Címke: sapientia EMTE
„Kötéltánc” a világ és Erdély között. Tonk Márton a 25 éves fennállását ünneplő Sapientia küldetéséről
Negyedszázados fennállását ünnepli idén a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Tonk Márton rektor szerint az intézmény ma már vitán felül álló szereplője az erdélyi, a romániai és a Kárpát-medencei felsőoktatásnak, illetve egyszerre igyekszik megfelelni a nemzetközi versenyképesség és az erdélyi magyar közösség elvárásainak. Tonk Márton, az egyetem vezetője a Krónikának arról is beszélt: a Sapientia sikere abban rejlik, hogy oktatási és kutatási intézményként működik, miközben közösségi küldetését sem adja fel.
Huszonötödik tanévnyitóját ünnepelte a Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara
Hivatalosan is a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának polgárává vált az ünnepélyes eskütétel után a 391 elsőéves hallgató. A 2001-ben alapított felsőoktatási intézmény 25. tanévnyitóját ünnepelte hétfőn.
Hankó Balázs: a tudomány nemzetközi, de a tudós hazafi
A tudomány nemzetközi, de a tudós hazafi, így elvárható a magyar tudósoktól, hogy a nemzetközi tudomány szolgálata mellett saját nemzetük megerősítésén dolgozzanak – hangoztatta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton Tusnádfürdőn.
Mintegy 1500 helyre várják a felvételizőket a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen
Alap- és mesterképzésen összesen mintegy 1500 helyre várják a felvételire jelentkezőket július elsejétől a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE), alapképzésen 34, magiszteri képzésen 13 szak indul – közölték a felsőoktatási intézmény vezetői hétfőn sajtótájékoztatón Kolozsváron.
Sapientia: megalakult az egyetem új vezetősége
Megalakult a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) új vezetősége, miután a felsőoktatási intézmény szenátusa jóváhagyta Tonk Márton rektornak az egyetemet vezető csapat tagjaira tett javaslatait – tájékoztatott hétfőn a felsőoktatási intézmény.
Gulyás Gergely: a Sapientia egyetem a nemzeti megmaradás eszköze
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) évtizedek óta biztosítja az anyanyelvi oktatás lehetőségét az erdélyi magyarság számára, és a nemzeti megmaradás szolgálója és eszköze – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Sepsiszentgyörgyön.
Hankó Balázs: a kormány a Sapientia egyetem újabb belvárosi ingatlanának a felújítását támogatja Kolozsváron
A magyar kormánynak az a feladata, hogy segítse a fiatalokat a Kárpát-medencében, hogy olyan jövőjük legyen, amire bizton támaszkodhat a nemzet; ezért a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) újabb belvárosi ingatlanának felújítását támogatja 560 millió forinttal Kolozsváron – jelentette be Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter pénteken az erdélyi városban.
Semjén Zsolt: a Sapientia megtartó erőt jelent nemcsak Erdélyben, hanem a többi nemzetrész számára is
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) meghatározó a magyar megmaradás szempontjából, az új kolozsvári épület felújítása és élettel való megtöltése megtartó erőt jelent nemcsak Erdélyben, hanem az anyaországban is, példa és megtartó erő a többi nemzetrész számára is – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Kolozsváron.
Semjén Zsolt: a Sapientia több mint „profán” világi egyetem, küldetése a magyar megmaradás
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) több mint „profán” világi egyetem, küldetése a magyar megmaradás Erdélyben, ami példa az egyetemes magyarság számára az egész Kárpát-medencében – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Marosvásárhelyen.
Szili Katalin: a Sapientia mindig tudta, hova kíván hajózni
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) mindig tudta, hova kíván hajózni, az anyaország dolga pedig, hogy segítse ezt a hajót, hogy a háborgó vizeken is megtalálja a maga útját – mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó kedden Sepsiszentgyörgyön.
Töretlen a Sapientia EMTE népszerűsége, sok a jelentkező a BBTE-n
Tonk Márton rektor szerint az idei nyári felvételire jelentkezők száma azt mutatja, hogy töretlen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) népszerűsége. A Babes-Bolyai Tudományegyetemre (BBTE) is sok a jelentkező.
Megújította együttműködését a Debreceni Egyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Tizenöt éve tartó eredményes együttműködés után megújította kapcsolatait a Debreceni Egyetem (DE) és a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem; az erről szóló dokumentumokat a két intézmény vezetői kedden írták alá a cívisvárosban.