Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke is jelen lesz és ünnepi beszédet mond szerdán Nagykárolyban, ahol felavatják Kölcsey Ferenc bronzszobrát. Az ünnepségen felszólal Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese és Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere. Az alkotást Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Schönberger Jenő szatmárnémeti római katolikus megyéspüspök áldja meg.
Megemlékezést tartottak a Himnusz születésének 200. évfordulója alkalmából vasárnap Budapesten, az Országházban, ahol irodalmi összeállítással és közös szavalással ünnepelték a magyar kultúra napját.
Magyarország ugyanúgy, mint kétszáz éve, a Himnusz születésének napján, még mindig magyar ország – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Szatmárcsekén. Elmondta, ha van erény, amely kiérdemli a túlélés jutalmát, akkor az az önmagunkhoz való ragaszkodás.
A globalizációval szemben megnyilvánuló nemzeti önazonosság-, összetartozás-tudat megerősítését szorgalmazta pénteken a partiumi Sződemeteren (Sauca), Kölcsey Ferenc szülőfalujában Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, a költő születésének 231. évfordulóján.
A Himnusz identitásunk és kultúránk legmeghatározóbb eleme – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap a Kölcsey Ferenc síremlékénél tartott megemlékezésen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.