A diaszpórában élő magyarok álma valóra válhat: - Külhoni Magyarok
Magyarok a diaszpórában

A diaszpórában élő magyarok álma valóra válhat:

Az Argentínában élő magyarok közül sokak álma a magyar állampolgárság megszerzése. Nagyszüleik, dédszüleik számos esetben a trianoni határokon túl található, egykor a történelmi Magyarországhoz tartozó településeken születtek. A felmenők anyakönyvi kivonatainak beszerzése rendszerint hosszas és bonyolult utánajárással lehetséges, éppen ezért a segítség az összetartozás fontos üzenete.

„Jó napot! Juan vagyok, Chaco tartományban, Resistenciában élek. Nagyapám, Csatlós János magyar volt, 1929-ban érkezett Argentínába csehszlovák útlevéllel. Véke településen született. Régóta próbálom nagyapám születési anyakönyvi kivonatát megkeresni, de akárhányszor próbálkoztam, eddig sajnos nem sikerült. Szeretnék magyar állampolgár lenni, mert büszke vagyok rá, hogy nagyapám magyar volt és szeretnék kapcsolatot találni a szülőföldhöz, ahonnan ő eljött, és ami annyira hiányzott neki. Őrzöm az iratait, útlevelét és a testvéreitől kapott leveleit. Szeretném megérteni ezeket a leveleket, amiket ő nagy becsben tartott és féltve őrzött. Szeretnék megtanulni magyarul. Tudnál segíteni?”

Fél évvel ezelőtt az idézett üzenettel vette fel velem a kapcsolatot Juan. Ő az elsők között írt nekem azok közül az Argentínában, diaszpórában élő magyarok közül, akiknek felmenői a történelmi Magyarországon születtek és Trianont követően úgy döntöttek, hogy Európán kívül kezdenek új életet, próbálnak meg boldogulást találni. Természetesen válaszoltam neki: megkérdeztem nagyapja pontos születési idejét, felekezetét, szülei nevét és felajánlottam neki, hogy felvidéki barátaim segítségével megkísérlem a papír igénylését, hátha sikerül… de addig is kezdjük el Zoom-programon keresztül a magyar nyelv tanulását. Jól esett a bizalom, amivel megosztotta velem a családi emlékeket, a régi iratokat, még fényképeket is. Elküldte a nagyapja után maradt levelezést: a másfél tucatnyi levél a felvidéki Királyhelmechez közel eső Véke településen maradt családtagoknak a nagyapához, Csatlós Jánoshoz, a II. világháború utáni években (1948–1950) intézett levelei.

Egy család életének eseményeiről, a szülők, testvérek hogylétéről esik szó bennük. A felvidéki magyarságot azokban az időkben sújtó tragédiák félmondatokban tükröződnek. A legfiatalabb fivér, Bandi, de az unokatestvérek közül is többen nem tértek vissza a háborúból. Oroszországban maradtak, hír sincs rólunk, nem tudni, élnek-e, halnak-e. Már telepítik ki a magyarokat. Hiányolják a messzire, Argentínába került báty ritkán érkező válaszait. Meghalt édesapa, egyik reggel elaludt… Az egyik fotón az édesapa látható, hátán az idős édesanya reszkető kézzel írt szavai: öleli-csókolja távol élő fiát.

„Kelt levelem! 1948. I. 11.

Kedves bátyám, leveledet megkaptuk, melynek nagyon megörültünk, hála a jó Istennek, jó egészségben talált mindnyájunkat. Kedves bátyám, mi már meg vagyunk teljesen nyugodva, mert már tudjuk, hogy életben vagytok mindnyájan, kedves családoddal együtt. Kedves bátyám, erről megnyugtatlak, hogy az édesanyánknak gondját viseljük, míg él, nekem van feleségem, családom, három lányom van, a legidősebb 11 éves, a másik 9 éves, a harmadik 7 éves. A legüdősebb (Ica) olyan, mint megboldogult édesapánk volt, a másik Bözsike, olyan mint édesmamánk, a harmadik az olyan gazember, mint én voltam. Margitka, a feleségem, szerdahelyi lány volt Zsuzsi.

Bandi öcsénk még nőtlen, ő még szegény Oroszországba’ van, nem tudunk róla semmit, csak már őt haza segítené a jó Isten hozzánk. […]”

Vajon mit érezhetett, milyen emlékeket idézhettek fel a címzettben a néhol bizonytalan helyesírással, de érezhető szeretettel és aggodalommal írt sorok? A régies kifejezéseket, néhol befejezetlen mondatokat tartalmazó leveleket lefordítottam spanyolra, az adatokat pedig megírtam a vékei református lelkésznek, segítséget és tájékoztatást kérve a korabeli anyakönyvek adatairól. A válaszból kiderült, hogy a kérdéses időszak anyakönyvei a Kassai Állami Levéltárban találhatók. Az anyakönyvi kivonatot igénylőnek nyomtatványt kell kitölteni, és kérvényéhez mellékelnie kell a leszármazás igazolását is, mindezt szlovák nyelven. Végül egy önzetlen, segítőkész nyugdíjas kassai tanár, Kissi Miklós segítségével sikerült elindítani az ügyet. A tőle kapott tájékoztatás alapján tudtuk meg, hogy az igazolás kiállításának menete a következő: a levéltár az anyakönyvből kikeresett adatokat a szlovák belügyminisztériumnak továbbítja, ahol az igazolás kiállítását követően a dokumentumot a Buenos Aires-i szlovák külképviseletnek fogják elküldeni. Az elmondottakra közel három hónap leforgása alatt került sor. Juan és az én örömem is nagy volt, hiszen a régi álom végül megvalósult: a kassai ismerős áldozatos segítőkészségének köszönhetően eljutott a papír az argentin fővárosba.

És noha esetében a magyar állampolgárság kérvényezésének elindítása több más papír beszerzése miatt még várat magára, mégis magam is elérzékenyültem, amikor néhány nappal ezelőtt újabb levelet kaptam egy fotóval: a képen Juan és meghatott édesanyja láthatók, akit anyák napja alkalmából – Argentínában idén október 18-ra esett – sikerült meglepni édesapja születési anyakönyvi kivonatával.

Azóta közel negyven, többségében Argentína különböző részein élő személy számára sikerült a felmenők születési anyakönyvi kivonatairól igazolást beszerezni. A legtöbb, közel húsz magyar számára a Délvidék különböző településeiről, hat személynek Kárpátaljáról, közel ugyanennyi főnek Erdély, illetve a Partium területéről, a többiekét a mai Magyarországról. Mindezt számos önzetlen személy áldozatos segítségének köszönhetően. Szinte mindegyik ügy hosszas utánajárást, levelezést igényelt: a segítők között van vajdasági egyetemi tanár és fordító, kárpátaljai görögkatolikus plébános és történész, erdélyi református lelkészek, Székelyföldön élő újságíró, kutató és katolikus pap, Pozsonyban dolgozó levéltáros és magyarországi önkormányzati hivatalokban dolgozó jegyző és anyakönyvi hivatalvezetők. Mindannyian hálás köszönetet érdemelnek, hiszen ha csupán egy anyakönyvi kivonat formájában is, de sokaknak sikerült jelezni: felmenőiket és őket is a nemzet tagjainak tekintjük.

Dr. Martí Tibor, korosiprogram.hu

Kapcsolodó cikkek

  • Az első magyar ballagás Regensburgban

    A regensburgi konzuli magyar iskolában elbúcsúztattuk az első végzős osztályunkat. Egyedülálló, kivételes ünnep volt ez mindannyiunk számára. Kivételes, mert