
Címke: magyar nyelvű oktatás


Oktatási kerekasztal Komáromban: Konkrét eredmények nincsenek, de legalább van párbeszéd
Hétfőn délelőtt a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében tanácskoztak a déli régiók közoktatásának helyzetéről és jövőképéről a szaktárca és a Magyar Szövetség, illetve a fenntartó megyék, helyi önkormányzatok és a szakmai szervezetek képviselői.

Újra lehet magyar nyelven is felvételizni az újvidéki Jogi Karon
Úgy tűnik, több év után megoldódik az Újvidéki Egyetem Jogi Karán tapasztalt probléma, amelyet az okozott, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó hallgatók nem tehettek felvételi vizsgát anyanyelvükön, hanem csak szerb nyelven.

A romániai magyar diákok kétharmada magyar tannyelvű iskolában tanul – Nem minden téren fényes a helyzet
Jelentősen alulreprezentált a romániai középiskolákban magyar nyelven tanulók aránya: miközben az elemi és általános iskolai képzésben 5,5 százalékot tesznek ki, addig a 9–12. osztályban ez az arány már alig 3,8 százalék. A hároméves szakiskolai képzésben eközben kiemelkedőnek tekinthető a magyarul tanulók aránya az Erdélystat friss felmérése szerint.
