgalmas velejárója, hogy nem lehet tudni, mikor lesz olyan esemény, ami hírértékkel bír. Mihez lehet kezdeni uborkaszezon idején?
Ez főleg januárban szokott előfordulni, amikor az ünnepek után egy ideig minden leáll, illetve nyáron, amikor sokan szabadságra mennek. Azért ilyenkor is vannak olyan dolgok, amelyek érdekelhetik az embereket. Egyrészt portrékat lehet készíteni különböző érdekes emberekkel, művészekkel, pedagógusokkal, színészekkel, másrészt télen, az évek fordulójánál mérlegkészítésre is megkérjük azokat, akik különböző szervezeteket vezetnek.
Hogyan jutnak el hozzátok a hallgatói visszajelzések?
Objektív és precíz visszajelzések nincsenek a hallgatóságról. Amit a román rádió megrendel, az országos szintű felmérés. A mi régiónkban túl kevés a megkérdezett ember ahhoz, hogy az a magyar adás hallgatottságára nézve releváns legyen. Ami hozzánk eljut, az a közvetlen hallgatói visszajelzés, ami érkezhet személyes találkozókon, a Facebookon, levélben vagy e-mailen. A Facebookon ki lehet venni, hogy hány emberhez jutott el egy-egy bejegyzés. Általában három dolgot szoktunk feltenni: híreket, képes beszámolókat eseményekről és hanganyagokat. A rádión elhangzott anyagok java tehát elérhető Facebookon is. A hanganyagokat a box.com nevű oldalra töltjük fel, és onnan osztjuk meg a közösségi oldalon. A box.com egy darabig nyilvántartotta és elérhetővé tette számunkra, hogy egy anyagba hányan hallgattak bele (vagy hányan hallgatták meg). Egy idő után ez a funkció eltűnt, és akkor nem tudtuk követni az adatokat. Az utóbbi időben a statisztika megjelent olyan formában, hogy e-mailben értesítenek minket, ahányszor egy-egy anyagot, műsort meghallgat valaki, csak nincs, aki azzal foglalkozzon, hogy ezt megszámolja. Az azért látszik, hogy melyik anyagot hallgatják többen, és melyiket kevésbé.
Emlékszem, hogy amikor januárban találkoztunk a rádió szerkesztőségében, belépett egy hölgy a stúdióba. A kívánságműsorba kért valamit?
Ha jól emlékszem, igen.
Van egy kis retró hangulatom, ha a kívánságműsorra gondolok. Gyerekkoromban mintha ez a műfaj még jobban dívott volna, mint napjainkban. Mennyire népszerű ez nálatok?
Mi is érezzük, hogy régebben nagyobb divatja volt ennek. Az internet előtti időben volt például olyan, hogy Németországba küldtek születésnapi jókívánságokat. Megkérdeztük a kezdeményezőket, hogy ez akkor hogy lesz, hiszen Németországból nem tudják hallgatni a Temesvári Rádiót.
„–Nem, de mi felvesszük kazettára a rádióról, és elküldjük nekik.” – ez volt a válasz.
Ezek a korlátok most már megszűntek, de az tény, hogy nagyot csökkent az érdeklődés, hiszen bárkivel könnyebb kapcsolatot tartani, mint korábban. 15–20 évvel ezelőtt, Sándor, József névnapja környékén volt olyan, hogy 120–150 jókívánság is érkezett az éppen műsort vezetőnek. Abba a műsorba alig fért zeneszám, mert állandóan beszélt a műsorvezető. Most csúcsidőben 40–50, különösebb ünnep nélküli hetekben 10–15 jókívánság érkezik.
Ha én akarok valakinek jókívánságot küldeni, mennyivel kell előtte szólnom, hogy leadjátok?
A szabály az, hogy csütörtök délig kell megérkeznie a szövegnek. De ha kicsit később jön a jókívánság, és a műsor még nem készült el, azt is elfogadjuk. Bárhonnan lehet kérni, akár banki átutalással is lehet fizetni, ennek az ára 5 lej, ami valamivel több, mint 1 euró. Azon kívül, hogy ez a műsor minden vasárnap jelentkezik, időnként – például karácsony másnapján vagy húsvéthétfőn – élőben is be lehet telefonálni, és el lehet mondani a jókívánságokat.
