Trianon - Gulyás Gergely: Egy sikeres gyilkossági kísérlet ellenére is életben maradtunk - Külhoni Magyarok
Hírek

Trianon – Gulyás Gergely: Egy sikeres gyilkossági kísérlet ellenére is életben maradtunk

A magyar nemzet az egyetlen, amely képes volt véghezvinni azt a csodát, hogy egy sikeres és befejezett gyilkossági kísérlet után és ellenére is életben maradt – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki online Kormányinfón, a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján.

Gulyás Gergely emlékeztetett: 100 évvel ezelőtt kényszerült Magyarország arra, hogy a trianoni békediktátumot aláírja, és ennek következtében az ország elvesztette területeinek kétharmadát, és minden harmadik magyar a határon túlra került anélkül, hogy elköltözött volna.

„Fejet hajtunk a mögöttünk hagyott évszázad magyar áldozatai előtt, gondolunk azokra, akiket magyarságuk miatt kivégeztek, bebörtönöztek vagy megnyomorítottak. Gondolunk azokra, akiknek az elmúlt évszázadban a hazájukért való hűségért kellett életüket áldozni, mert a hazához való hűség az elmúlt évszázadban a hazát tartotta meg és nem pedig azokat, akik hűek voltak hozzá” – fogalmazott a miniszter.

A kormány szerdán döntött arról, hogy támogatja a 100. évforduló kapcsán, hogy a Citadellán a magyar szabadság múzeuma jöhessen létre – közölte. Mint elmondta, ez reményeik szerint nemcsak a régóta romos épület megújítását teszi lehetővé, nemcsak egy méltó, a magyar szabadságküzdelmekre és megmaradásra emlékező múzeum létesítését jelenti, hanem a teljes megújítását a Gellért-hegynek.

Az ezzel kapcsolatos kormányhatározat nemsokára megjelenik a Magyar Közlönyben. A program megvalósításáért Fodor Gergely kormánybiztos a felelős – közölte a miniszter.

Gulyás Gergely elmondta, a nemzeti gyásznap tíz éve a Nemzeti összetartozás napja is: tíz évvel ezelőtt tették lehetővé a kettős állampolgárság megszerzését, és eddig majdnem 1 millió 100 ezer magyar élt a lehetőséggel.

Trianon után 90 évvel vált az lehetővé, hogy újra közjogi kötelék jöjjön létre magyar és magyar között, a magyar állam és a magyar állampolgárok között – fogalmazott.

Közölte, csatlakoznak Schmidt Mária kormánybiztos felhívásához, és arra kérnek mindenkit, hogy tegyenek ki egy képet egy számukra kedves területről, ahol magyarok élnek bárhol a világon.

Gulyás Gergely elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök június 6-án mond beszédet Sátoraljaújhelyen, és avat szobrot.

A koronavírus-járvány elleni védekezésről Gulyás Gergely azt mondta, hogy a védekezés sikeres és eredményes volt a járvány első szakaszában, de a járványügyi készültségben az Operatív Törzs továbbra is működni fog.

A legfontosabb változás, hogy a rendeleti törvényalkotás megszűnik – tette hozzá. Azt is mondta, hogy a baloldal a védekezést kül- és belföldön is folyamatosan támadta, de bízik benne, hogy most támogatni fogják a veszélyhelyzet visszavonását. Kiemelte, hogy nem szabad hasonló helyzetbe kerülni, mint ami márciusban-áprilisban volt. A kormány összességében 590 milliárdot költött a járványügyi védekezésre, hozzátéve, hogy ez szükséges és arányos volt..

Hozzátette: Magyarország eredményesebben védekezett, mint Nyugat-Európa bármelyik állama, és ezért köszönetet mondanak mindenkinek, aki részt vett a védekezésben és azoknak is, akik betartották a járványügyi szabályokat.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy az egészségügy felkészült a tömeges megbetegedésre, de ez egyelőre nem következik be, de azt kérte, hogy a védelmi intézkedéseket mindenki tartsa be.
Az idei évben hitelfizetési moratóriumot hirdetett a kormány. A kevésbé jómódú adósoknak jelentett nagy segítséget ez a lépés.

