Kárpát-medencei sikereket csak Kárpát-medencei összefogással lehet elérni - Külhoni Magyarok
általános Felvidék Hírek Magyarország

Kárpát-medencei sikereket csak Kárpát-medencei összefogással lehet elérni

Úgy véli, a Felvidéken most egy nagyon széles léptékkel mért „szövetségre” van szükség, amelyben mindenki megtalálja magát, és a magyar jövő érdekében egy irányba tud húzni. Nem szabad engedni a bomlasztóknak, akik a közösséget akarják szétverni, és a saját érdeküket a magyar érdekek elé helyezik. A nehézségek ellenére is lát esélyt arra, hogy a felvidéki magyarság megerősödjön a sok kudarc után. Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkárral beszélgettünk, aki november 15-én, az októberben tragikus hirtelenséggel elhunyt Potápi Árpád János után vette át az államtitkárság vezetését.

Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára
Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára.
Fotó: Katona Tamás/ma7

Államtitkár úr! Ön Potápi Árpád János váratlan halála után került az államtitkárság élére. Az őt búcsúztató írásunkban úgy fogalmaztunk, akárki is kerüljön a helyére, nehéz örökséget kap. Ön hogyan látja ennek az „örökségnek” a súlyát, miként szabta meg a feladatait?

Árpád emlékéhez akkor a legméltóbb a viszonyulásunk, ha dolgozunk, ha folytatjuk a munkáját, minden mással hibát követtünk volna el. A magyar nemzetpolitika egyértelműen sikertörténet, az elmúlt 14 évben nagyon sok eredményt értünk el. A legfontosabb azonban a nemzeti összetartozás érzése, ami ugyan nem államigazgatási fogalom, mégis meghatározó, mert ezt mindannyian magunkban érezzük, és az ezzel kapcsolatos munkát küldetésnek, hivatásnak tekintjük. Ezt kell folytatni a következőkben is, a legfontosabb feladatot pedig a közösségek erősítésében látom.

Röviddel hivatalba lépése után volt olyan hét, hogy négy nap alatt négy országban járt, volt a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Vajdaságban. Ez azt is jelenti, hogy ön is kulcsfontosságúnak tartja a személyes kapcsolattartást?

A jelenlét, az ünnepek közös megélése, a közös gondolkodás nagyon fontos. Ezt nem lehet csak Budapestre korlátozni, a nemzetrészeknél személyesen is jelen kell lenni, ez a nemzetpolitika feladatai közé tartozik. Nemcsak az átadások, hanem a különböző feladatoknak az átbeszélése is történhet helyben. Eddigi útjaim közül is kiemelném a kárpátaljai látogatást. Ott még fontosabb a személyes jelenlét, hiszen a kárpátaljai magyaroknak érezniük kell az anyaország és a budapesti politika támogatását.

Bemutatkoznia pedig sehol nem kell, hiszen az ifjúságpolitikában évek óta jelen van, feltételezem, élő kapcsolatok kötik a politikai képviseletekhez is.

Valóban, sehová nem kellett bemutatkozó látogatásra mennem, és ez nagyban megkönnyítette a munka elkezdését. A beszélgetéseket a nemzetpolitika szereplőivel ott folytattuk, ahol korábban abbahagytuk, legyen az bármelyik nemzetrészen. Folyamatos a párbeszéd, számos lehetősége van a találkozóknak. December közepén Budapesten jártak a nemzetrészek falugazdász és agrárképviselői a tizenharmadik Kárpát-medencei Összefogás Fórumon. Az is fontos találkozó volt, egy lehetőség, hogy a magyarországi vidékről és a külhoni vidék megtartó erejéről, a hasonló gondokról, az együttműködés kereteiről beszélgessünk a gazdákkal. Számos olyan pont van, ami összeköt bennünket. Én akkor is úgy fogalmaztam, hogy nagy Kárpát-medencei sikereket csak Kárpát-medencei összefogással lehet elérni.

Nacsa Lőrinc, interjú
Fotó:  Katona Tamás/ma7

Láttam egy felmérést, amely szerint Kis-Magyarországon nagyjából az emberek egyharmada családilag kötődik a határon túli térségekhez. Ezek még a trianoni történetek és a második világháború utáni sorsok. Ön ugyan Budapesten született, de van ilyen kapcsolódása valamelyik külhoni országrészhez?

