Nagypeleskén felszentelték a magyar támogatással felújított görögkatolikus templomot - Külhoni Magyarok
Erdély Hírek

Nagypeleskén felszentelték a magyar támogatással felújított görögkatolikus templomot

A Szatmár megyei Nagypeleskén felszentelték a magyar állam támogatásával felújított görögkatolikus templomot.

Az eseményen részt vevő Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára köszöntésében felidézte: amikor 2000-ben Orbán Viktor miniszterelnök millenniumi zászlókat adományozott a magyarországi településeknek és a határon túli egyházaknak, akkor megemlítette, hogy a zászló egyik fele ki van hímezve, a másik, üres felét pedig az idő fogja megtölteni. Az államtitkár úgy vélte: nem sok hely maradt a millenniumi zászlókon, de mindig lesznek olyan fontos események, amelyek még odaférnek.

Potápi Árpád János kitért arra, hogy a Kárpát-medencében mintegy háromezer templom, egyházi épület újult meg az elmúlt időszakban, közülük 1600 Magyarország határain kívül. Negyven ezek közül a görögkatolikus egyházhoz tartozott.

Az államtitkár megemlítette: a hívek imái is segítettek abban, hogy a koronavírus-fertőzéssel kórházba került nagypeleskei lelkész felépült a betegségből. Arra biztatta a híveket, hogy aki még nem tette, oltassa be magát.

Pallai Béla lelkipásztor is megemlítette beszédében a kórházi élményeit. A hívek olyan, a Szűzanyához írt imát vihettek haza a szertartásról, melyben a járvány megszűnéséért könyörögnek.

A felújított templom és ikonosztáz felszentelési liturgiáját Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi főegyházmegye érsek-metropolitája vezette.

A templom és az ikonosztáz felújítását a magyar állam 174 millió forinttal támogatta. A magyar-román államhatárral szomszédos Nagypeleskén 737 személy élt a 2011-es népszámlálás idején, 91,6 százalékuk magyarnak vallotta magát.

MTI

Kapcsolodó cikkek