GPS: 40° 27′ 7.6″ N 4° 18′ 40.6″ W
Cím: Santiago Bernabéu Stadion, Madrid
Felavatás éve: 2013. október 24.
Alkotója: Pedro Montes

2013. október 24-én a Real Madrid valdebebasi sportcentrumában leplezték le Puskás Ferenc bronzszobrát. Az Aranycsapat legendás kapitánya 1958-tól 1967-ig szerepelt a Real Madridban, 179 mérkőzésen 154 gólt szerzett. Az együttessel többek között hatszor nyert spanyol bajnokságot, valamint háromszor hódította el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját.

Az ünnepélyes avatáson, Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy Puskás a világtörténelem egyik legnagyobb játékosa volt, minden Madrid-szurkolót, aki láthatta góljait, büszkeséggel töltött el a játéka.

„Hazájától távol emelkedett a leghíresebb labdarúgók közé, egy sor bajnoki címhez és nemzetközi kupagyőzelemhez segítette a Real Madridot, összesen 511 gólt rúgott, nagyságát a FIFA Puskás-díj létrehozásával ismerte el” – tette hozzá a klubelnök. „Sokan talán nem tudják, hogy Puskás úgy érkezett meg a Real Madridhoz, hogy több más európai klubot visszautasított.”

Az ünnepségen Simicskó István sportért felelős államtitkár is méltatta Puskást. Mint mondta: „Puskás Ferenc még mindig egy olyan hívó név, amelyre emberek százmilliói állnak fel egyszerre, dobban meg a szívük. Életútja, tevékenysége két népet köt össze. Öcsi bácsi, vagy ahogy a spanyolok mondják, Pancho a spanyol nép büszkesége, nekünk magyaroknak pedig a nemzeti kincsünk. A magyar emberek mindig bátrak voltak, mindenhol megállták a helyüket, ennek kimagasló példája Öcsi bácsi, aki örökös nagykövet a két nép barátságában.”

A szobor készítője Pedro Montes, aki régóta nagy Real Madrid-szurkoló és pártoló tag. Az ünnepségen részt vett Schmitt Pál volt köztársasági elnök, korábbi madridi nagykövet, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja. A madridi Puskás-hetek keretein belül a kiállítás november 25-ig, a londoni 6-3-as magyar győzelem 60. évfordulójáig lesz látható.

MTI