Azt az egyharmadot még kicsit kevésnek is tartom. Úgy gondolom, hogy szinte mindenki találna határon túli felmenőt, aki végignézné a családfáját, vagy kutatna a családja történetében. Nálunk a nagyapám foglalkozott családfakutatással. Az én felmenőim három ágról vezethetők vissza, és ezek a családi szálak a Felvidékre, a Székelyföldre és a Vajdaságba visznek bennünket, és van egy erős dél-alföldi kötődés is. A nagyszüleim pedig az Ipoly magyarországi oldalán, Balassagyarmathoz közel, egy kis faluban, Dejtáron éltek. Emlékszem, gyerekként, amikor az Ipolyban horgásztunk, a túloldalon még gépfegyveres határőrök voltak, és a szüleink magyarázták, miért van ez így, hiszen amikor átléptük a határt útlevéllel, láttuk, hogy ott is magyarul beszéltek az emberek. Akkor nem is értettük, hogy van ez, mi átmentünk magyar misére, miközben gépfegyveres határőrök mászkáltak a zöldhatáron. Ezt is meg kellett érteni idővel.

Volt még valamilyen felvidéki élménye?

Mivel a gyerekkorom Nógrád vármegyéhez kötődött, így természetes volt, hogy átjártunk. Édesapám számos alkalommal vitt minket kirándulni a Tátrába és nagyon sok más helyre is a Felvidéken.

Visszatérve a politika valóságába, elmondhatjuk, ahány nemzetrész, annyi sorshelyzet van, sok a különbözőség, de a cél egy, a magyar közösségek megmaradása, a fogyásnak a megállítása. Kárpátalján azonban ennél sokkal többről is szó van, hiszen ők már több mint 1000. napja a háború árnyékában élnek. És láthatóan a háború sem fogja vissza Zelenszkijéket, kreatívak, ha kisebbségellenes döntéseket hoznak. Ön hogyan látja a kárpátaljai magyarság jövőjét, megmaradásának az esélyeit?

Én még messzebbre visszamennék, mert már 10 éve a háború árnyékában él a kárpátaljai magyar közösség. 2014-ben kezdődtek azok a jogszűkítések, jogfosztások, amelyek a kisebbségi létben való megmaradást jelentősen megnehezítette a kárpátaljai magyar közösségnek. Az elmúlt három év azonban fokozottan is nehéz volt, hiszen kárpátaljai magyar áldozatai is vannak a háborúnak, hisz mint ukrán állampolgárokat, őket is besorozták, részt kell venniük ebben a szörnyű háborúban. A kárpátaljai magyarság helyzetét azonban a klasszikus idézettel lehet jellemezni: megfogyva bár, de törve nem. Vannak, akik eljöttek otthonról, ideiglenesen máshol vannak, de a legfontosabb mégis, hogy a közösségek élnek, egy magyar intézményt sem kellett bezárni, sőt egy új óvodát adhattunk át a közelmúltban. Aki háborúban óvodát épít, az a békében és a jövőben hisz.

Van sikertörténet is, ez most az RMDSZ-é, hiszen decemberben Kelemen Hunorék történelmi sikert értek el a 6 és fél százalékos eredménnyel a romániai választásokon. Valószínűleg komoly mozgósító ereje volt a magyarellenes hangulatnak is, de túl leegyszerűsítő lenne csupán ezzel magyarázni a jó eredményt.

