A Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjprogram ünnepélyes átadására annak utolsó felvidéki állomásaként a hagyományokat követve a lévai Juhász Gyula Alapiskolában került sor. A szórványban lévő magyar tanintézmény tizenhat elsős tanulója kapta meg az ösztöndíjat. Az elmúlt hónapokban a Rákóczi Szövetség Felvidék-szerte több mint 3200 elsősnek adta át az ösztöndíjat, ezzel is köszönetet mondva a szülőknek, hogy gyermekeiket magyar iskolába íratták.,
A december 13-ai esemény a tanintézmény alsó tagozatosainak hagyományőrző játékával vette kezdetét. A gyerkőcök Luca napja alkalmából a lucázás hagyományát mutatták be. Mint köszöntőjében Lőrincz Katalin, a Juhász Gyula Alapiskola igazgatója kifejtette: „Tudjuk, hogy a magyar nemzet túlélése az anyanyelv, a kultúra és a hagyomány megőrzésén és továbbadásán múlik, ezt vállalta fel az iskolánk.” Hozzátette, a megmaradásunk záloga az iskola, mely erős bástyaként áll a szórványvidéken.
Mint jelezte, a városi magyar szervezetekkel, felekezetek magyar közösségeivel tevékenykednek a magyar identitás megőrzésének érdekében. Továbbá kiemelte a magyar kormány ebbéli hathatós támogatását. Külön szólt a Rákóczi Szövetség segítő munkájáról. Mint elmondta, több mint harminc éve támogatja a lévai tanintézményt, bátorítást adva a nehéz időkben is.
A szülőkhöz fordulva megköszönte, hogy bíztak a lévai magyar iskola erejében, s ide íratták be gyermeküket. A 2022/2023-as tanévben tizenhat elsőse van a járási székhely egyetlen magyar iskolájának. Ez jelentős emelkedés az előző évekhez képest – hangzott el az eseményen.
Hangsúlyozta, hogy a Rákóczi Szövetség támogatásával idén szeptemberben beindított felvidéki iskolabusz-hálózat a lévai intézményt is érinti. Az iskolakezdéstől kilencfős kisbusz segíti a biztonságos közlekedést a tanintézmény és az elsősök lakhelye között.
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, a Rákóczi Szövetség Tanácsadó Testületének tagja kiemelte: Magyarország felelősséget visel a határon túl élő magyar közösségekért. Ennek része az odafigyelés a nemzetrészekre, a támogatási rendszer kiépítése, mindez az együvé tartozás jegyében. A Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjprogramjával kapcsolatban megjegyezte, az idei tanévben Kárpát-medence-szerte mintegy nyolcezer elsős kapta meg, s több mint 3200 ösztöndíjat adtak át a Felvidéken. „Ezzel köszönjük a szülőknek, a nagyszülőknek azt a felelősséget, amivel a gyermekeik önazonosságának, identitásának megőrzését segítik” – húzta alá a miniszterelnöki megbízott.
Az ünnepi köszöntőn túl az iskola alsó tagozatos tanulói zenés-irodalmi összeállítással kedveskedtek a vendégeknek. A kedves és meghitt, karácsonyra hangoló műsort követően adták át az elsősök szüleinek az ösztöndíjakat. A Juhász Gyula Alapiskola a több mint harmincezer fős járási székhely egyetlen magyar tanítási nyelvű alapiskolája. A tanintézmény összlétszáma megközelíti a százhúszat. Léva mellett a környék magyarok által is lakott településeiről érkeznek tanulók.
Forrás: Felvidek.ma