Tájékoztató kampányt indít a kolozsvári székhelyű Eurotrans Alapítvány a jövő évi magyarországi országgyűlési választáson szavazni óhajtó, magyar állampolgársággal rendelkező romániai magyaroknak – derült ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) keddi hírleveléből.
Nagy István agrárminiszter bemutatkozó látogatáson fogadta Tánczos Barnát, Románia környezetvédelmi, vízügyi és erdőgazdálkodási miniszterét szerdán Budapesten tájékoztatta az Agrárminisztérium (AM) az MTI-t.
Nagy lehetőség a magyarlakta régiók modernizációjára az Európai Újjáépítési Alap. A Szövetség a térség fejlesztését kéri az új kormánytól – hangzott el a magyar pártok keddi sajtótájékoztatóján.
A határon túli magyar agrárközösségek fejlesztése a koronavírus-járvány alatt sem szakad meg, az Agrárminisztérium (AM) által két éve működtetett Kárpát-medencei Falugazdász Program hatékony és eredményes – mondta Nagy István agrárminiszter a IX. Kárpát-medencei Összefogás Fórumra küldött videóüzenetében a szaktárca csütörtöki közleménye szerint.
A Guti Általános Iskola felújítása Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma pénzügyi támogatásával a Keleti Partnerség Ukrajna 2019 – fejlesztési együttműködés Kárpátalján nemzetközi fejlesztési projekt keretében a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány (KMFJA) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közreműködésével valósulhatott meg. Az ünnepélyes átadóra szeptember 30-án került sor. A program kiterjedt a tetőszerkezet teljes felújítására és a nyílászárók cseréjére összesen 1 240 565 hrivnya értékben.
Összeöntötték az idén tízéves Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programjában a felajánlott búzát pénteken, a történelmi Magyarország közepén, Szarvason.
A vállalkozás továbbfejlesztésére használják a hosszúra nyúlt járványhelyzetet
A papír alapú tréning eszközök forgalmazására és képzések szervezésére rendkívül rossz hatással volt a márciusban kitört járványhelyzet, emiatt az online térben teljesedik ki a nagyváradi Szirtesi-Nagy Réka és Nagy Emőke. A Develoform Consulting cég tulajdonosai szakmai közösséget, csoportot szerveztek a Facebookon, emellett az online üzletágukat is fejlesztették. A testvérpár így, ha nem is lett a járványhelyzet nyertese, de minimalizálta a veszteségeket.
Amíg a kommunista hatalom tudomást sem vett az állatvédelemről, a nyugati országokban majmolják a házi kedvenceket, e beteges megoldások helyett egészséges szemléletre tanítja a gyermekeket a csíkszentkirályi, elsősorban lovak gyógyítására specializálódott állatorvos, Nagy Tibor. A székely férfi számára a hivatása gyakorlása mellett csak két dolog fontosabb: a családja és a Székelyföld. Utóbbi szerinte, gyermekek vállalásával, tisztességes felnevelésével, valamint összefogással megtartható magyarnak, amihez a csíksomlyói Szűzanya segítségét is reméli.