
Címke: felvidék


Potápi Árpád János: a templomépítések is a közösségek megerősítését szolgálják
A templomépítések és templomfelújítások is a közösségek megerősítését szolgálják – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Tompán, ahol beszédet mondott az újonnan épült Assisi Szent Ferenc-templom felszentelésén szombaton.

Exkluzív interjú Szijjártó Péterrel: Sokan dolgoztak az ellen, hogy legyen magyar képviselet
A Nézőpont műsorában Szijjártó Pétert, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterét a szeptember 30-i szlovákiai választásról és a szlovák-magyar kapcsolatok alakulásáról kérdeztük.

Potápi Árpád János: a hazaszeretet kiemelkedő példáját mutatja be a Szent László hadosztályra emlékező felvidéki tárlat
A hazaszeretet kiemelkedő példáját mutatja be, és a magyar katonák hősies küzdelmének állít emléket az oroszkai hadtörténeti múzeum Szent László hadosztálynak szentelt tárlata – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Oroszkán (Pohronsky Ruskov), ahol csütörtökön megtekintette a helyi hadtörténeti múzeumban a magyar kormány támogatásával megvalósult új fejlesztéseket.

Balatoni Katalin: a nemzeti nevelés fontos eleme a népi játék
A magyar kultúrában fontos szerepe van a népi játéknak, amely sokszínűsége révén a nemzeti nevelésben is jelentős szerepet játszik – közölte a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára keddi veszprémi sajtótájékoztatóján.

Szövetség: Megújult erővel továbbra is a Dél- és Kelet-Szlovákia lakosait fogjuk szolgálni
A Szövetség elnöksége hétfőn ülésezett a parlamenti választások után, amelyről egy sajtóközlemény formájában számoltak be.

Szlovákiai választások – Kolek Zsolt: kulcskérdés a magyar választók mozgósítása
Kulcskérdés a magyar választók mozgósítása a szeptember 30-i előrehozott szlovákiai választások előtti utolsó hetekben – mondta Kolek Zsolt felvidéki újságíró az M1 aktuális csatornán szerdán.

„Selyés“ tanévnyitó Ódor miniszterelnökkel: „Itt faragtak céltudatos emberré…“
„Nem volt kérdés, hogy ma melyik iskolába látogassak el…“ – szögezte le a komáromi Selye János Gimnázium mai tanévnyitó ünnepségén annak egykori kitűnő diákja, az alma materébe jeles vendégként visszatért Ódor Lajos miniszterelnök.

Szili Katalin: az egészséges nemzettudat nem ellenséges más nemzetekkel
Az egészséges nemzettudat nem ellenséges más nemzetekkel, az egymás iránti tisztelet jellemzi, s ennek megértése vezethet el egy 21. századi Kárpát-medencei megbékélési folyamathoz – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a felvidéki Párkányban pénteken, a Limes-Anavum regionális honismereti társulás, Isten-Haza-Nemzet-Szülőföld című rendezvényén.

Potápi Árpád: Szent István a szlovák történelemnek is része
Szent István nemcsak a magyar, hanem a szlovák történelemnek is része – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a szlovákiai Nagymegyeren, a Madách-kiállítás és a Szent István-nap rendezvénysorozatának megnyitóján pénteken. Potápi Árpád János a szeptember 30-i szlovákiai előrehozott választásokkal kapcsolatban összefogásra szólította fel a szlovákiai magyarságot.

A Szövetség számára prioritás a kisebbségi törvény elfogadása
Programbemutató sajtótájékoztatót tartott a Szövetség a párt pozsonyi székházában, amelyen Mózes Szabolcs, a Szövetség alelnöke és Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere és a Szövetség elnökségi tagja tájékoztattak a párt programjának egy részéről. Ez volt az első programbemutató sajtótájékoztató, amelyt még további három fog követni.

