Megjelent a Nemzetpolitikai Kutatóintézet Hungarian Journal of Minority Studies című angol nyelvű folyóiratának legújabb száma.
Az MTA tudományos folyóiratlistáján is szereplő periodika tartalma egyrészt a kisebbségvédelem nemzetközi jogi kereteinek legfőbb kérdéseit járja körbe: ismerteti az Európai Nyelvi Karta és a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezmény végrehajtásának feltételeit; valamint az Európai Polgári Kezdeményezés nemzeti kisebbségekre vonatkozó részeinek jogi hatásait. Másrészt, a lapszám utolsó rovata a kárpátaljai lakosság körében végzett, az ukrajnai népszámlálási adatok hiányát pótló nagymintás szociológiai felmérések – a SUMMA és a TANDEM kutatások – eredményeit közli. A Hungarian Journal of Minority Studies – a Nemzetpolitikai Kutatóintézet másik, negyedévente megjelenő, magyar nyelvű Kisebbségi szemle című tudományos folyóiratával együtt – nyomtatott és online formában is elérhető ide kattintva.
A legfrissebb angol szám tanulmányai innen tölthetők le.