A rendezvényekre vonatkozó korlátozás fennmarad, de az általános korlátozások a veszélyhelyzet megszüntetésével véget érnek.

Június 16-át követően pár nap alatt a veszélyhelyzet megszűnhet – mondta. Ezt követően a színházak, múzeumok, mozik és fürdők kinyithatnak. A kórházak és az idősotthonok látogatási tilalmának esetleges feloldásáról a tisztifőorvos dönthet majd. Elmondta, azonnali hatállyal engedélyezik az autós koncerteket.

Az Országgyűlés több adócsökkentésről is döntött.

A magyar gazdaság megszenvedte ugyan a járványügyi válsághelyzetet, de jó esély van arra, hogy Európában az egyik legstabilabb eredményt tudja produkálni – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Az idei esetleges gazdasági recessziót jövőre jelentős növekedéssel tudjuk ellensúlyozni – tette hozzá.

Gulyás Gergely elmondta: a munkahelyek megvédése terén is sikerült jelentős lépéseket tenni.

A kormány az eddigi és tervezett intézkedéseivel összesen 1 millió 144 ezer 125 magyar álláshely védelmében, munkaerőpiaci vagy képzési támogatásában működött közre.

A miniszter elmondta: a regisztrált álláskeresők közül 175 ezren kaptak pénzbeli ellátást, a támogatási programok megvédtek 302 ezer munkahelyet, alapozó informatikai képzésre 62 ezren jelentkeztek, 12 ezren igényeltek hitelt a diákhitelt plusz keretében, 73 ezer 800 új munkahely létrehozását támogatják a beruházásösztönző programok, és 88 ezer közfoglalkoztatott van, de ez a szám szükség esetén 200 ezerig is felmehet.

Jó hír, hogy egyelőre csak 7 ezer új közfoglalkoztatott van – tette hozzá.

A szociális hozzájárulási adó július 1-jétől 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökken, ezzel mérséklődik az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás is szintén 15,5 százalékra, továbbá 12 százalékról 11 százalékra csökken a kisvállalatai adókulcs.

A kormány döntése nyomán a cégek akár teljes nyereségüket is félre tehetik társasági adó mentesen 4 éven belül megvalósuló magyarországi beruházásra, ha az nem haladja meg a 10 milliárd forintot – mondta Gulyás Gergely.

A kabinet döntött arról is, hogy nemzeti konzultációt tart a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról. A sikeres védekezés alapja a nemzeti összefogás, ezért fontos, hogy megismerjük az állampolgárok véleményét – jegyezte meg a miniszter.

A kormány 5,1 milliárd forintos kultúratámogató csomagról is döntött a Magyar Művészeti Akadémiával egyeztetve, melynek célja, hogy a magyar kultúrát olyan helyzetbe hozzák, mintha nem lett volna járvány, és mérsékeljék a kultúrában dolgozókat ért károkat – ismertette Gulyás Gergely.

Kérdésre azt mondta, egy kedvezményes 200 milliárdos hitelkeretet nyitnak az önkormányzatok számára.

Újságírói kérdésre arról is beszélt, hogy nem lehet vitatni, hogy Gyurcsány Ferenc egy válság időszakában mindent megtett, hogy a magyar lépéseket itthon és külföldön támadja. A Momentum pedig a magyar jelöltek ellen kampányolt a határon túl.

Gulyás Gergely elmondta, a leginkább veszélyeztetett idősek számára létrehozott védett vásárlási idősáv fennmarad.

Az idősotthonok, szociális ellátóhelyek, kórházak látogatási tilalma a veszélyhelyzet végéig biztosan fennmarad, utána az országos tisztifőorvos hozhat majd döntést az ügyben.