Bukarestben erős képviselőházi és erős szenátusi RMDSZ-frakció állt föl, és a párt tagja lett a kormánynak. Tánczos Barna pénzügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, Cseke Attila pedig fejlesztési miniszter lett az új román kormányban, ami óriási dolog. Az az általános tapasztalat, hogy amikor az RMDSZ a romániai kormány partnere, a román pártok is tudják, az RMDSZ-re stabilan lehet számítani, másrészt pedig a magyar–román viszony is sokkal jobb, amikor az RMDSZ kormányon van. Mi mindig azon dolgozunk, hogy a szomszédos államokkal kifejezetten jó kapcsolatunk legyen, ez a helyi magyarok érdeke is. Az RMDSZ történelmi választási sikere azt is mutatja, hogy az erdélyi magyar közösségnek a védekezőképessége, az immunrendszere kiváló, hiszen a veszély első jelére, majd a komoly fenyegetésekre, azokra a szélsőséges magyarellenes kirohanásokra, amiket tapasztaltunk a román politikában, azonnal tudták, mi a dolguk, és a nehézségek idején, a fenyegetettség alatt a magyarok összefogtak és egy irányba húztak.

Ezt az összetartást kellene nekünk is megtanulni a Felvidéken! 2010 óta parlamenten kívül van az etnikai érdekképviselet, öt sikertelen parlamenti választás van mögöttünk. Szeptemberben tisztújítás volt a Magyar Szövetségben, és Gubík László megválasztott elnök korszakváltást hirdetett. Ön hogyan látja az új pártvezetés mozgásterét, a lehetőségeit, egyáltalán az etnikai politizálás jövőjét, hiszen sokan temették már?

Nyilván fájó az a 14 év, ami a felvidéki magyar közösség parlamenten kívüli politizálásból fakad, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a legerősebb regionális pártról beszélünk, ha a megyei és helyi képviselőket, illetve a polgármesterek számát nézzük. Egy nagyon erős közösségről van szó, amely él és élni akar. Nagyon régóta ismerem Gubík Lászlót és azt látom, olyan csapatot épített maga köré Őry Péterrel, Pandi Péterrel és a többiekkel a vezetőségben, akik képesek lehetnek arra a közösségszervező munkára, ami mindenekelőtt a Magyar Szövetség építéséről szól. Szerintem jó, hogy a párt neve Magyar Szövetség. A Felvidéken most egy nagyon széles léptékkel mért szövetség építésére van szükség, amelyben a magyar családok, a politikai szervezetek, a vállalkozások, az önkormányzatok, a civil szervezetek, az egyházak, tehát mindenki megtalálja magát, és a magyar jövő érdekében tud egy irányba húzni. Azt gondolom, az a „Felvidék first” politika, amit Gubík László a Magyar Állandó Értekezleten is bemutatott, ha ezek a programpontok, ezek a célok meg tudnak valósulni, az csak a felvidéki magyarság javát szolgálhatja.

Az elmúlt 14 év súlyos nyomokat hagyott a felvidéki magyarságban, évek óta keressük a választ, hogy egy félmilliós közösség miért ilyen gyenge, önfeladó, miért nem értjük az etnikai politizálás lényegét? Egyértelműen kulcsfontosságú Bugár Béla szerepe és a vegyes ideológiáé, mert megtanította a felvidéki magyarokat szlovákokra szavazni. De természetesen, ez nagyon összetett kérdés, és biztos nem egytényezős. Ön hogyan látja, mit csinálunk rosszul?

Nem tisztünk a felelősséget porciózni, pláne, hogy nekünk külhonban az a feladatunk, hogy segítsünk, és ne beleszóljunk a politikába, így a felvidéki helyzetbe se. Ha azonban szükség van ránk, a segítségünket kérik, esetleg tanácsot kérnek, akkor természetesen mindig itt vagyunk. Meggyőződésem, hogy a külhoni magyar területeken csak az etnikai politizálásnak van jövője. Ha erős etnikai üzenetet, a magyarok összeszervezését és érdekképviseletét tűzi valaki a zászlajára, akkor sikereket lehet elérni, mivel ez külhonban létkérdés. Ott nem lehet százféle húzni, nem lehet a közösséget gyengítő lépéseket tenni. Minden, ami az egységet és az erős magyar érdekképviseletet gyengíti, nem a közösség érdeke szerint van, ezért azt nyilvánvalóan minimalizálni kell. Nem szabad engedni azoknak a bomlasztóknak, akik a közösséget akarják szétverni, akik a saját érdeküket a közösség érdeke elé helyezik. Mi egy viszonylag kicsi, de nagyon erős nemzet vagyunk, és akkor tudunk sikereket elérni, ha össze tudunk fogni, ha a magyar érdekekből nem engedünk, a magyar szempontokhoz hűek tudunk maradni. Mindig ezt kell szem előtt tartani, így kell végezni nemcsak a nagy célokban – ott természetes –, de a napi ügyekben is a munkánkat.

