Ismét megnyílik a ingázás lehetősége a román-magyar határnál élők számára – jelentette be Szíjjártó Péter.
A magyar külügyminiszter szerint a Székelyhíd–Létavértes, az Érmihályfalva-Nyírábrány és a Nagyszalonta–Méhkerék átkelőknél lehet ismét közlekedni.
Mint mondta: a gazdaság működőképességének megvédése a céljuk ezzel az intézkedéssel, mivel sokan járnak át az országhatáron, munkába menet. Azok a személyek élhetnek a lehetőséggel, akik a határ egyik oldalán 30 kilométeres körzetben élnek, és a határ másik oldalán, 30 kilométeres körzetben dolgoznak.
A nagyszalontai vám illetékese szerint vélhetően azokat is átengedik, akiknek – dokumentumokkal igazolt – üzleti vagy hivatalos elintéznivalói vannak az említett 30+30 kilométeres körzetben.
Fontos tudnivaló, hogy a most újranyitott határátkelőket csak az ingázók és a magyarországi egészségügyi ellátásra szorulók használhatják!
Az átlépéshez, a személyi kártyán (személyigazolványon) kívül, a következő iratokra van kötelezően szükség:
- állandó kijárási igazolás, amelyet a munkáltató bocsájt ki. (adeverință permanentă)
- orvosi előjegyzés (programare de la medic)
Transindex