Szili Katalin: az EB nem tud és nem akar mit kezdeni a nemzeti kisebbségi kérdésekkel
Az Európai Bizottság (EB) nem tud és nem akar mit kezdeni a nemzeti kisebbségi kérdésekkel, alkalmatlan erre akárcsak a béketeremtésre – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a felvidéki Martoson, ahol részt vett a Martosi Szabadegyetem egyik fórumán pénteken.

Szilágyi Péter: a magyar kormánynak prioritás az anyanyelvi oktatás biztosítása a Kárpát-medencében
A magyar anyanyelvű oktatás biztosítása a Kárpát-medence minden régiójában elsőrangú feladat Magyarország kormánya számára – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a felvidéki Rimaszombatban, ahol beszédet mondott a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) XXXI. nyári egyetemének megnyitóján hétfőn.

Szilágyi Péter: tovább kell örökíteni az elődöktől kapott értékeket
Tovább kell örökíteni az elődöktől kapott értékeket, a hitet, az anyanyelvünket, szokásainkat és történelmünket – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a felvidéki Debrődön, ahol beszédet mondott a Debrődi Szent László Búcsún szombaton.

Nagykaposi vállalkozó lett az idei Év vállalkozója Verseny győztese
A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége által meghirdetett Év Vállalkozója Verseny ötödik évfolyamának döntőjére péntek délután került sor Komáromban. Az idei verseny döntőjén tíz vállalkozó mérettette meg tudását. A Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával megvalósuló verseny idei kiírása arra összpontosított, hogyan kell céget vezetni válság idején.

Szili Katalin: a 21. század kihívásaira erős nemzetként kell választ adni
Erős nemzetként kell választ adni a jelen kihívásaira, erős nemzetként kell a nemzetek Európája erőforrásának lenni – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a felvidéki Éberhardon, a nemzeti összetartozás napjának alkalmából az Apponyi Albert gróf végső nyughelyén tartott megemlékezésen szombaton.

Az egykori Most-Híd több vezető politikusa bejelentette, hogy távozik az egységes felvidéki magyar pártból
Bejelentette az egykori Most-Híd párt több vezető politikusa, hogy az általuk alkotott platform kilép a többéves tárgyalási folyamat után 2021 őszén egységesült felvidéki magyar pártból, a Szövetségből – számoltak be felvidéki hírcsatornák kedden.

Potápi Árpád János: az akaratán kívül világnemzetté vált magyarság számára nagyon fontos, hogy meg tudja tartani identitását
Az akaratán kívül világnemzetté vált magyarság számára nagyon fontos, hogy meg tudja tartani identitását – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára kedden a felvidéki Révkomáromban, ahol részt vett a “Miénk a város!” játék ünnepélyes eredményhirdetésén.

Ódor Lajos személye hozzájárulhat a szlovák-magyar viszony javulásához
Stabilitást hozhat a magyar nemzetiségű kormányfő Szlovákiában. Ódor Lajos kinevezése jól mutatja, hogy a felvidéki magyarság körében is vannak olyan szakemberek, akik bárhol megállják a helyüket − fogalmazott lapunknak adott interjújában Forró Krisztián. A szlovákiai magyar Szövetség párt elnökét arról kérdeztük, milyen hatással lehet a felvidéki magyar közösségekre és a szlovák−magyar kapcsolatokra, hogy az országnak magyar nemzetiségű kormányfője lesz, valamint hogy hogyan készül a párt a szeptemberi előre hozott választásokra.

Čaputová döntött a folytatásról, magyar nemzetiségű miniszterelnöke lesz Szlovákiának
Zuzana Čaputová köztársasági elnök bejelentette, hivatalnokkormányt bíz meg az ország irányításával.

Potápi Árpád János: a lovassportnak óriási szerepe van az identitás megerősítésében
A sportnak és főleg a lovassportnak az identitás megőrzésében és megerősítésében óriási szerepe van – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Gútán, ahol köszöntőt mondott az Attila Palotája-fapajta ünnepélyes átadásán pénteken.

Potápi Árpád János: a nemzeteket lerombolni és felülmúlni vágyó eszme hatja át Európát és a fejlett Nyugatot
A mai korban a nemzeteket lerombolni és felülmúlni vágyó eszme hatja át Európát, s talán az egész fejlett Nyugatot – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Mágocson.