Egyedi, furcsa helyzetben vagyunk most, mert Robert Fico kormányfő nagyon jó kapcsolatot ápol a magyar kormánnyal, személyesen Orbán Viktorral is. Ugyanakkor a felvidéki magyarságnak van egy nem éppen pozitív Fico-képe is, és most mégis azt látjuk, ő az, aki leállítja a nyelvtörvényt, és az is ő, aki a Gubík Lászlóval folytatott találkozón azt mondja, voltak rossz döntései. Nekünk pedig fájó pont az állampolgársági törvény, a Beneš-dekrétumok ügye… Lát esélyt a megoldatlan kérdések rendezésére?

Nagyon fontos feladatok vannak még, ezek megkerülhetetlenek, a jó magyar–szlovák viszony pedig a felvidéki magyaroknak is jó. Ezért mondtam azt, hogy a környező országokkal mindig keressük a kapcsolódási pontokat, legyen az politikai vagy gazdasági együttműködés. Nyilvánvaló, a jó kapcsolat arra a politikai természetű egyetértésre vezethető vissza, hogy nagy sorskérdésekben, amik most az Európai Uniót fenyegetik, egyetértünk. Mindketten elutasítjuk a migrációt, az őrült genderpropagandát, amit megpróbálnak ránk erőltetni, és békepárti álláspontot képviselünk az orosz–ukrán háborúban. Ezek olyan elvi alapon álló kapcsok, amik megkönnyítik az együttműködést. Most sokkal könnyebb a természetes szövetséget kialakítani, mint az elmúlt évek különböző szlovák kormányaival volt. Jó, hogy erre az útra tértünk rá, és nyilvánvalóan az a célunk, hogy ez a kapcsolat minél tovább megmaradhasson, sőt erősödhessen. Nem véletlenül tervezünk olyan projekteket, például további határátkelők létesítését, amelyeket közösen tudunk megvalósítani. Annak pedig nagyon örülök, hogy a politika is képes a szembenézésre, hogy képesek vagyunk bevallani, ha valamit nem jól csináltunk, és tudunk is azon változtatni. Szerintem Robert Ficótól nagyon fontosak azok a mondatok, amelyeket Gubík Lászlónak mondott.

Nacsa Lőrinc, interjú
Fotó:  Katona Tamás/ma7

A támogatáspolitika a nemzetpolitikának kiemelt feladata, és látható, mennyire szerteágazó már ez a rendszer. Az elmúlt két évben a gazdaság nem volt könnyű helyzetben, ennek ellenére sem álltak le a támogatások, és ugyanolyan prioritást élvezett a nemzetpolitika, mint korábban, amikor még a gazdasági mutatók kedvezőbbek voltak. Hogyan látja a folytatást?

A nagy célokból a nehézségek idején sem szabad engedni, nekünk ez a feladatunk. Bár a nehézségek sorra jöttek az elmúlt években, a világjárvánnyal, a háborúval, a háború okozta energiaválsággal és az annak következtében megérkező gazdasági válsággal nehéz helyzet teremtődött Európában, és mi még közelebb vagyunk a háborúhoz, mint Nyugat-Európa. Nem véletlenül voltunk a kezdetektől a béke mellett, ez volt a magyar érdek, ezért voltunk a szankciók ellen. De most már azt látom, hogy a nehéz helyzetből a magyar gazdaság kilábalóban van, idén már mutatkoztak pozitív jelek. A 21 pontból álló gazdaságpolitikai akcióterv segíthet abban, hogy 2025 gazdaságilag sikeres legyen, hiszen 3–6% közé várjuk a gazdasági növekedést, ami egy jelentős mozgásteret biztosít Magyarország számára.

Ez jó hír a külhoniak számára is.