Mennyiben látod a munkát eltérőnek itt a szórványban, összevetve egy tömbterületen működő riporter munkájával?
Sem tömbterületen, sem az anyaországban nem dolgoztam, de el tudom képzelni. Az tény, hogy nehezebben tudok magyarul beszélő interjúalanyt találni, mint ott, ahol szinte mindenki magyarul beszél. Még BBC-s tudósító koromban volt például egy olyan feladat, hogy megkérdezzem az embereket, kinek mit jelent március 15-e. Elmentem a Bartók Béla líceum bejáratához, és ott a gyerekeikre váró szülőket leszólítva lettek interjúalanyaim. Ha csak elindulok a városban, akkor sokkal nehezebb, persze azt is kipróbáltam már. A belvárosban járva figyeltem, hogy ki beszél magyarul. Találtam úgy is, de sokkal nehezebben (nevet).
A beszélgetésünk elején említetted, hogy a Temesvári Rádió összesen 10 nyelven sugároz. A többi nemzetiségi szerkesztőséggel együtt tudtok működni valamilyen formában?
Általában az együttműködés abban szokott kimerülni, hogy az események látogatásakor felveszünk a másiknak egy rövid, 2-3 perces anyagot, ha van olyan interjúalany, aki a másik szerkesztőség számára is érdekes lehet. Mondok egy példát. Február közepén voltam egy méhészeti vásáron Újszentesen, ahol volt egy szerbiai küldöttség is, közöttük egy szerbiai magyar méhésszel. Őt megkértem arra, hogy mondja el nekem szerbül is, hogy mit látott a vásárban, miért jött, mivel foglalkozik otthon, így lett egy rövid szerb nyelvű anyag is, amit átadtam a kollégának. De ugyanígy csinálnak a németek és a szlovákok is például magyar nyelvű anyagokat.
Az együttműködéseknél maradva: 2019 nyarán szervezték az I. Kárpát-medencei magyar médiatalálkozót, amin te is részt vettél. Milyen tapasztalatokkal tértél erről vissza?
Nagyon jó volt. Egyrészt jó volt látni azokat a kollégákat, akikkel együtt dolgozunk. Egy-két kivétellel jelen volt a Határok nélkül teljes szerkesztősége. Ennek a műsornak 2008 óta tudósítója vagyok, a Kossuth Rádiónak elküldött anyagaim anyagaim 80-90 százalékát nekik készítem. A Határok nélkülnek van tizenvalahány tudósítója az egész Kárpát-medencében, Pozsonytól Csíkszeredáig. A találkozón nagyon jól meg tudtuk beszélni a közös dolgainkat, de új emberekkel is megismerkedtünk: rádiósok, tévések és az írott sajtó képviselői egyaránt jelen voltak.
Van-e valami jó tanácsod azoknak a fiataloknak, akik komolyan gondolkodnak azon, hogy a média világában helyezkedjenek el?
Azt tapasztalom, hogy a fiatalok a rádiót nem nagyon kedvelik. Valaki egyszer azt mondta, hogy a rádióhallgatásra meg kell érni. Ebben lehet valami, az tény, hogy a rádiót elsősorban a 40–45 év felettiek hallgatják. Mostanában a fiatalok inkább online lehetőségek iránt érdeklődnek. Régebben a televízió volt az első helyen, a rádió pedig a nem egészen fiatalok információs eszköze. Azt gondolom, hogy azok számára, akik a jövőben újságírásra adnák a fejüket, a legtöbb hely az online újságírásban van. Mára az újságok nagy része is a virtuális térben jelenik meg, vagy kizárólagosan, vagy a print verzió mellett. Annak úgy látom, hogy mindenképpen van jövője. A rádiót, a tévét már többször eltemették, de úgy látszik, hogy még mindig szól a rádió, működik a tévé, és érdeklődés is van irántuk.
Juhász Gergely, petofiprogram.hu