A clevelandi Nebuló Magyar Nyelviskola diákjai ünnepi előadásuk során az 1848-as forradalom eseményeit elevenítik fel. A kisfilm Táncsics Mihály kiszabadításának történetét dolgozza fel, bemutatva a korabeli politikai hangulatot, valamint a magyar szabadságért és nemzeti öntudatért való lelkes küzdelmet. Az előadásban a gyerekek hitelesen és átéléssel elevenítik meg a történelmi alakokat, így emlékezve március 15-re, a magyar nemzet szabadságharcának kezdetére. A színdarab alkalmas arra, hogy a fiatalabb generáció számára is közelebb hozza történelmünk fontos pillanatait.
Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának jóvoltából ismét lezárult egy év a Kőrösi Csoma Sándor Programból. Az északi féltekéről az elmúlt hetekben tértek haza az ösztöndíjasok. Alábbi írásunkban az a négy KCSP-s mond köszönetet, akik Cleveland magyarságának még virágzóbbá tételén dolgoztak az egyházak, a néptánc, a média területén keresztül. A cikkünk által a közösség köszönetét is tolmácsoljuk Erdélyi Bernadett, Erdélyi Áron, Péter Sára és Szabó János felé lelkes és fáradtságos munkájukért.