
Címke: pánczél


Online konferencia keretében ünneplik a magyar szórvány napját Erdélyben
Online konferencia keretében ünnepli szombaton a magyar szórvány napját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Megújult csíkkarcfalvi épületben szerezhetnek közösségi élményeket az óvodások
Huszáros hajrával sikerült befejezni a csíkkarcfalvi óvoda felújítását, hogy az új tanévben már a kisgyerekek és a pedagógusok rendelkezésére tudjon állni. A beruházás a magyar kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program részeként valósult meg.

OGY – Határon túli magyar politikusok üdvözölték a Minority SafePack mellett kiálló határozatot
Határon túli magyar politikusok üdvözölték, hogy az Országgyűlés szerdán határozatban jelentette ki, továbbra is kiáll a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés mellett.

Pánczél Károly: Magyarországnak ki kell állnia az őshonos nemzeti kisebbségek mellett
Magyarországnak továbbra is ki kell állnia az európai őshonos nemzeti kisebbségek mellett – mondta Pánczél Károly (Fidesz), az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke szerdán az MTI-nek, annak kapcsán, hogy az Országgyűlés szerdán kezdi tárgyalni a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésről szóló határozati javaslatot.

Szilágyi Péter: A nemzeti összetartozás éve a nemzeti szolidaritás éve is lett
Az egész magyarság kiválóan vizsgázott a nemzeti összetartozás évében összetartásból, segítségadásból, a közösségek közötti összefogásból, így 2020 a nemzeti szolidaritás éve is lett – mondta a koronavírus-járványra utalva a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa a Vasárnapi Iskola Alapítvány konferenciáján szombaton Egerben.

Semjén: erős anyaország nélkül a határon túli magyarság támogatása is bizonytalan lenne
Erős anyaország nélkül a határon túli magyarság támogatása is több mint bizonytalan lenne – emelte ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt hétfőn.

Magyar kormánytámogatással felújított családorvosi rendelőt adtak át magyar politikusok Kárpátalján
A magyar kormány közel 15 millió forintos támogatásával felújított családorvosi rendelőt adott át ünnepélyesen Pánczél Károly, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának (NÖB) elnöke és Grezsa István miniszteri biztos csütörtökön a Beregszászhoz közeli Zápszonyban.

Magyar kormánytámogatással felújított óvodát adott át Pánczél Károly Ungváron
A magyar kormány mintegy 30 millió forintos támogatásával felújított ukrán-magyar nyelvű óvodát adott át ünnepélyesen Pánczél Károly, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának (NÖB) elnöke szerdán Ungváron, a NÖB kétnapos kárpátaljai látogatásának programpontjaként.
