Az elmúlt évtized egyik legfontosabb mérföldköve és a nemzetépítési folyamat kezdete volt az állampolgársági törvény módosítása – hangsúlyozta Potápi Árpád János.
Ma tizenegy éve fogadtuk el az egyszerűsített honosításról szóló törvényt – írta közösségi oldalán Potápi Árpád János.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára emlékeztetett, hogy 2010. május 26-án az újonnan alakult Országgyűlés elsöprő többséggel, 98 százalékos támogatással fogadta el az állampolgársági törvény módosítását, amely
lehetővé tette a külhoni magyarságnak, hogy közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé váljon.
Mint kiemelte, 2010. május 26-a az elmúlt tizenegy év nemzetpolitikájának egyik legfontosabb mérföldköve és a kezdete annak a nemzetépítési folyamatnak, amely azóta is töretlenül zajlik.
Az állampolgársági törvény módosításáról néhány napja ebben a cikkünkben is írtunk. Akkor Wetzel Tamás, a honosítási eljárás koordinálásáért felelős miniszteri biztos arra emlékeztetett, hogy a jelenlegi pár hónapos eljárással ellentétben 2010 előtt legalább két évig tartott a magyar állampolgárság megszerzése, s ráadásul mindez több mint százezer forintjába is került az igénylőnek.
Míg a törvénymódosítás előtt évente ötezer kérelemmel birkózott meg a magyar közigazgatás, ez a szám már 2012–2013-ra csaknem kétszázezerre nőtt.
Magyar Nemzet