Kétszáz iskolatáska érkezett a Galántai járásba a Rákóczi Szövetségtől
Megérkeztek a Galántai járásba a Rákóczi Szövetség által ajándékozott iskolatáskák. A táskákat egy, a Rákóczi Szövetség és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által írt levél kíséretében adják át a határon túli magyar iskolába íratott elsősöknek. Az iskolatáskák azt szimbolizálják, hogy Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért.

Bemutatkozik a Bodrogközi Magyar Közösség Háza
A magyar kormány támogatásával megvalósult, Királyhelmecen található Bodrogközi Magyar Közösség Háza már hosszú évek óta a közösségépítést és a magyar identitástudat megerősítését szolgálja. A Közösségi Házról készült összefoglaló videó azt is bemutatja, hogy mennyi mindennek ad otthont az épületkomplexum.

Potápi Árpád János: mindenhol, a tömbmagyarságban is ápolni kell a magyar kultúrát
Mindenhol, a tömbmagyarságban is ápolni kell a magyar kultúrát, mert az identitás erősítése nélkül negatív folyamatok indulhatnak el – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Örsújfalun, ahol köszöntőt mondott a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával megújított helyi kultúrház ünnepélyes átadásán pénteken.

Potápi Árpád János: Magyarország érdeke, hogy a szomszédságában is józan, erős és igaz elvekre építő nemzetek virágozzanak
Magyarország érdeke, hogy szomszédságában is józan, erős és igaz elvekre építő nemzetek virágozzanak – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Tőketerebesen, ahol beszédet mondott a gróf Andrássy Gyula-emlékév megnyitóján szerdán.

Orbán Viktor részt vett a szlovák államiság évfordulóján tartott gálaesten
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó Pozsonyban részt vett az önálló Szlovákia megalakulásának 30. évfordulója alkalmából rendezett szombati gálaesten – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Elhunyt Duray Miklós felvidéki magyar politikus
Elhunyt Duray Miklós felvidéki magyar politikus, közíró, egyetemi tanár pénteken – közölte a Szövetség a Közös Célokért civil szervezet és a Felvidék.ma szlovákiai magyar hírportál az MTI-vel.

Hagyományosan Léván zárult a Rákóczi Szövetség felvidéki beiratkozási ösztöndíjprogramja
A Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjprogram ünnepélyes átadására annak utolsó felvidéki állomásaként a hagyományokat követve a lévai Juhász Gyula Alapiskolában került sor. A szórványban lévő magyar tanintézmény tizenhat elsős tanulója kapta meg az ösztöndíjat. Az elmúlt hónapokban a Rákóczi Szövetség Felvidék-szerte több mint 3200 elsősnek adta át az ösztöndíjat, ezzel is köszönetet mondva a szülőknek, hogy gyermekeiket magyar iskolába íratták.,

Szilágyi Péter: a nemzettudat és az ősökhöz való kapcsolódás embert formáló és identitást képező lehetőség
A nemzettudat és az ősökhöz való kapcsolódás embert formáló és identitást képező lehetőség – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a felvidéki Gömörpéterfalán, ahol köszöntőt mondott a Magyar Közösségi Ház portáján megvalósult új fejlesztések átadóján szerdán.

Forró: Gyűjtőpártban helye van az eltérő véleményeknek, de nem a platformok mögé bújva
Szombaton ülésezik a Szövetség Országos Tanácsa, amelyen a január 28-ra tervezett kongresszust készítik elő. Forró Krisztiánt, a párt elnökét kérdeztük, milyen döntések várhatóak a hétvégi tanácskozáson, szóba kerül-e a platformok megszüntetése.

Szijjártó Péter: mindkét fél sokat profitál Magyarország és Szlovákia együttműködéséből
Mindkét fél sokat profitál Magyarország és Szlovákia együttműködéséből, ez a megbízható kapcsolat ráadásul segít a jelenlegi nehéz helyzet kezelésében is – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pozsonyban.

