Minden valótlan nyugati sajtótámadás, becsmérlés és elutasítás ellenében tudjuk, hogy a rendkívüli intézkedésekkel népünk javát szolgálja – írja Orbán Viktornak címzett húsvéti levelében a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége. Mint hangsúlyozzák, a koronavírus-járvány idején különösen nagy értéke van az egymással szemben megnyilvánuló összefogásnak és szeretetnek.
Nyugat-európai magyar szervezetek fejezték ki elismerésüket a magyar kormány koronavírus-járvány elleni intézkedései kapcsán, kiemelve, hogy a nyugati becsmérlő sajtó-, és politikai támadások ellenére azok egyértelműen “népünk javát szolgálják”. A Deák Ernő elnök, Bihari Szabolcs és Dr. Klement Kornél alelnökök által szignált húsvéti levélben kiemelik, amikor globális nyomorúság szakadt ránk, és országaink is nyögnek a viszontagság járma alatt (Berzsenyi), mindnyájan rádöbbenünk az emberi sors viszonylagosságára. Ebben a helyzetben különösen nagy értéke van az egymással szemben megnyilvánuló összefogásnak és szeretetnek.
Mint hozzáteszik, tagjaik nevében Húsvét alkalmával e levélen keresztül kívánják kifejezni bátorító együttérzésüket. Hangsúlyozzák továbbá, minden valótlan nyugati sajtótámadás,becsmérlés és elutasítás ellenében tudjuk, hogy a rendkívüli intézkedésekkel népünk javát szolgálja.
PestiSrácok/Susánszky Mátyás