Az autonómia a székelyek jogos követelése – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap, Székelyföld autonómiájának napján a Tolna megyei Tevelen, ahol őrtüzet gyújtottak a székelyek iránti szolidaritás jeleként.
Potápi Árpád János a helyi önkormányzat és a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének rendezvényén hozzátette, reméli, hogy az őrtüzek gyújtása nem hiábavaló, és az autonómiatörekvést el fogja ismerni a román politika, közvélemény és az európai politika is.
„Amit Székelyföldnek kérünk, nem Isten ellen való vétek, hanem jogos nemzeti követelés” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a nemzetiségi autonómia Európában több országban létezik, és Székelyföld a kommunista Romániában is önálló közigazgatási egység volt.
Az államtitkár, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, emlékeztetett: a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2016-ben határozott arról, hogy október utolsó vasárnapját Székelyföld autonómiájának napjává nyilvánítja, és arra kérte a székely településeket, hogy Székelyföld határát őrtüzekkel, fáklyákkal világítsák meg. A kezdeményezés az azóta eltelt években elterjedt a Kárpát-medencében, és világszerte – Kanadától Új-Zélandig – a székely szabadság mellett a székely autonómiára is felhívják a figyelmet – tette hozzá.
A bukovinai székely származású politikus azt mondta, őseik kétszáz éven át éltek száműzetésben, Bukovinában, ezért igazán szolidárisak lehetnek az erdélyi székelyekkel. Úgy fogalmazott: a Tevelen gyújtott őrtűz azt jelenti, hogy „nemcsak barátai, ismerősei, hanem testvérei is vagyunk egymásnak”.
Kitért arra is, hogy Tevel testvértelepülésén, Csíkdánfalván a járványhelyzet miatt őrtüzet idén nem tudnak gyújtani, de minden ablakba mécsest, gyertyát helyeznek ki.
A rendezvényen Fazekas Attila, az 1300 lakosú település független polgármestere olvasta fel az SZNT székely autonómiáról szóló kiáltványát.
MTI