A Felvidéken is beindult a SakkTesi Program
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a házigazda intézmény szervezésében, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága anyagi támogatásával, november 19-én a komáromi Eötvös Utcai MTNY Alapiskola épületében 30-30 óvoda- és alsó tagozatos pedagógus önkéntes alapon vesz részt a Polgár Judit nemzetközi nagymester, kétszeres sakkolimpikon által kifejlesztett SakkTesi Program keretében megvalósuló továbbképzésen. Az egésznapos ismeretgyarapítás során elsajátíthatják a sakk és a testnevelés összekapcsolásának módját, lehetőségeit.

Potápi: történelmi sikert ért el a Szövetség a szlovákiai választásokon
Történelmi sikert ért el a Szövetség nevű magyar párt szombaton a szlovákiai helyhatósági és megyei választásokon – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Potápi: határozottan pozitív tendenciák láthatók a Felvidéken az óvodaprogramnak köszönhetően
Határozottan pozitív tendenciák láthatók a Felvidéken az óvodaprogramnak köszönhetően, nőtt a magyar óvodákba beíratott gyermekek száma – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol beszédet mondott a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében megépült új református óvoda átadásán pénteken.

Gratulál a magyar kormány az szlovákiai magyar Szövetség választási eredményéhez
Gratulációját fejezte ki a Szövetség nevű felvidéki magyar pártnak a kormány nevében Semjén Zsolt a szlovákiai megyei és önkormányzati választásokon elért magabiztos eredményéhez – tartalmazza a Miniszterelnökség közleménye, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Negyedével több képviselői mandátumot szerzett a szlovák megyei választásokon a felvidéki magyar párt
A szlovák megyei választásokon a Szövetség nevű felvidéki magyar párt mintegy negyedével több képviselői mandátumot szerzett, mint elődpártjai öt évvel korábban; az önkormányzati választásokon a legtöbb polgármesteri posztot, a mandátumok csaknem felét független jelöltek szerezték meg – derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által vasárnap délután közzétett hivatalos végeredményekből.

Közös haza, közös munka – Interjú Potápi Árpád Jánossal
Melyek a magyar nemzetpolitika legfontosabb eredményei az elmúlt tizenkét évben? Tud-e a folyamatokat koordináló államtitkár kedvencet választani közülük? Miben más és miben hasonlít egymásra a tardoskeddi és a zetelakai, vagy a temeríni és a beregszászi magyar? Potápi Árpád Jánossal, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárával beszélgettünk.

A felvidéki magyarok együttes fellépése hozhatja meg a sikereket a régiókban
Dunaszerdahely után az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagjai Zselízen is látogatást tettek pénteken, ahol a Szövetség önkormányzati és megyei képviselőivel egyeztettek.

Szilágyi Péter: a válság legyőzéséhez közösségben kell gondolkodni és cselekedni
A válság legyőzéséhez közösségben kell gondolkodni és cselekedni – jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol köszöntőt mondott a Felvidéki Vállalkozói Expó megnyitóján pénteken.

Magyarok Nagyasszonya szobrot avattak Királyhelmecen
A Királyhelmeci Magyar Közösség Házában pénteken, október 7-én került sor Rieger Tibor Kossuth-díjas szobrászművész alkotásának, a Magyarok Nagyasszonya szobrának ünnepélyes felavatására.

Aradi vértanúk – Potápi: a birodalmi törekvések a magyarok szabadságvágyát mindig veszélyesnek ítélik
A birodalmi törekvések a magyarok szabadságvágyát Arad óta is veszélyesnek ítélik, akkor is, ha éppen a rendért és a békéért szólalnak fel – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Dunaszerdahelyen, ahol beszédet mondott az október 6-i nemzeti gyásznapon tartott megemlékezésen csütörtökön.

Szövetség: Pozitív diszkriminációra lenne szükség a magyar közoktatásban
Milyen problémákkal küzd a magyar közoktatás Szlovákiában, és milyen megoldásokat javasol a Szövetség? A párt szerdai sajtótájékoztatóján az új tárcavezető beiktatása kapcsán mutatták be az ágazat legégetőbb problémáit.