A kormány támogatja azt a javaslatot, miszerint egy évig ne kapjon családi pótlékot az a gyerek, akit jogerősen elítéltek.

Gulyás Gergely azt mondta, hogy az új szlovák kormány is elismeri, hogy az ott lévő magyarok őket erősítik. Ez egy örömteli fejlemény – tette hozzá.

Mostantól ingyenes lehet a nevelőszülői tanfolyam – mondta egy másik kérdésre Gulyás Gergely. Észszerűség miatt döntött a kabinet úgy, hogy nem kötelező elvégezni a tanfolyamot. A Lánchíd felújítása fővárosi feladat, a kormány nem tud közbelépni – mondta egy másik kérdésre a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely azt mondta, hogy eddig 806 vállalat pályázott a beruházásösztönző támogatásra, ennek háromnegyede magyar tulajdonú vállalat. Több mint 350 milliárd forintban vállaltak beruházást.

Kérdésre azt mondta, hogy az egészségügyi technikai személyzet is megkapja a bruttó 500 ezer forintot.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy jövő év július 1-től megszűnik Magyarországon az egyszer használatos műanyagok használata.

Elmondta, hogy a kórházak adósságának újratermelődése ellen mindent megtesznek. Márciustól semmilyen finanszírozási szabályt nem lehetett érvényesíteni az egészségügyben.

Gulyás Gergely kérdésre azt mondta, hogy június 30-ával az adókedvezmények nagy része lejár, de a turizmusban ezt meghosszabbítják. Ha esetlegesen szükséges lesz, akkor ismételten bevezetik ezeket a lépéseket.

Elmondta, 1140 cég igényelt bértámogatást, és 104 ezer embert érint. 70 ezer álláskereső számára segít a kormányzati munkahelyteremtési bértámogatási program – mondta Gulyás.

A bíróságok esetében a kormány szívesen segít a védőfelszerelések tekintetében, de mivel önigazgató intézményekről van szó, ezért csak az ő megkeresésükre nyújt segítséget a kormány – közölte.

Gulyás Gergely kérdésre azt mondta, hogy az e-receptek könnyített kiváltásának módja a veszélyhelyzet végeztével is megmarad.

Elmondta, a tesztelés minden vád ellenére helyes alapelvek mentén történt Magyarországon. A tesztelési szabályok továbbra is a tisztifőorvos kezében vannak – tette hozzá.

Gulyás Gergely kérdésre azt mondta, hogy az EU megítélését a válságokra adott válaszai adják meg. Most azt remélik, hogy az EU sikeres lesz, és jó javaslatot lehessen elfogadni – tette hozzá. Az unió gazdasági élénkítését támogatni lehet, csak erős tagállami jogosítványokkal lehet a közös hitelfelvételt támogatni – mondta a miniszter.

Arról is beszélt, hogy 430 migránst tartóztattak fel a pünkösdi hosszú hétvégén. Biztosított a magyar határ védelme. Európának el kell kerülnie a járványhelyzet után, hogy egy migrációs nyomás történjen – tette hozzá. Az uniónak minden tagállamot támogatnia kell a határok megvédésében – emelte ki.

Elmondta, 2020-ban 19 milliárd forintos kárenyhítési forrás áll a mezőgazdaság rendelkezésére.

Mindig is a lehető legszigorúbb büntetőpolitika pártján állt a kormány – mondta Gulyás Gergely. Egyelőre nem támasztja alá az emberölések számának növekedését a statisztikák. Nagyon jó a felderítés ezen eseteknél – tette hozzá.

Gulyás Gergely kérdésre azt mondta, hogy minden korábbi egészségügyi béremelési ígéret megvalósul.

Nyáron minden műtőnek klimatizáltnak kell lennie, a kormány ebben segít, és az intézményvezetők felelőssége ennek biztosítása – mondta egy kérdésre a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Origo

Kapcsolodó cikkek