A párkányi Szent Imre-templom külső felújítása 2020-ban történt. Azóta mintegy világítótoronyként jelzi a kisváros katolikus híveinek, és a nem hívőknek is, hogy az Úr mindenkit hív otthonába, áhítatra, szeretetközösség befogadására.
A templomhoz tartozó Marianumnak nevezett közösségi ház, lelkipásztori központ mindeddig nagyon romos állapotban volt, nem tudta betölteni igazi küldetését.
A 2018 decemberében Párkányba helyezett dr. Fóthy Zoltán plébánost még abban az évben kinevezték a körzeti esperesség élére. Azóta folyamatosan végzi napi teendőit, nemcsak az egyházi szertartások területén, de a helyi plébánián, a leányházban, s a nánai templomban is, ahol már belső korszerűsítéseket is végzett. A Marianum közösségi ház, lelkipásztori központ az utóbbi évtizedekben semmilyen javításon nem esett át, s már-már használhatatlanná vált a 19. században épült épületrész.
Az átadási ünnepséget Fóthy atya az alábbi szöveggel nyitotta meg és köszönte meg a legfőbb támogatónak a segítséget:
„Plébániatemplomunk mellett felújított otthont kapott egyházközösségünk. Egy otthont, ahol keresztény identitásunkat ápolhatjuk, erősíthetjük; fiatalként és idősként egyaránt, a keresztény szeretetközösség egy nyitottabb, családias miliőjét megélve. Isten gondviselésének egyik jele, hogy sikerült széppé tenni e régi épületkomplexum legfontosabb részét, a Marianum nevet viselő közösségi házat, lelkipásztori központot, ahol az Eucharisztia ünneplésén túl találkozhatunk, együtt lehetünk. Különösen a szentségek vételére való felkészítés, gyermekek és fiatalok részére készített közösségi programok alkalmával; s az énekkari próbákon túl, különféle előadások és katekézisek is helyet kapnak itt. A lelkipásztori központ az imádság helye is lesz egyben.
A mai napon szeretettel adjuk az egyházközösség használatára ezt a lelki oázist – mi mindannyian, akik bármilyen módon segítettük, támogattuk e központ felújítását. Ezúton szeretném nagy tisztelettel megköszönni a Magyar Kormány támogatását, amely a Nemzetpolitikai Államtitkárság közvetítésével 2 és fél millió forint (6933 euró) értékben támogatta e projekt megvalósulását, s a templomfelújítási program keretén belül pedig 2020-ban 4 millió forinttal – 11 333 euróval – járult hozzá templomunk külsejének felújításához.
Hálás köszönet ezért! S egyúttal örömömet szeretném kifejezni, hogy ez alkalomból köszönthetem a Magyar Kormány képviseletében Czimbalmosné Molnár Éva főosztályvezetőt, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidékért felelős referensét, aki nem csupán plébániánknak, de számos más egyházi és civil közösség részére kieszközölte a magyar állam támogatását. Főosztályvezető asszony, köszönjük, hogy megtisztelt minket jelenlétével, s így személyesen is kifejezhetjük Önnek hálánkat! Isten hozta közénk! Kérem, továbbítsa üdvözletünket Potápi Árpád János államtitkár úrnak, aki más elfoglaltsága miatt most nem tud velünk lenni!
A felújítási munkálatok 13 074 euróba kerültek. Bízom benne, hogy ez a hely segíti plébániánkat abban, hogy igazi közösség, szeretetközösség alakuljon ki a Krisztusban megkereszteltek között, felvállalva a másikra való odafigyelést, szolidaritást és áldozatot is. Ebben a reményben kérjük ma Isten áldását e lelki központra.” A köszönetben elhangzottak mindazok nevei is, akik jelentős segítséget nyújtottak az elvégzett munkálatoknál.
Czimbalmosné Molnár Éva, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Felvidékért felelős főosztályvezetője ünnepi beszédében Mindszenthy József bíboros 1946-os szentbeszédét idézte. „(…) A legerősebb oszlopa a magyarságnak a katolikus hit: legyetek büszkék és rendületlenül katolikusok. Ez a két szárnya legyen a ti lelketeknek és valahányszor imádság száll el ajkatokról, mindig foglaljatok bele minden magyar embert, határon innen, határon túl…” Az intelmek, amelyeket Mindszenty bíboros megfogalmazott, hasonlóan erős üzenetet hordoznak ma is. Hirdették és hirdetik, hogy a hit oszlop, amely segített túlélni a legnehezebb időket, s amely mentsvárként és megtartó erőként szolgál ma is, szerte a Kárpát-medencében.
Forrás: Felvidek.ma
Fotó: Pál Erik