A koronavírus-járvány miatt előírt korlátozások közepette kezdődött meg pénteken a romániai parlamenti választások kampánya. Romániában december 6-án, vasárnap választják meg a kétkamarás parlament képviselőit és szenátorait. Az ország külképviseletein két napig tart majd a voksolás: december 5-én és 6-án is helyi idő szerint 7 és 21 óra között tartanak majd nyitva a szavazóhelyiségek.
A kampány idején is be kell tartani a gyülekezési szabályokat
A koronavírus-járvány miatt az idei választási kampányban korlátozzák a személyes találkozókat. A kampány idején is be kell tartani a gyülekezési szabályokat: zárt térben legfeljebb 20, kültéren pedig augusztus végéig legfeljebb 50 résztvevővel lehet választási rendezvényeket szervezni.
A beltéri találkozók időtartama nem haladhatja meg a két órát, a szabadtéri találkozókon pedig minden résztvevőnek legalább négy négyzetméteres helyet kell biztosítani. Minden résztvevőnek maszkot kell viselnie, a szervezőknek fertőtlenítőszereket kell kihelyezniük, ezek használatára és a biztonságos távolság betartására pedig jól látható helyre kifüggesztett plakátokkal kell figyelmeztetniük a résztvevőket. A szórólapokat osztogató, a választókat otthonaikban felkereső aktivisták nem alkothatnak nagyobb csoportokat, legfeljebb kettesével közlekedhetnek.
A választási kampány a belföldi voksolás megkezdése előtt 24 órával, december 5-én reggel 7 órakor ér véget
A pártoknak és független jelölteknek csütörtök éjfélig el kellett távolítaniuk a közterekről választási molinóikat és óriásplakátjaikat. A választási törvény ugyanis szigorú szabályokat szab meg a plakátok méretét és elhelyezését illetően. A most kezdődött választási kampány idején már csak a polgármesteri hivatalok által erre a célra kijelölt helyeken szabad plakátolni, minden jelölt helyszínenként csak egyetlen plakát kihelyezésére jogosult, amelynek mérete egyetlen irányban sem haladhatja meg a fél métert.
A választási kampány a belföldi voksolás megkezdése előtt 24 órával, december 5-én reggel 7 órakor ér véget, attól kezdődően pedig a szavazás végéig kampánycsend lép hatályba. Romániában 16 párt csaknem 7100 jelöltje és 42 független jelölt pályázik a kétkamarás parlament 312 képviselői, illetve 136 szenátori helyére. A bukaresti képviselőházba ezen felül 17 nemzeti kisebbségi szervezet könnyített eljárással juttathat be egy-egy parlamenti képviselőt.
A magyar politikai szervezetek idén közösen indulnak
A magyar politikai szervezetek idén közösen indulnak a parlamenti választásokon: a bukaresti parlamentben 1990 óta jelen lévő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a képviselőházi listáin két befutónak számító helyet biztosított az Erdélyi Magyar Szövetség jelöltjeinek.
MTI