Skóciában első ízben került sor a Székely szabadság napja megemlékezésre, melyet a március 15-i nemzeti ünnepség keretében 2023. március 11-én rendeztek meg az Edinburghtól kevesebb, mint egy órányi autóútra található Lochgelly városában. Helyi skót dudás székely-magyar fiatalember zenéjére a magyar, a brit, a skót, és a székely zászlók ünnepélyes behozatala indította az ünnepi rendezvényt. Az ünnepség szónoka, Sáfrány Zoltán skóciai magyar lelkipásztor volt, aki beszédében hangsúlyozta a magyar nép szabadságszeretetét.
A skóciai magyar közösségnek Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó székely zászlót és köszöntő levelet küldött, melyet Kálmán László főkonzul olvasott fel. A miniszterelnöki főtanácsadó levelében kiemelte, hogy Magyarország Alaptörvényében rögzítette, hogy felelősséget visel minden magyarért éljen bárhol a világon. Ugyanígy, a magyar közösségek is felelősek egymásért. Megköszönte a skóciai magyarságnak, hogy kifejezi felelősségét egy másik nemzetrészért, a székelységért és ünnepi keretek között is megéli, hordozza magyar nemzeti identitását, kultúráját, hagyományait.
Az esemény táncházzal ért véget, melyet az Aberdeen-i Gyöngyi néptánccsoport gyermektáncosai látványos műsora színesített.
Másnap a skóciai magyarok hagyományos március 15-hez kapcsolódó találkozójára került sor Perthben, immár 27. alkalommal. Az ünnepségre érkezőket skót dudások és az angliai magyar Huszár Bandérium tagjai fogadták. A rendezvényt évek óta szervező Mair Ildikó köszöntőjét, a Himnusz közös eléneklése, szavalat, néptáncbemutató, majd Szendrei Tibor Csaba elsőbeosztott konzul ünnepi beszéde követte. Perth város önkormányzatától Allisdair Bailey alpolgármester üdvözölte a megjelenteket, majd Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó ünnepi köszöntőjét olvasta fel a háziasszony, Mair Ildikó.
A műsor további részében Huszár Antal (Tonchi) gitárjátéka, Kerékgyártó Zoltán Citera előadása következett, majd az aberdeen-i néptáncosok forgatták meg a vendégeket Táncházukkal. A rendezvény alatt megtekinthető volt Kossuth Lajos skóciai utazásait bemutató tabló kiállítás is.