Visszaperelte a nagyenyedi Bethlen-kastélyt a református egyház - Külhoni Magyarok
Erdély Hírek

Visszaperelte a nagyenyedi Bethlen-kastélyt a református egyház

Újra az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába kerül a nagyenyedi vár részét képező Bethlen-kastély – közölte hétfőn honlapján az egyházkerület.

Az egyházkerület 15 évvel ezelőtt igényelte vissza a kastélyt, ám kérését a restitúciós bizottság az első mérlegelés után elutasította. Az egyház keresete nyomán a romániai legfelsőbb bíróság ez év márciusában jogerősen megsemmisítette a visszaszolgáltatást elutasító határozatot, és arra kötelezte a bizottságot, hogy hozzon újabb határozatot az értékes műemlék visszaszolgáltatása ügyében.

Az újabb határozat immár elrendelte a visszaszolgáltatást.

Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere az MTI-nek elmondta: a város nem támadja meg az újabb határozatot, és együttműködésre törekszik az egyházzal.

Kató Béla püspök üdvözölte a döntést. Kijelentette: ez lehetővé teszi, hogy a város központjában lévő történelmi épületek egységes magot képezzenek. A püspök elismerően szólt a nagyenyedi városvezetésről, mely elfogadja, hogy a jogos tulajdonosokat illetik az ingatlanok. Hozzátette: az egyházkerület eddig is sikeresen együttműködött az önkormányzattal, hiszen közös céljuk a Nagyenyed belvárosában álló épületek felújítása és hasznosítása.

“Az egyházkerület régóta nem kapott vissza jelentősebb épületet, így a Bethlen-kastély restitúciója pozitív előrelépés az utóbbi évek stagnálásában” – idézte a püspököt az egyházkerület honlapja.
A református egyház már korábban visszaszerezte a vár szomszédságában álló Bethlen Gábor Református Kollégium épületegyüttesét, és a kollégium utcájában álló tanári lakásokat. A tanári lakások és a várfalakkal körülvett református templom felújítása folyamatban van.

A most visszaszerzett Bethlen-kastély a várkapura épült. A kastély földszintjén áthaladó alagútszerű boltozatos bejáraton keresztül lehet a várba és a vár központi helyét elfoglaló református templomba jutni. A kastély egykor fejedelmi palotaként működött, majd a kollégiumnak is otthont adott. Az 1948-as államosítása után Nagyenyed városa történelmi múzeumot hozott létre benne.

Felújítása 2011-ben a román kormány által biztosított forrásokból kezdődött el, de máig sem fejeződött be.

Lőrincz Helga alpolgármester az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a történeti múzeum tárgyai jelenleg nincsenek kiállítva. A város várja a felújítás befejezését, hogy a múzeum visszaköltözhessen. Mint pontosította: a törvény kimondja, hogy az egyháznak tíz évig meg kell őriznie a visszaszolgáltatott ingatlanok rendeltetését.

“Arra kértük az egyházat, hogy kössünk hosszabb távú partneri szerződést, és keressük meg a felújítás befejezéséhez szükséges forrásokat” – jelentette ki az alpolgármester.

MTI

Kapcsolodó cikkek