Novák Katalin: a szankciók az orosz agresszornak okozzanak nehézségeket, ne Európának
Olyan uniós gazdasági szankciókra van szükség, amelyek az orosz agresszornak okoznak súlyos gazdasági nehézségeket, nem az európai gazdaságnak – mondta el pénteken Pozsonyban a Zuzana Caputová szlovák államfővel folytatott négyszemközti, majd plenáris megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón Novák Katalin magyar köztársasági elnök.

Potápi: Közép-Európa maradjon továbbra is Európa gazdasági motorja
Meg kell teremteni azokat a lehetőségeket, támogatásokat, hogy továbbra is Közép-Európa maradjon Európa gazdasági motorja, és a Kárpát-medencei magyar vállalkozások legalább annyira ki tudják venni a részüket ebből, mint az elmúlt időszakban – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban, ahol köszöntőt mondott az I. Felvidéki Gazdasági Fórum megnyitóján csütörtökön.

Potápi: két kincsünk van, magyarságunk és a keresztény hitünk, létünk
Két kincsünk van, magyarságunk és a keresztény hitünk, létünk – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Deresken, a Szlovákiai Magyar Iskolák XXII. Országos Tanévnyitó Ünnepségén szombaton.

A palócok lélekerősítő találkozója Ipolyszécsénykén
Szombaton, a főnapon igazi program kavalkáddal várták az ipolyszécsénykei Palóc Világtalálkozó látogatóit. Gasztrofesztivál, hagyományőrző csoportok fellépése, palóc népviseletek versenye, palóc lakodalmas menet mellett kézműves foglalkozások, irodalmi előadások és gyermekprogramok várták a látogatókat.

A felvidéken rendezik az idei Palóc Világtalálkozót
A felvidéki Ipolyszécsénykén rendezik meg péntektől az idei Palóc Világtalálkozót. A háromnapos program célja az összetartozás erősítése, a Palócföld hagyományainak, értékeinek bemutatása és életben tartása – közölte a társszervező Tar Lőrinc Baráti Közhasznú Egyesület titkára kedden.

Nagy István magyar agrárminiszter Budajhoz megy a Sajó miatt
Magyarországot is zavarja a Sajó példátlan szennyezése. A Ján Budaj vezette Környezetvédelmi Minisztérium február óta tartó tétlensége miatt a folyó élővilága kipusztult.

Szili: a kollektív jogok biztosítása elkerülhetővé tenné az asszimilációt
A kollektív jogok biztosítása elkerülhetővé tenné az asszimilációt – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a szlovákiai Füleken, ahol előadást tartott az egységes felvidéki magyar párt, a Szövetség nőtagozatának tavaszi találkozóján szombaton.

Potápi: a magyar nyelvű oktatás nemzetünk jövőjének záloga
A magyar nyelvű oktatás nemzetünk jövőjének záloga – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Martoson, ahol beszédet mondott az Esterházy Akadémia – a magyar kormány támogatásával elkészült – új szálláshelyeinek ünnepélyes átadásán pénteken.

Áder János a klímaváltozásról tartott előadást a révkomáromi gimnáziumban
A vízválságtól a fenntartható fejlődésig címmel tartott előadást pénteken Áder János a révkomáromi Selye János Gimnázium diákjainak a Föld napján az intézmény fenntarthatósági témahetének programsorozatában.

Menczer: Készen állunk a magyar-szlovák kapcsolatok továbbépítésére
Sokat dolgoztunk azért, hogy Magyarország és Szlovákia együttműködése folyamatosan fejlődjön, és készen állunk arra, hogy kapcsolatainkat tovább építsük – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfői Facebook-bejegyzésében.