Igen, ahogy mondtam, a nagy célokról nem vesszük le a szemünket még a válságok idején sem. A nemzetpolitikai források nem csökkentek, új támogatások is vannak, elindultak új beruházások, és azok a programok, amelyeket sikeresnek ítéltünk az elmúlt években, folyamatosan működnek. Mi azzal tervezünk, hogy a háború valamilyen formában véget érhet 2025-ben. Van egy reményünk a megválasztott amerikai elnök felé is, és mivel egyre több békepárti politikus van már a nyugati világban, ez segíthet lezárni a háborút. 2024 júliusában, amikor Magyarország átvette az Európai Unió soros elnökségét, csak a Vatikán és Magyarország beszélt a békéről. Most, hat hónappal később, már sokkal több politikai szereplő tartja a békét fontosnak. A várakozásainkkal összhangban az Országgyűlésben már a béke költségvetését hagytuk jóvá, és abban biztosítottak a nemzetpolitika forrásai az ismert programokra, a Határtalanul programra, a Szülőföldön Magyarul Programra, ahol a magyar iskolás gyerekek szülei támogatást tudnak kapni, támogatjuk a testvértelepülési pályázatokat, a civil szervezeti kisközösségeket. Amit célként kitűztem, a közösségek erősítését, az nyilvánvalóan a költségvetési forrásokban is biztosított. A költségvetés is azt üzeni a számok nyelvén, amit mi nemzetpolitikai utalásként vallunk, hogy az anyaországra minden külhoni magyar közösség számíthat, és minden magyar számíthat, éljen bárhol a világban.

A 2010-ben újrafogalmazott nemzetpolitika a közjogi döntéseken túl hozott egy nagy eredményt: általánosan elfogadottá tette a külhoniakat, véget ért a „jönnek a tótok és a románok” időszaka, Gyurcsányékon kívül mindenki megszokta és elfogadta, hogy mi is a nemzet részei vagyunk. Most, amióta megjelent az új ellenzék és felfokozott a közhangulat, egyre inkább szembe jön a közösségi médiában a határon túliak elleni hangulatkeltés, az eddigiek megkérdőjelezése. Ezt önök is érzékelik?

Nekünk fontos célkitűzésünk volt, hogy a nemzetpolitika élő legyen, és ne csak vezetők közötti, polgármesteri, testvértelepülési kapcsolatok legyenek, ne csak a protokoll, a diplomácia szintjén működjön a nemzetpolitika, hanem a mindennapok részeként, a diákok, a fiatalok, az egyházak, a sportegyesületek, a civil szervezetek, a kulturális szféra szintjén. Ez egy folyamatos együttműködés, mintha nem is lenne határ, úgy dolgozunk együtt. És ez nem a többségi államok ellen, hanem éppen az ő érdekükben is van. Ha fejlődnek, erősödnek a magyar közösségek a Vajdaságban, Erdélyben vagy éppen a Felvidéken, az a szerb, a román meg a szlovák államnak is jó, hiszen a területén élő, az ő állampolgáraikból álló közösség erősödik, és ezt mi fontosnak tartjuk. 2004. december 5-e kitalálói azonban a mai napig itt vannak a magyar közéletben, pártokat vezetnek, bent ülnek a magyar parlamentben és a MÁÉRT-re sem fogadják el a meghívásunkat. Ez a veszély folyamatosan fennáll, most is vannak olyan viták a parlamentben, ahol támadják a határon túli közösségeknek juttatott forrásokat, és azt mondják, ezeket meg kell szüntetni. A mai napig vannak olyan parlamenti képviselők, akik, ha döntési pozícióban lennének, elvennék az állampolgárságot és a szavazati jogot a külhoni magyaroktól, és ezt nyíltan ki is mondják. Látjuk azt is, hogy megjelent egy új politikai erő Magyarországon az elmúlt hónapokban, akik lenézik a határon túli magyarokat, és hadd mondjak egy példát: Magyar Péter nemrég Komáromban tartott fórumot, ahol nemcsak belépőjegyet szedtek, hogy őt meghallgassák, de azzal az Ódor Lajossal ült le, aki Magyarországot a schengeni övezetből ki akarja zárni. Mi épp azon dolgoztunk, hogy a külhoni magyar közösségek felé mindenhol megnyissuk a schengeni csatlakozás lehetőségét, a magyar elnökség sikere, hogy Románia csatlakozhatott január elsejétől a schengeni övezethez, így véget ért az adminisztratív nehézség, a sok órás határon való várakozás. És akkor Magyar Péter azzal az Ódor Lajossal ül le, aki szerint Magyarországot ki kellene zárni a schengeni övezetből, miközben mi voltunk az az ország, amely az uniós szabályokat betartva a migránsoktól megvédtük az Európai Unió külső határát. Olyan liberális migrációpárti politikusokkal van egy alomban Magyar Péter – mivel ő maga is ilyen –, akik nem a magyar érdeket tartják a legfontosabbnak, hanem migrációpártiak és háborúpártiak.

