A 2004-es népszavazásért való MSZP-s bocsánatkérés akkor lenne hihető, ha nem fogna össze olyanokkal, akik a határon túliak támogatását támadják – mondja lapunknak Szili Katalin. Az autonómiaügyi miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke szerint a baloldal azért nem tud kiállni a jelenlegi nemzetpolitika mellett, mert még mindig az internacionalizmus és a neoliberális eszmék foglya. Interjúnk magyar sorskérdésekről, nemzetpolitikai célokról és az autonómiatörekvések esélyeiről.
Száz évvel Trianon után mi ma a legégetőbb magyar sorskérdés a határon túliak számára?
A szülőföldön élés, boldogulás, gyarapodás biztosítása közösségeinknek. Ezt azért is emelem ki, mert a Kárpát-medencei magyarság nagy része mára már európai polgár is, és bíztunk benne, hogy ezzel az identitás megőrzésének kiteljesítése is megoldódik, azonban mindenütt vannak még megoldandó problémák kisebbségi közösségeink életében.
2021-ben a magyar kisebbség jogainak tiszteletben tartása szempontjából ön hogyan rangsorolná a szomszédos államokat?
Előbb európai polgárokat említettem, mégis egy unión kívüli országot, Szerbiát és a Vajdaságban élő nemzeti kisebbségi közösségeket kell első helyen említenem.
A szomszédos országok közül ők az egyetlenek, akik az ott élő nemzetiségeket államalkotó tényezőként ismerik el alkotmányukban,
továbbá a Nemzeti Tanácsok működésével, illetve azzal, hogy oktatási, kulturális, média és finanszírozási kérdésekben önállóan döntenek, ezen kisebbségek egy kiteljesedett kulturális autonómia részesei. Bár számszerűen jóval kisebb magyar közösség él Horvátországban és Szlovéniában, de mindkét helyen a kialakult jó együttműködés következtében a közösségeink gyarapodtak. A rangsorban a következő az erdélyi, ezen belül is a székelyföldi magyarság. Sokat jelent, hogy a székelyföldi megyéknek magyar elnökeik, a jelentős városoknak magyar polgármestereik vannak.
Ugyanakkor számtalan esetben visszhangoznak bukaresti uszító kijelentések, s igazán nem tesznek jót a kapcsolatoknak az olyan ügyek sem, mint a restitúció kérdése, a MOGYE-, az Úz-völgyi temető- vagy a Beke-Szőcs-ügy – hogy csak néhány példát mondjak. A felvidéki magyarság a kollektív bűnösséget deklaráló Benes-dekrétumok és a kettős állampolgárság tiltásának szorításában rendezi most éppen a sorait. A kárpátaljai magyarság helyzete pedig érdekes módon pontosan azóta romlott, amióta 2017 szeptemberében Ukrajna az EU társult országa lett, s elvben ugyanazokat a nemzeti kisebbségi jogokat kellene biztosítania, mint a többi tagállamnak. Az oktatási és a nyelvtörvény módosítása ellehetetleníti a közösségeket.
A többségi államok viszonya kisebbségeikhez mélyen politikai ügy, de sokszor az is, ahogy a magyarok állnak saját sorskérdéseikhez. Andrásfalvy Bertalan lapunknak azt mondta, hogy száz évvel ezelőtt Magyarország szétesésének súlyos belső okai, magyar felelőssége is volt, „ha összetartottunk volna, akkor ez nem történt volna meg”. Ön hogyan értelmezi Trianont?
A trianoni békediktátum a világ legigazságtalanabb döntésével büntette Magyarországot.
Ez a döntés további konfliktusok eredőjévé vált. Ehhez azonban kétségtelenül hozzájárult a belső megosztottság, az ország vezetőinek rövidlátó politikája is. Jó lenne, ha a művelt Nyugatnak nem csak a gyarmatosítói lelkiismerete szólalna meg időről időre, hanem empatikusabban tekintene az elődeik által okozott problémákra is.
A határon túli magyar ügyekhez való hozzáállásban közismerten ma sincs egység a magyar közéletben. A baloldal részéről tisztán aktuálpolitikai okai vannak ennek, vagy valamilyen koncepcionálisan más felfogás áll a hátterében?
Ma azért azt elmondhatjuk, hogy 2010 jelentős változást eredményezett a nemzetpolitikában, így a következő három kérdésben tulajdonképpen egység van: állampolgárság, választójog és az autonómia iránti igény. Sajnos a balliberális oldal a mai napig nem tudott megszabadulni az internacionalizmustól, ami ma is ott van az Európai Egyesült Államok politikájának hirdetésében.
A nemzeti oldal soha nem tudott fősodrú politikává válni baloldalon.
A kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazáson a baloldal beleállt a NEM-kampányba, 2013-ban Mesterházy Attila MSZP-elnök megkövette ezért a határon túliakat. A baloldal azonban ebből máig nem tudott felállni. Mi az oka?
Egyetlen oka van: a szövetségi politikájában egyszerűen hiteltelenné tette ezt a lépést. Hogy is lenne hihető a bocsánatkérés, ha olyanokkal fognak össze, akik a határon túli honfitársaink támogatását támadják?!
A DK most azt mondja, hogy a határon túli kettős állampolgárok szavazati jogát el kellene venni; az szavazhasson csak, aki itt él. A Jobbik elnöke pedig azt dobta be, hogy praktikusabb lenne a határon túliak parlamenti érdekképviselete, ha képviselő helyett szószólójuk lenne az Országgyűlésben. Hogyan látja ezeket a felvetéseket?