Potápi: Ma legfőbb feladatunk, hogy kiálljunk a béke és a biztonság mellett
Ma legfőbb feladatunk, hogy egyenként, egységben álljunk ki a béke és a biztonság mellett – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap a felvidéki Borsin, ahol ünnepi beszédet mondott II. Rákóczi Ferenc születésének 346. évfordulója alkalmából a Rákóczi-kastélyban tartott megemlékezésen.

Potápi: a biztos nemzetpolitika szilárd alapja egy erős Magyarország
A biztos nemzetpolitika szilárd alapja egy erős Magyarország – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Szepsin, ahol beszédet mondott a magyar kormány támogatásával megvalósult Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont ünnepélyes átadásán szerdán.

Magyarország Kormányának támogatásáért mondott köszönetet a felvidéki katolikus közösség
A Felvidéken működő Jópásztor Alapítvány március 22-én, hálaadó szentmise keretében mondott köszönetet Magyarország Kormányának a felvidéki magyar katolikus közösségek részére nyújtott támogatásért.

Új otthont kapott a párkányi plébániaközösség
A párkányi Szent Imre-templom külső felújítása 2020-ban történt. Azóta mintegy világítótoronyként jelzi a kisváros katolikus híveinek, és a nem hívőknek is, hogy az Úr mindenkit hív otthonába, áhítatra, szeretetközösség befogadására.

Az ukrán nagykövetség hárít, de a szlovák külügy megerősítette, Forró tiltólistán van Ukrajnában
A Szövetség elnöke továbbra sem kapott egyértelmű választ, miért nem engedték belépni Ukrajna területére.

Potápi: üdvözöljük a Szövetség megalakulását
Levélben gratulált Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az új felvidéki magyar párt, a Szövetség megalakulásához Forró Krisztiánnak, a Szövetség szombaton megválasztott elnökének.

Kövér László-interjú: Ott állunk a falnál, nincs hová hátrálnunk
A Magyar Országgyűlés elnöke legutóbbi felvidéki látogatása alkalmával egyetlen médiumnak, hetilapunknak adott hosszabb lélegzetvételű interjút. Beszélgetés Kövér Lászlóval példaképekről, golyónyomokról, személyes hibákról és arról, milyen jövő vár Európa államaira, ha nem sikerül fordítanunk az EU szekérrúdján.

Az MKP székházában tárgyalt Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter folytatott eszmecserét Forró Krisztián MKP-elnökkel és Bárdos Gyula elnökségi taggal, a Csemadok országos elnökével.

Grezsa: az óvodaprogram a magyar közösségek erősítésén túl a közép-európai együttműködést is segíti
Az óvodaprogram a magyar közösségek erősítésén túl a közép-európai együttműködést is segíti – jelentette ki Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos a felvidéki Hanván, ahol átadta a helyi Református Egyházközségnek a program keretében felújított óvodáját pénteken.

Áder: a történelmi örökséggel minden új nemzedéknek feladata van
A történelmi örökséggel minden új nemzedéknek feladata van, ezért volt becsületbeli ügyünk helyreállítani II. Rákóczi Ferenc borsi várkastélyát – jelentette ki Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a felvidéki Borsiban, ahol Zuzana Caputová szlovák államfővel közösen részt vett és beszédet mondott a magyar állami támogatással felújított Rákóczi-várkastély átadásán szombaton.

Potápi: Magyarságunkból, kultúránkból és anyanyelvünkből kell építkeznünk!
Fel kell hívni a figyelmet minden velünk történt igazságtalanságra, és abból kell építkeznünk, amit nem vehetnek el tőlünk: magyarságunkból, kultúránkból és anyanyelvünkből – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken a felvidéki Nagyszelmencen, ahol köszöntőt mondott a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával ott megvalósított fejlesztések átadásán.

Keleten a magyar elsősök megkapták a Rákóczi Szövetség ajándékát
Idén a magyar elsősök egyszerre kapták kézhez a szövetség egyszeri ösztöndíját, illetve az iskolatáskát. Erről számolt be portálunknak Gabri Rudolf, a Nagykaposi Magyar Ház igazgatója, a Rákóczi Szövetség felvidéki hálózatának országos elnöke, akit a Szepsiben megtartott országos tanévnyitón Csáky Csongor elnök úr azzal bízott meg, hogy Tornától Nagyszelmencig kézbesítse ki az ajándékot.

