Az ősz folyamán 10 000 külhoni magyar iskolakezdő kisdiáknak mond köszönetet félezer településen a Rákóczi Szövetség közössége támogatóival együtt. Ezek közül némely felvidéki eseményeken az iskolakezdők köszöntésébe a Magyar Kormány képviselői is bekapcsolódnak.
Szeptember 24-én, Komáromban, a Jókai Mór Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 54 magyar iskolakezdőjét köszöntötték ünnepélyesen. Az eseményen részt vett Balatoni Katalin, köznevelési helyettes államtitkár. A külhoni területeken a magyar iskolaválasztás egyet jelent a magyar nyelv, a kultúra és a közösség fennmaradásával és nem utolsósorban az egyén többlettudásával és jobb érvényesülésével.
Balatoni Katalin stábunknak elmondta, a Magyar Kormány szívén viseli a külhoni magyar gyermekek anyanyelven való oktatását és őszinte háláját fejezi ki azoknak a szülőknek, akik csemetéiket magyar oktatási intézménybe iratják.
Fekete Irén, az SZMPSZ országos elnöke is hangsúlyozta a döntés fontosságát, valamint a magyar állam hathatós támogatását, akik nélkül a pedagógus szövetség munkája is nehézkesebben folyna. Kiemelte a Rákóczi Szövetség nemzetmegtartó munkáját és az iskolaválasztási program hatékonyságát.