Magyar zászló és bronz plakett virtuális kihelyezése Mendozában - Külhoni Magyarok
Magyarok a diaszpórában

Magyar zászló és bronz plakett virtuális kihelyezése Mendozában

Nagy örömmel adom hírül az elmúlt pár hét munkájának a gyümölcsét. Októberben a helyi magyar közösség és a város közös kezdeményezése fejeződött be, amelynek lezárásaként október 22-én összegyűltünk, hogy a magyar lobogót és emléktáblát virtuálisan felavathassuk.

Az otthoni ősz és az argentin tavasz beköszöntével a helyi magyar egyesület nagyon jó hírt közölt: Mendoza város Godoy Cruz kerületében, az Avenida Panamericana és a San Martin utca déli kereszteződésénél kitették a magyar zászlót. A zászló kihelyezését a helyi önkormányzat és a magyar egyesület kezdeményezte, amely így városi szinten is hirdeti a környéken élő megannyi magyar család és az általuk képviselt kultúra jelenlétét.

A zászló kint is marad, így aki a környéken jár, elsőként a piros-fehér-zöld színeket pillanthatja meg, és olvashatja spanyolul: Hungría.

Ez az apróság nagyon sokat jelent a helyieknek, hiszen fiatal szervezetként kiemelten fontos, hogy lokális szinten megismertessék magukat. Ennek érdekében rendezvényeik is voltak már, például tavaly szeptemberben házigazdái voltak a helyi bevándorló közösségek által szervezett eseményeknek, vagy a már sokszor említett nemzetiségi vásárokra is járnak, sőt a táncegyüttes fel is lép ezeken az alkalmakon.

A Hungría en Mendoza vezetői tanácsa úgy döntött, hogy a már a helyére került zászlóval együtt, az 1956-os forradalomra megemlékezvén, és erősítve a magyarság mendozai jelenlétét, egy bronz plakettet is kihelyez a helyszínre.

Október 17-én került örökös helyére az emléktábla, amely kihelyezésén az Hungría en Mendoza vezetői tanácsának tagjai vettek részt. Így a zászló és az emléktábla együtt hirdeti a környéken élő magyar családok jelenlétét, valamint a magyar kultúra megőrzése és átadása céljából végzett munkájukat.

A hivatalos átadásra a nemzeti ünnep előestéjén, október 22-én a virtuális térben került sor. Az ünnepségre csak szűk körben volt lehetőség a járványügyi helyzet okozta előírások miatt. Ebből kovácsoltunk egy előnyt is: a meghívottak között olyan személyek is szerepeltek, akik más helyzetben nem tudtak volna csatlakozni a megemlékezéshez.

Jelenlétével tisztelt meg minket Godoy Cruz polgármestere, Tadeo Garcia Zalazar, az AMISZ elnöke Isabel Redl, valamint kiemelt meghívottként, dr. Gelényi Csaba, Buenos Aires-i magyar nagykövet. Rajtuk kívül beszédet mondott az Hungría en Mendoza elnöke, Julio Szabo és más tagok, valamint KCSP ösztöndíjas társam Martí Tibor is. Az egy órás emléktábla avatáson és ’56-os megemlékezésen jelen voltak a magyar dél-amerikai diaszpóra szervezeteinek képviselői és tagjai.

A történet úgy lesz teljes, ha megemlítjük a plaketten található magyar fordítás rövid történetét is. Köszönhetően az elmúlt időszak munkájának és a virtuális tér adta lehetőségeknek, a Buenos Aaires-i, a chilei közösség és jómagam közös munkájának gyümölcse a felirat. A célunk az volt, hogy megtiszteljük az 1956-os forradalom hőseit és azokat a magyar családokat, akik hazájukat elhagyni kényszerültek és Argentína földjére érkezve kezdték újra életüket.

Rácz Sarolt, korosiprogram.hu

Kapcsolodó cikkek