Létrejött a megegyezés az egységes felvidéki magyar érdekképviselet létrehozásáról
Létrejött a megegyezés az egységes felvidéki magyar érdekképviselet, egy új egyesített magyar párt létrehozásáról, azon a hárompárti találkozón, amelyet a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás mozgalom vezetői között tartottak az MKP pozsonyi székházában pénteken.

Kihirdették a „Milyen jó, hogy itt vagyunk” videópályázat eredményeit
Két erdélyi és egy felvidéki alkotás nyerte a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által a Nemzeti Összetartozás Napja és Trianon 100. évfordulója alkalmából fiatalok számára meghirdetett „Milyen jó, hogy itt vagyunk” című videópályázatot.

Nagy kihívásokra vágyik az észak-komáromi építész
A válsághelyzet hozzásegítheti a cégeket, hogy nagyot ugorjanak a jövőbe
Egy másfél éve tartó, nagy volumenű munkának köszönhetően jelenleg nincs oka panaszra a családi építész irodát vezető Csémy Krisztiánnak. Az észak-komáromi vállalkozó azt azonban nem tudja – legfeljebb csak reméli –, hogy a válsághelyzet miatt a következő hónapokban is lesznek-e folyamatosan megrendeléseik. A fiatal szakember kiemelte: hatékonyan tudtak dolgozni a home office-ban is, de e téren a jövőben további újításokat terveznek.

Gyimesi: Döntő fontosságú a kisebbségi törvény elfogadása
Gyimesi György (OĽaNO) parlamenti képviselő szerint a kisebbségi kérdés kezelése szempontjából döntő fontosságú a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény elfogadása. Úgy véli, a kisebbségekre nem szabad biztonsági kockázatként tekinteni. Hangsúlyozta, hogy a kisebbségek érdekeit továbbra is képviselik a parlamentben. Gyimesi erről a kormányprogramról szóló vita keretében beszélt csütörtökön.

Csodasarok ünnepélyes átadója Komáromban
Ma délelőtt a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Szlovákiai Magyar Pedagógiai Szövetség (SZMPSZ) szervezésében rendezték meg a Csodasarok átadását az egykori Danubius diákotthon nagy előadótermében Komáromban.

Grezsa: Az óvodafejlesztési program a régió versenyképességét is erősíti
A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program eredményeiről tartottak eszmecserét Bősön a Csallóköz polgármesterei és óvodaigazgatói részvételével. A Felvidéken megvalósult fejlesztéseket Grezsa István, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programjáért felelős miniszteri biztos ismertette a jelen lévőkkel. A miniszteri biztos elmondta, az összességében 44,6 milliárd forint keretösszeggel megvalósított programból 12 milliárdnyi jutott a Felvidékre, ami több, mint 37,5 millió euró. Ez a részarány a Kárpát-medence területén a határokon túli magyarság összlétszámát tekintve pozitív diszkriminációt jelent. A Felvidéken 303 gyermekkel többet írattak be idén magyar óvodába, ez már számokkal is visszaigazolt sikernek számít.

Bárdos Gyula vezeti a felvidéki Magyar Közösségi Összefogás listáját
Bárdos Gyula, a legnagyobb felvidéki magyar kulturális-közéleti szervezet, a Csemadok elnöke vezeti azt a választási listát, amelyen három felvidéki magyar párt, a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Magyar Fórum és az Összefogás közösen indul a februári parlamenti választáson – jelentették be az MKP Országos Tanácsának ülése után tartott sajtótájékoztatón szombaton.

Soltész: A Kárpát-medencében élő nemzetek megmaradását csak az összefogás szolgálhatja
A Kárpát-medencében élő nemzetek megmaradását csak az összefogás szolgálhatja – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a felvidéki Csúzon, ahol köszöntőt mondott a helyi római katolikus templom megújított plébániájának átadásán.

