A magyarság bizonyságot tett arról, hogy életerős nemzet, és ez az életerő az elmúlt évtizedben új lendületet vett – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa a felvidéki Dunaszerdahelyen csütörtökön, a nemzeti ünnepen.
A politikus rámutatott: Szent István nem csupán egy ország alapjait rakta le, hanem annak a politikai közösségnek a magját is, amelyből a magyar nemzet a történelem viharai között kifejlődött és eggyé kovácsolódott.
Hozzátette: a magyarság és életereje megmaradt, mert a nemzet megingathatatlan alapokon áll, de ez nem jelenti azt, hogy a mai nemzedékeknek ne lenne teendője.
– A megmaradás egyéni és közösségi teljesítmények eredménye. A magyarság az elmúlt évtizedben bizonyságot tett életerejéről, közös erővel sikerült fenntarthatóvá tenni és megújítani a magyar intézményrendszert, megerősíteni a magyar közösségeket – közölte a miniszteri biztos.
Hozzátette: „immáron számos területen, így az oktatásban, a kultúrában, a gazdaságban gondolkodunk egységes Kárpát-medencei térben, egységes nemzetben”.
Az ünnepségen megkoszorúzták az államalapító király szobrát a Szent István téren.
MTI