Új erdélyi magyar párt bejegyzését jelentette be Kulcsár-Terza József romániai parlamenti képviselő - Külhoni Magyarok
általános Erdély Hírek

Új erdélyi magyar párt bejegyzését jelentette be Kulcsár-Terza József romániai parlamenti képviselő

Magyar Polgári Erő (MPE) néven új erdélyi magyar párt megalapítását jelentette be az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Kulcsár-Terza József romániai parlamenti képviselő.

A magát a – 15 éve alakult, tavaly az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) egyesült és az Erdélyi Magyar Szövetségbe (EMSZ) beolvadt – Magyar Polgári Párt (MPP) „szellemi jogutódjaként” meghatározó párt bejegyzését március 15-én hagyta jóvá a bukaresti törvényszék. A döntés március 28-án jogerőssé vált, és az MPE-t a politikai pártok jegyzékébe iktatták – tudatta az új pártot egyelőre ügyvivő elnökként vezető parlamenti képviselő.

Az MPE alapítását szerinte olyan – a közlemény által meg nem nevezett – „aktív közéleti szereplők” kezdeményezték, akik az eddig kialakult politikai struktúrákat nem tekintik megfelelőnek tevékenységükhöz. „Olyan politikai szervezetet hoztunk létre, amely figyelembe veszi az Európában zajló eseményeket, a magyar kormány nemzetpolitikai törekvéseit és a magukra hagyott vagy kirekesztett nemzeti gondolkodású polgárok igényét, valamint a +helye és ideje van a versenynek, és helye és ideje van az együttműködésnek+ alapelvét” – olvasható a „Magyar Polgári Erő alapító tagjai” és Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki szervezetének egykori vezetője által aláírt közleményben.

A dokumentum szerint az MPP képviselői tették az autonómia ügyét „közbeszéd témájává” Romániában azáltal, hogy kétszer is a parlament elé terjesztették a Székelyföld autonómia-statútumának törvénytervezetét. A törvénykezdeményezést a bukaresti törvényhozás mindkét alkalommal elvetette. Az MPE alapítói azt is tudatták, hogy készülnek a 2024-es romániai választásokra.

A pártalapításról beszámoló Krónika erdélyi hírportál felidézte: a sepsiszentgyörgyi Kulcsár-Terza József 2016-ban szerzett először parlamenti képviselői mandátumot a bukaresti törvényhozásban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az MPP között született együttműködési megállapodás alapján. A 2020-as parlamenti megmérettetésen az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség közötti egyezség nyomán ismét mandátumhoz jutott, a nemrég az EMSZ elnökévé választott Zakariás Zoltánnal együtt.

A bukaresti törvényszék honlapján fellelhető – a Krónika által közölt – adatok szerint az új párt alapító tagjai között szerepel még Mezei László György, Kurtuly István és Incze Lajos András. A párt központi székhelyét Szatmárnémetiben jegyezték be, jele pedig egy stilizált láng. A kolozsvári Maszol.ro hírportál, amely „Az ellenzék ellenzéke – új pártot hoztak létre az EMNP és az MPP fúziójával egyet nem értők” címmel tudósított a pártalapításról, azt írta, hogy Kulcsár-Terza József a legutóbbi választások előtt egy évvel, 2019 decemberében az MPP-n belüli villongások eredményeként a pártból kizárt, vagy a párton belül perifériára szorult politikusokkal együtt megalapította az Erdélyi Polgári Mozgalmat, majd miután a pártvezetéssel kiegyezett, és biztosítékot kapott arra, hogy újból jelölt lehet, elhatárolódott a maga által alapított szerveződéstől.

„Jelenleg tehát az RMDSZ képviselőházi frakciójának tagja a szövetség tulajdonképpeni ellenzékének tekinthető EMSZ elnöke, Zakariás Zoltán, és az ellenzék ellenzékének, az MPE ügyvivő elnöke, Kulcsár-Terza József” – mutatott rá tudósításában a kolozsvári portál.

MTI

Borítókép: Kulcsár-Terza József Facebook-oldala

Kapcsolodó cikkek