Rákóczi Szövetség: külhoni óvodapedagógusok és tanítók találkozója lesz a hétvégén
Százötven felvidéki óvodapedagógus és tanító számára tartanak találkozót péntektől vasárnapig a Rákóczi Szövetség szervezésében Székesfehérváron.

Rétvári Bence: Megcsonkítottak minket területileg, de nem csonkíthatnak meg bennünket lelkileg
Idén is zajlik a Rákóczi Szövetség magyar iskolaválasztási programja, melynek keretén belül ösztöndíjban és tanszercsomag-támogatásban részesülnek a magyar iskolába beiratkozott elsősök. Ezáltal mintegy 9000 külhoni magyar iskolakezdőt tudnak támogatni, kifejezve ezzel szüleiknek az elismerést és a köszönetet a magyar iskola választásáért.

Potápi: a magyar nemzetpolitika sikeres éveket tudhat maga mögött
Sok sikert és eredményt ért el a magyar nemzetpolitika a határon túli nemzetrészekkel együttműködve az elmúlt években – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol előadást tartott a Pro Civis társulás által idén már kilencedik éve megrendezett Önkormányzati Szabadegyetemen.

Több tucatnyi helyszínen tartottak megemlékezést a Felvidéken
Több tucatnyi helyszínen – szinte minden nagyobb, magyarok által lakott településen – tartottak megemlékezéseket a nemzeti gyásznap alkalmából a Felvidéken vasárnap.

Merész terveket szövöget egy tehetséges felvidéki divattervező
Már másfél évtizede építgeti a KOKA márkáját a felvidéki Kiss Kósa Annamária divattervező, aki az utóbbi években, a nemzetpolitikai államtitkárság rendezvényein tanultak segítségével próbál szintet lépni. Azon dolgozik, hogy ne csak tehetséges divattervező, hanem sikeres vállalkozó is legyen, amihez egy sor, számára új területen kell bizonyítania. Azt ígéri, nem marad el az áttörés.

Szili Katalin: a magyar államnak minden gyermek számít, ők jelentik a nemzet jövőjét
A magyar államnak minden gyermek számít, mert ők jelentik a nemzet jövőjét – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a felvidéki Szepsin, ahol beszédet mondott a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében elkészült új helyi magyar bölcsőde átadásán vasárnap.

Kövér: Közép-Európa nemzetei képesek megújítani Európa szellemi önvédelmét
Közép-Európa nemzetei képesek megújítani Európa szellemi önvédelmét, és ezzel megerősíteni az európai politika önvédelmi képességét – jelentette ki, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a felvidéki Selye János Egyetem (SJE) ünnepi tanévnyitóján Révkomáromban, ahol köszöntőt mondott pénteken.

Szili: a gyermek nemcsak a család, hanem a nemzet kincse
A gyermek nemcsak a család, hanem a nemzet kincse is, a gyermekvállalás pedig a közösség szolgálata – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a felvidéki Zselízen, ahol beszédet mondott a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében elkészült új helyi magyar óvoda és bölcsőde átadásán vasárnap.

Szili Katalin: a holnap alapjait ma kell lerakni, és az óvodák ennek eszközei
A holnap alapjait ma kell lerakni, s mivel az óvodák ennek eszközei, az önálló magyar óvodákra a külhoni magyar közösségekben is szükség van – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a felvidéki Tornalján, ahol beszédet mondott a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében elkészült új helyi református magyar óvoda átadásán szombaton.

Szili: az óvodafejlesztési programmal Kárpát-medencei közös gondolkozást teremt a magyar állam
Az óvodafejlesztési programmal a magyar állam egy Kárpát-medencei közös gondolkodást és cselekvést teremt meg a magyar nemzet jövőjéről – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, a felvidéki Nagyszelmencen, ahol beszédet mondott a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében elkészült új helyi görög katolikus magyar óvoda átadásán vasárnap.

Átadták az új óvodát Buzitán
Ünnepélyes keretek között átadták a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében épített Gólyafészek Óvodát Buzitán.
