Egy átlagos utcakereszteződés Daytona Beach-en a Braddock és a Grandview Avenue sarka. Átlagos épületek, rózsaszín műflamingók. Mégis, nekünk magyaroknak fontos ez a hely. Itt található ugyanis az első Presbiteránius Egyházközösség temploma, ahol magyar istentiszteleteket is tartanak. Emese 2000 nyarán ment ki Amerikába ösztöndíjjal a debreceni Református Hittudományi Egyetemről Atlantába. Az akkori amerikai lelkész Daytona-ban nagyon sok magyarral ismerkedett meg és fontosnak tartotta, hogy ott élő honfitársainak megfelelő lelki vezetőt keressen. Ezzel a céllal ment Atlantába.
Emese végül ott ragadt Amerikában, holott sohasem tervezte, hogy elhagyja Magyarországot. Eleinte segédlelkészként, majd 2015-től már lelkészként tevékenykedik egy különálló, keresztyén közösség élén Daytona Beachen, pontosabban már kiterjedve Florida középső területeire. A kulturális rendezvényeket, gyermektáborokat és magyar fesztiválokat is szervező, Határok nélkül nevet viselő gyülekezete szoros kapcsolatot ápol a floridai magyar szervezetekkel, hétvégi iskolákkal. A floridai magyarságot sokszor nehéz összefogni, mert nagyjából három generáció képviselteti magát, illetve több hullámban érkeztek ide honfitársaink. Emeséék arra törekszenek, hogy a szeretet erejével megerősítsék a kapcsolatot a második, harmadik és negyedik generációs magyarok között.