A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ismét hitet tett eredeti statútuma mellett, azaz, hogy a szervezet az etnikai alapú magyar pártok szövetsége és tanácskozási fóruma – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, nemzetiségekért és egyházügyekért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) pénteki budapesti plenáris ülése utáni sajtótájékoztatón. Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár bejelentette: 2020-ban a kormány által meghirdetett tematikus év az erős magyar nemzeti közösségek éve lesz.
A kormányfő helyettese kiemelte: teljes konszenzussal zárult a Máért ülése, beleértve az összes határon túli magyar pártot és az ellenzéki pártokat, kivéve a Demokratikus Koalíciót, akinek képviselője – bár meghívták – nem jelent meg. Ez utóbbit „elég botrányosnak” tartotta.
Hozzátette: teljes volt az egyetértés abban, hogy a külhoni magyarságnak jár az állampolgárság és ezzel együtt a szavazati jog, valamint az európai normáknak megfelelő autonómia.
Semjén Zsolt a nemzetpolitika négy pillérét emelte ki. Elsőként az identitás megerősítését, jelezve: 2010 óta az erre fordítható forrásokat megtízszerezték. Ezer óvodát építettek, illetve újítottak fel a Kárpát-medencében, a teljes oktatási rendszer fenntartását finanszírozzák, összesen ötezer intézményt támogatnak – sorolta.
Új innovációként említette a gazdaságfejlesztési programot a külhoni területeken, amelyet minden jelenlévő párt támogatásáról biztosított. Kiemelte: a fejlesztések jók az adott országban élő külhoni magyar kisebbségnek, Magyarországnak, a többségi nemzetnek és az utódállamoknak egyaránt.
Kitért arra is, hogy 1,1 millió a honosított új magyar állampolgárok száma, akik nemcsak a parlamenti választásokon vehetnek részt, hanem – akiknek nincs uniós lakcímük – az EP-választásokon is.
A miniszterelnök-helyettes beszámolt arról, hogy a Magyar Állandó Értekezlet újra hitet tett saját statútuma mellett, azaz, hogy a testület az etnikai alapú magyarpártok szövetsége és tanácskozási fóruma.
Minden határon túli magyar párt és a jelen lévő ellenzéki pártok is kifejezték aggodalmukat amiatt, hogy a közelmúltban előfordult: egy magyarországi párt képviselője nem a magyar jelölt mellett kampányolt Szlovákiában, illetve Romániában, hanem a szlovák, illetve a román jelölt mellett.
Semjén Zsolt elmondása szerint ezt az ülésen szóvá tette Kelemen Hunor RDMSZ-elnök, Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja elnöke és a diaszpóra részéről Bihari Szabolcs is. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István úgy fogalmazott: „akkor inkább maradjanak otthon”.
A miniszterelnök-helyettes elmondta: a tanácskozáson Brenzovics László a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a kárpátaljai, illetve ukrajnai helyzetet ismertette. Semjén Zsolt hangsúlyozta: az a törekvésük, hogy minél előbb találkozzanak, és tárgyaljanak Volodomir Zelenszkij új ukrán elnökkel.
Értékelése szerint az új elnök hivatalba lépése óta ugyan a magyarság helyzete nem romlott, de nem is javult. A jogfosztó törvények érvényben vannak, a magyarok megfélemlítése folytatódik. Kiemelte: ha józan ésszel gondolkodnak, Ukrajna és Magyarország érdeke is az, hogy a két ország kapcsolata rendeződjön.
Potápi Árpád János az MTI kérdésére elmondta: az erős magyar közösségek éve programot a külhoni magyar szervezetekkel együtt kívánják megvalósítani, kapcsolódva a magyar Országgyűlés által elfogadott nemzeti összetartozás éve programhoz.
Jelezte: a Máért a jelenleg futó nagy nemzetpolitikai programokat üdvözölte, közte a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot és a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programot, illetve az idei tematikus év megvalósítását.
A nemzetpolitikai államtitkár úgy fogalmazott: az, hogy a zárónyilatkozatot konszenzussal tudták elfogadni azt jelzi, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére a nemzetpolitika alapvető kérdéseiben konszenzus van.
Kitért arra is, hogy a Magyar Diaszpóra Tanács és a Magyar Állandó Értekezlet résztvevői ott lesznek az újjáépült és pénteken megnyíló Puskás Arénában a Magyarország-Uruguay futballmérkőzésen.
MTI