Tíz részes Youtube-sorozatot indít az RMPSZ a nyolcadikos diákok felkészítése érdekében - Külhoni Magyarok
Hírek

Tíz részes Youtube-sorozatot indít az RMPSZ a nyolcadikos diákok felkészítése érdekében

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, vizsgafelkészítő videók gyártását kezdi el a nyolcadikos diákok számára a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) együttműködésben Hargita Megye Tanácsával, Hargita és most már Kovászna Megye Tanfelügyelőségével, illetve az Apáczai Csere János Pedagógusok Házával.

Terveik szerint a 10-10 részből álló videósorozatot készítenek majd magyar, román és matematika tantárgyakból, felkészítő gyanánt. A sorozat rögzítése hétfőn indul, így várhatóan szerdától rajtol majd a SuliTV8 elnevezésű program, elsősorban a Youtube-on, de remélhetőleg több kábeltévé csatornáján is látható lesz majd – áll a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének oldalán.

Az RMPSZ kezdeményezése mellett párhuzamosan a kisebbségi államtitkárság és RMDSZ közbenjárására – szintén jövő héttől – televíziós távoktatást is indul a 8. és 12. diákoknak a romániai közszolgálati televízió országos és két regionális csatornáján, amiről itt írtunk. Illetve hétfő óta nézhető a TeleȘcoală is a TVR 2-n, a TVR YouTube-csatornáján és a tvr.ro honlapon hétfőtől – péntekig.

A különböző kezdeményezésekbe azt követően fogtak neki, hogy a koronavírus óvintézkedései miatt előbb rövid időre, majd az ortodox húsvétig lejártáig kényszerszünetet rendeltek el az iskolákban, ami befolyásolja a vizsga előtt álló tizenkettedikes és nyolcadikos diákok felkészülését.

Transindex

Kapcsolodó cikkek