Potápi Árpád János: Immár az oktatásban, a gazdaságban és a médiában is egységesül Kárpát-medence - Külhoni Magyarok
Hírek

Potápi Árpád János: Immár az oktatásban, a gazdaságban és a médiában is egységesül Kárpát-medence

Potápi Árpád János szerint a kultúra után immár az oktatásban, a gazdaságban és a médiában is egyre inkább egységes Kárpát-medencéről lehet beszélni.

A magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára erről Sepsiszentgyörgyön beszélt kedden, az Antal Árpád polgármesterrel és Tamás Sándor Kovászna megyei önkormányzati elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Kijelentette: a nemzeti összetartozás éve lehetőséget teremt arra, hogy a magyarság ne csak a történelmi traumákra emlékezzék, hanem azokra a sikerekre is, amelyeket az elmúlt száz évben ért el a kultúrában, oktatásban, gazdaságban és a sportban. Úgy vélte, ezekből erőt kell meríteni a 21. században, és el fog jönni az az idő, amikor a külhoniság már nem jelent hátrányt.

Példaként azt említette, hogy egy-egy székelyföldi gazdasági projekthez immár nemcsak a román állam és az EU pénzforrásait lehet megpályázni, hanem budapesti támogatást is lehet igényelni. Úgy vélte, aki ilyen körülmények között okosan cselekszik, nagy sikereket érhet el.

Az államtitkár kitért arra, hogy a nemzeti összetartozás évében kinek-kinek először a maga háza táján kell összefogni, tervezni, cselekedni, és csak ezután kell a nagy nemzetben gondolkozni.

Antal Árpád azt tartotta fontosnak, hogy a magyarországi közpénz ne váltsa ki a romániai közpénzt, és az erdélyi magyarság, amit csak tud, a befizetett adójából és a lehívható EU-s forrásokból valósítson meg. Úgy vélte: a magyarországi támogatás arra lehet jó, hogy régió a versenyképesebbé váljon, és behozza a lemaradását.

Tamás Sándor megemlítette: Székelyföld az erdélyi magyarság belső anyaországa kíván lenni. Ezért indították el Antal Árpáddal közösen tíz évvel ezelőtt a Székelyföld-szórvány partnerségi programját. A trianoni döntés romániai megünneplésére vonatkozó bukaresti törvénytervezettel kapcsolatban kijelentette: „nincs azzal semmi gond”, ha a román parlament elfogadja a törvénytervezetet. Az ugyanis megteremti a jogi hátteret arra, hogy a székelyföldi önkormányzatok közpénzből tarthassák a trianoni megemlékezéseket. „Lesz kiadvány, konferencia, rendezvény és tételes elszámolás” – tette hozzá a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei szervezetét is vezető politikus.

Potápi Árpád János elmondta: a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvényekre jött Székelyföldre, ahol kedd este a sepsiszentgyörgyi, szerda este pedig a marosvásárhelyi ünnepségen vesz részt és mond beszédet.

MTI

Kapcsolodó cikkek