Potápi: ezer, a diaszpórában élő fiatalt várnak a Rákóczi Szövetség programjaira - Külhoni Magyarok
Hírek Magyarország

Potápi: ezer, a diaszpórában élő fiatalt várnak a Rákóczi Szövetség programjaira

A 2022-es Diaszpóra Program keretében ezer, a diaszpórában élő fiatalt várnak a Rákóczi Szövetség (RSZ) programjaira – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Potápi Árpád János sajtótájékoztatón közölte, hogy az előző évekhez hasonlón idén is meghirdetik a Diaszpóra Programot, amely 2016-ban a Határtalanul program mintájára, a magyar kormány támogatásával indult el.

2018 óta a programot a nemzetpolitikai államtitkárság támogatja, amely a Rákóczi Szövetséggel partneri-szövetségesi viszonyban áll.

Az államtitkár a részletekről közölte: ezer 10 és 25 év közötti magyar fiatalt várnak a világ minden tájáról, a diaszpórából. Észak- és Dél-Amerikából, Nyugat-Európából, Ausztráliából és Új-Zélandról várnak fiatalokat, továbbá 50 embert Izraelből, hogy megismerhessék azt a tájat, ahonnan szüleik, nagy- és dédszüleik származnak.

Potápi Árpád János kitért arra, hogy budapesti helyszínek mellett a fiatalokat szeretnék megismertetni a vidéki Magyarországgal és a határon túli térségekkel is. A program megszervezéséhez szükséges a diaszpóraszervezetekkel való élő kapcsolat – jegyezte meg.

Az államtitkár jelezte azt is, hogy 2022 a Cselekvő nemzet éve, amelynek programjai közé az egyik legjobban beilleszthető kezdeményezés a Diaszpóra Program.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke kifejtette, hogy 1989 óta működő szervezetük történetében 2016 meghatározó év volt, ugyanis a szövetség ekkor terjesztettek ki a diaszpórában élő magyar fiatalokra a tevékenységét a kormány segítségével.

Ismertetése szerint a diaszpórában élő fiatalok választhatnak a csíksomlyói zarándoklat, nyolc nyári tematikus tábor és egy adventi program közül. A Diaszpóra Program idén lehetőséget kínál arra is, hogy a hétvégi magyar iskolákban, a különböző magyar közösségekben tevékenykedő tanárok, oktatók részt vehessenek a júliusi Összmagyar Tanártáborban – tette hozzá.

A nyári táborok helyszíne a sátoraljaújhelyi Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpont. A jelentkezést egyénileg elektronikusan kell benyújtani a www.rakocziszovetseg.org/diaszpora oldalon.

MTI

Kapcsolodó cikkek