„Jó ma itt magyarnak, testvérek között lenni” – Templomszentelésen vett részt Magyarlapádon Novák Katalin államfő - Külhoni Magyarok
általános Erdély Események Hírek

„Jó ma itt magyarnak, testvérek között lenni” – Templomszentelésen vett részt Magyarlapádon Novák Katalin államfő

A köztársasági elnök az erdélyi Magyarlapádon elmondta, hogy pénteken tíz templomot szenteltek tíz különböző településen. Kiemelte: nem véletlen, hogy amikor háború van és ideológiai rombolás zajlik, a templomokat rombolják le először, mert tudják, hogy itt kezdődnek a közösségek.

Mi, amikor templomokat építünk és újítunk szerte a Kárpát-medencében, azért tesszük, mert ezzel kezdődik a közösségeink megerősítése – mutatott rá, a mintegy 1000 esztendeje, 1030-ben épített településen, amelyet akkor első szent királyunk felesége, Gizella birtokaként tartottak nyilván.

Magyarlapád, 2022. május 20.
Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond a magyarlapádi felújított református templom felszentelésén 2022. május 20-án.
MTI/Bruzák Noémi

Azzal, hogy ma tíz templomot felszentelhettünk, azzal is azt üzenjük, hogy mi itt leszünk 1000 év múlva is, testvérek között, magyarul szólítva meg egymást – fűzte hozzá.

A köztársasági elnök a református egységet szimbolizáló, egy budapesti asztalos által készített Kálvin-keresztet adományozott a templomnak és arra kérte a résztvevőket, hogy érezzék át a nap felelősségét és töltsék meg élettel a templomot. Mint mondta, nem azért újultak meg a templomok, hogy megcsodáljuk, hanem hogy élettel töltsük meg tereit.

A Magyar Református Egység Napja alkalmából pénteken délután tíz dél-erdélyi egyházközség felújításáért adtak hálát egyszerre. Novák Katalin pénteken Kolozsváron Kelemen Hunorral, Románia miniszterelnök-helyettesével találkozott, Nagyenyeden pedig Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével leleplezték a püspöki ház emléktábláját, majd megtekintette a Bethlen Gábor Kollégium épületét.

MTI

Fotó: MTI, Bruzák Noémi

Kapcsolodó cikkek