A tervek szerint kedden délután ül össze a Maros Megyei Tanfelügyelőség vezetőségi tanácsa, hogy döntsön a jogerős bírósági ítélettel felszámolásra ítélt II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjainak és tanárainak sorsáról. Kallós Zoltán oktatási államtitkár szerint ez a tanfelügyelőség hatásköre, de az egyetlen logikus lépés valóban az lenne, ha a Bolyai Farkas Gimnázium venné át az osztályokat.
Bár már lassan másfél hete szavazott a marosvásárhelyi önkormányzat arról, hogy az iskolahálózat úgy módosuljon, hogy a működési engedélyétől jogerős bírósági ítélettel megfosztott római katolikus iskola osztályait a Bolyai Farkas Gimnázium vegye át, még mindig nem került pont az ügy végére. A javaslat a Maros Megyei Tanfelügyelőség elé került, ott azonban nem döntöttek erről, inkább továbbküldték azt véleményezésre a tanügyminisztériumnak azzal az indokkal, hogy az iskolát miniszteri rendelettel hozták létre, ezért a szaktárca az illetékes az ügyben. Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő a Székelyhon kérdésére elmondta: kedd délután ismét összeül a tanfelügyelőség vezetőségi tanácsa és döntést hoznak a kérdésről, bár még véleményezést erről a szaktárcától nem kaptak.
Megkerestük a kérdésben Kallós Zoltán oktatási államtitkárt is, aki elárulta, hogy megszületett egy minisztériumi rendelet a kérdésről és remélhetőleg ma mindenki aláírja azt, és át lehet küldeni a tanfelügyelőségnek. Ebben a rendeletben gyakorlatilag tudomásul vesszük azt, hogy a legfelsőbb bíróság is jóvá hagyta az elsőfokú döntést, és ezzel megsemmisítették azokat a minisztériumi rendeleteket, amelyekkel létrehozták a marosvásárhelyi katolikus iskolát. Az lesz még beleírva, hogy a gyermekek iskoláztatásának biztosítása a megyei tanfelügyelőség hatásköre, ők kell döntsenek arról, hogy mi lesz ezekkel a diákokkal. Én azonban úgy tudom, hogy helyi szinten mindent megbeszéltek, hogy ezeket a gyermekeket, akik a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba jártak, átvegye a Bolyai, hogy zökkenőmentesen – már amennyire annak lehet nevezni – tudják befejezni a tanévet.
Úgy vélem, ez az egyetlen logikus döntés lenne, de lássuk, végül mi az, ami történni fog azon a tanfelügyelőségi gyűlésen” – nyilatkozta az államtitkár. Hozzátette, több szempont miatt gondolja, hogy az egyetlen logikus döntés lenne az, ha a Bolyai átvenné a rákóczis osztályokat. Egyrészt a katolikus felekezeti osztályokat mindenképpen olyan intézmény kéne átvegye, amely akkreditált erre, és Maros megyében a Bolyai Farkas Gimnázium az egyetlen, amelynek akkreditációja van katolikus felekezeti osztályokra, és mivel ez önálló intézmény volt, az lenne a természetes, hogy akkor az összes többi osztályt is a Bolyai vegye át, semmiképp sem kellene szétszakítani az iskola osztályait. „Ugyanakkor ezek az intézmények kapcsolatban is voltak eddig: a Bolyai a református gimnáziummal és a katolikus iskolával. Úgyhogy minden arra mutat, hogy a Bolyai kell átvegye az osztályokat” – hangsúlyozta a szaktárca államtitkára.
Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az egyházi tanintézetben voltaképp a Bolyai Farkas Gimnázium égisze alatt, de a megszokott mederben és a jelenlegi pedagógusokkal zajlana tovább az oktatás, csak olyan technikai kérdésekkel kellene foglalkozni, hogy a tanárok régi munkaszerződését meg kell szüntetni és újakat létrehozni.
Forrás: Szekelyhon.ro
Fotó: Haáz Vince