Nem csak infrastrukturális összeköttetés, gazdasági kapcsolatok kell legyenek a szatmári térségben, de pezsgő kulturális élet is, amely összeköti a közösségeket.
Ugyan korábban már többször is járt Szatmárnémetiben, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkáraként most első alkalommal érkezett a megyeközpontba Nacsa Lőrinc szerdán. Kereskényi Gáborral és Pataki Csabával olyan beruházásokat tekintettek meg, amelyek a magyar kormány támogatásával valósultak meg, illetve találkoztak a civil szervezetek és az egyházak képviselőivel és áttekintették a 2025-ös év prioritásait.
„Tudjuk azt, hogy a magyar kormány felelősséget visel értünk. Számunkra fontos, hogy jó kapcsolatokat ápoljunk mind a bukaresti, mind a budapesti kormánnyal annak érdekében, hogy az itteni közösség boldogulni tudjon itthon, a szülőföldjén, Szatmár megyében, Szatmárnémetiben — fontos és jelzés értékű az államtitkár úr látogatása.” — fogalmazott RMDSZ-székházbeli, közös sajtótájékoztatójukon Kereskényi Gábor polgármester.
Nacsa Lőrinc elsőként a tavalyi választási sikerekhez gratulált, hiszen, mint mondta, fontos az erős képviselet a romániai belpolitikában — ugyanakkor a határ menti Szatmár megye és Szatmárnémeti vonatkozásában mindig is nagyon fontos volt a jó román–magyar viszony, s azon dolgoznak, hogy ez a jó viszony a helyi magyar közösségek számára előnyt jelentsen.
„Kiemelten fontos, hogy a magyar uniós elnökség idején valósulhatott meg a schengeni csatlakozás, amelynek révén gazdasági fellendülés, a kapcsolatok még szorosabbra fűzése várható, és mindkét térség (Szatmár és Szabolcs–Szatmár–Bereg) profitálni fog. ” — fogalmazott, említve a múlt heti, cégénydányádi találkozót, amelyen nem csak az M49-es gyorsforgalmi, de a köz- és kerékpárutak mielőbbi összekötése is téma volt. Mint kiemelte, fontosak a már megvalósult projektek, főleg az oktatás terén (a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a Református Gimnázium felújítása), hiszen ezek az itt élő családok, gyermekeik fejlődését szolgálják.
„Szatmár megye és Szatmárnémeti számíthat a magyar kormányra.” — summázta.Pataki Csaba a megyei tanács és az RMDSZ megyei szervezetének elnökeként is hangsúlyozta: nem csak infrastrukturális összeköttetés, gazdasági kapcsolatok kell legyenek, de pezsgő kulturális élet is, amely összeköti a közösségeket és még szorosabbra fűzik a már meglévő kapcsolatokat.
Szabó Kinga Mária
Friss.ro