2025 a jövő nemzedékének az éve – nem kis vállalás, mert az elvándorlás is azt mutatja, épp a fiatalokat a legnehezebb meggyőzni arról, hogy a kisebbségi lét nem csak nehéz, szép is. Milyen elképzelésekre épül a tematikus év? 

Nagyon fontos, hogy ezt a kisebbségi létet a magyarországi fiatalok is megérthessék. Félmillió magyarországi diák jutott már el a Határtalanul programmal a külhoni régiókba, találkozhattak ottani fiatalokkal, láthatták az épített örökséget, a magyar történelem és kultúra fontos színhelyeit. Az idei tematikus évben szeretnénk nagy hangsúlyt fektetni a fiatalokból álló kis közösségekre, olyan kis összegű, ámde fontos támogatásokkal, amiből különböző eszközöket tudnak vásárolni és kis közösségi programokat, ötleteket tudnak megvalósítani. Nélkülözhetetlennek tartom ezt, mert magam is az ifjúságpolitikából, az egyházi kisközösségek világából érkezem. Mi is azt tapasztaltuk, hogy szívesebben megy be az ember a plébániára, ha ott van egy pingpong-

asztal, mert könnyebben ott marad, elkezd beszélgetni, közösség alakul ki, és szívesebben megy vissza máskor is. Tehát ahol a fiatalok közösségi életének a feltételei nincsenek meg, ott igyekszünk majd segíteni. Nyilvánvalóan továbbra is fókuszban van az Európa-szerte híres, nagyon széles magyar családtámogatási rendszer is. Két elemét sikerült már kiterjeszteni a határainkon túlra is, már több mint 60 ezren vették igénybe az anyasági támogatást és az életkezdési támogatást, vagyis a babakötvényt. Azt gondoljuk, ez is egy jó alkalom arra, hogy beszélgessünk a családalapítás kérdéséről. És ne felejtsük el a fiatal vállalkozókat sem, hiszen ők azok, akiknek vannak ötleteik, magyar fiatalokat tudnak foglalkoztatni, felelősséget vállalnak a helyi közösségükért, ezért őket is segíteni kell. Úgyhogy sok mindennel készülünk a jövő nemzedéke évére.

Államtitkár úr, milyen elvárásokkal tekint az évre, és mit kíván a felvidékieknek és a Kárpát-medencei magyarságnak 2025-re?

Mindenkinek békét kívánok. Az a legfontosabb, hogy először a szívünkbe, aztán a családunkban, a közösségeinkben, majd Európában és az egész világon béke legyen. Nagyon fontosnak tartom ezt. Nem véletlenül szoktunk békés ünnepeket és békével teli, áldott új évet kívánni egymásnak. Most ezt vegyük komolyan, és tegyünk is érte! A felvidéki magyarságnak pedig egy, az identitását megerősítő, sikerekben gazdag új évet kívánok. Szeretném, ha sok programon találkozhatnánk, és kívánom, hogy a felvidéki magyarság vegyen részt abban a közösséget erősítő, és a közösséget előre vivő kezdeményezésekben, amelyek értük és nem ellenük vannak.

Forrás: Ma7.sk

Kapcsolodó cikkek

  • Rákos Péterre emlékeztek Kassán

    Emlékkonferenciát tartottak Rákos Péter irodalmár, hungarológus, tudós, műfordító, egyetemi oktató, humanista születésének 100. évfordulója alkalmából szülővárosában, Kassán.