Sikeresnek bizonyult a magyarság a romániai önkormányzati választásokon az erdélyi szórványmegyékben - Külhoni Magyarok
általános Erdély Hírek

Sikeresnek bizonyult a magyarság a romániai önkormányzati választásokon az erdélyi szórványmegyékben

Sikeresnek bizonyult az önerőből megméretkező magyarság az erdélyi szórványmegyékben a vasárnapi romániai helyhatósági választásokon, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) több megyében, településen növelte önkormányzati jelenlétét.

Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke szerdán Déván tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a dél-erdélyi megye magyarságának sikerült megmutatni, hogy „szórványközösség” ugyan, „de összetartó, jövőbe tekintő közösség”. Az újabb mandátumot szerzett EP-képviselő az Agerpres beszámolója szerint úgy értékelt: a sikerhez a jó mozgósítás mellett többségi, román szavazatok is hozzájárulhattak, mert sok szórványtelepülésen az RMDSZ a magyarság arányát meghaladó voksarányt ért el. „Itt, Hunyad megyében és más szórványközösségekben is sikerült olyan szavazókat is megszólítani, akik eddig nem velünk voltak, de most felismerték és elismerték: munkánkkal egész Erdély javát szolgáljuk, az egész térség fejlődése fontos számunkra” – idézte Winkler Gyulát az EP-képviselő sajtóirodájának közleménye.

A Hunyad megyei eredményekről elmondta: Vajdahunyadon négy év után két képviselővel sikerült visszakerülni a helyi önkormányzatba, és az RMDSZ Déván is kettőre növelte képviselői számát, megyeszerte pedig összesen hat tanácsosi mandátumot szerzett az egyes községekben. A szintén dél-erdélyi Fehér megyében ismét lesz polgármestere a szövetségnek Torockón és Székelykocsárdon, míg Nagyenyeden is marad a három önkormányzati képviselő.

Történelmi sikerként értékeli a vasárnapi, még nem végleges eredményt az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete, mely szerdán közölte: az eddigi egyről kettőre növelte megyei önkormányzati képviselői számát. Ezt most önerőből érte el, miután négy éve román pártkoalíció tagjaként jutott be a megyei közgyűlésbe. Megőrizte képviselőit a besztercei és bethleni, valamint tucatnyi községi önkormányzatban, sok helyen meg is erősítette. Árpástó községben továbbra is RMDSZ-es polgármester és hat önkormányzati képviselő van – írták.

Húsz éve nem tapasztalt sikerről beszél az RMDSZ Máramaros megyei szervezete is. Pintér Zsolt megyei elnök értékelőjén elmondta, teljesítették a fő célt: a szövetségnek lesz képviselője a megyei önkormányzatban, ahonnan négy éve estek ki, és számításaik szerint Nagybányán is kettőről háromra nő képviselőik száma. Hosszúmezőn és Koltón továbbra is RMDSZ-es polgármester lesz, míg Máramarosszigeten, Szinérváralján és Magyarláposon megduplázták helyi tanácsosaik számát. Pintér Zsolt a „legszebb eredményeknek” azokat nevezte, ahol az RMDSZ több kihagyott választási ciklus után állított jelöltet, és kerül vissza a községi önkormányzatba. Megemlítette a 40 magyar által lakott Tőkés esetét, ahol 51 szavazatot szereztek, és egyetlen vokson múlhat a siker.

Növelte önkormányzati képviselői számát a szövetség Arad megyében is, Temesváron pedig a Dominic Fritz ismétlő polgármestert támogató koalíció tagjaként visszajutott az önkormányzatba. A Temes megyei közgyűlésbe való visszajutáshoz ellenben már nem volt elég a szavazatszám, hiába ért el a 3,3 százalékos bánsági magyarság 4,3 százalékos eredményt.

MTI

Kapcsolodó cikkek