E kijelentések jól jelzik, hogy mire is készülnek!
A nemzeti kérdésekben is óriási a kakofónia a baloldali összeboruláson belül.
A határon túliak, akiknek nincs magyarországi lakcímük, így is csak listára szavaznak, következésképpen van listás képviselőjük. Ehhez képest a szószólói rendszer visszalépést jelentene. Azt gondolom, nem ez az egyetlen kérdés, amiben az ellenzékiek ellentmondanak egymásnak. És ha még ehhez hozzátesszük azokat a momentumokat, amikor a magyar politikai szervezetek ellenfeleit támogatják, még inkább riasztó a kép.
Ön említette az internacionalizmus hagyományát, amely akadályozza a nemzeti politika erősödését baloldalon. Ugyanakkor politikai tapasztalat, hogy közösségépítés, a magyarság egészét érintő ügyek megértése és felkarolása nélkül ma már nehéz választást nyerni, kormányzati felhatalmazást kapni. Miért nem érti meg ezt a praktikus tényt a baloldal?
Idézném az éppen öt esztendeje elhunyt Pozsgay Imrét, aki úgy fogalmazott: a népi-nemzeti oldal hagyta magát „megvezetni” már a rendszerváltáskor. És azóta sem tudott a neoliberális csapdából kikecmeregni. Így minden nemzeti elkötelezettséget megvillantó igyekezete hiteltelen. Tény, hogy az MSZP népszerűsége soha nem látott mélységeket él meg.
Tíz éve zajlik egy tudatos nemzetpolitika, amelyet határokon átívelő nemzetegyesítésnek neveznek: kiépült egy intézményrendszer, 2014 után pedig szerteágazó támogatási programokat szervez a kormányzat. Ön hogyan látta ezt a tíz évet, illetve az intézkedések hatékonyságát?
Éppen most van nyomdában egy általam szerkesztett, az elmúlt tíz év autonómia- és szomszédságpolitikáját összefoglaló kötet, „30-ból 10” címmel. Az elmúlt tíz évben a nemzetpolitika soha nem látott erős szövetét sikerült megteremteni, benne a jogszabályi alappal, az intézményrendszerrel, a támogatásokkal, beleértve a diaszpórát és a Kárpát-medencei magyarságot is.
A nemzet most egyben van, 100 év után végre! Nem lenne jó, ha bárki széttrollkodná.
Könnyebben boldogulnak ma a külhoni magyarok a szülőföldjükön? Felzárkóztathatóak-e a határon túli magyar régiók?
Jelentős gazdasági támogatásokkal segíti a kormány a határon túli régiókat, úgy, hogy közben például az óvodafejlesztésekkel a jövőről is gondoskodik.
Május 7-ig tart az aláírásgyűjtés a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés hitelesítéséhez. Tudjuk: Székelyföld több uniós fejlesztési pénzhez juthatna a kohéziós alapból. Más jelentősége is van?
Igen. Egyrészt ez nem csupán magyar ügy. Ez jól látható abban is, hogy már 10 ország támogatja, s azon kevés polgári kezdeményezés közé tartozik, amelynek sikerült megfelelni a feltételeknek – konkrétan az eddigi 76 kezdeményezésből csupán hatnak sikerült ez. Másrészt, ez jó lehetőség ismét felhívni az EU figyelmét az őshonos nemzeti kisebbségekkel szembeni adósságaira.
Az őshonos nemzetiségek védelméről szóló kezdeményezés, a Minority SafePack korábban szintén átment a szűrőn, az Európai Bizottság azonban úgy ítélte meg, hogy az ő intézkedéseire nincs szükség a kisebbségvédelem terén, annak megvan már az intézményrendszere. Ennek függvényében milyen kisebbségvédelmi rendszer létrehozására van most esély az EU-ban?
A Bizottság ezzel a döntésével, de főleg az indokolásával egyszerűen nevetségessé tette magát. Főleg úgy, hogy az ügyet az Európai Bíróság, az európai polgárok és az Európai Parlament is támogatta.
Ezzel az Európai Bizottság semmibe vette a demokratikus játékszabályokat.
Emiatt most minden lépéssel szembesíteni kell a brüsszeli bürokráciát saját gyarlóságaira. Tükröt kell tartani elé! Az a hivatkozása, hogy nincs hatásköre, nevetséges, hiszen ez a kérdés minden hetedik uniós polgárt érinti. A Bizottságnak az egyéb, például nemi kisebbségekre sincs hatásköre, ehhez képest azzal mégis rendszeresen foglalkozik. Miért? – mondja már meg valaki!
Májustól fél évig Magyarország viszi az elnökséget a Európa Tanácsban. Milyen kézzelfogható haszna lehet ennek a kisebbségi jogok védelme tekintetében?
Számunkra ez az egyik fontos prioritás. Az Európa Tanács mindig is nyitottabb volt e kérdésben, így remélem, hogy egy olyan dokumentummal tudjuk majd zárni a magyar elnökség fél évét, amelyben a 25 éves Kisebbségvédelmi Keretegyezmény felülvizsgálatának igénye is szerepel, beépítve az azóta e tárgyban született jelentéseket is.
A határon túli magyar közösségek kulturális és/vagy területi autonómiája lenne a megnyugtató megoldás. Erre vannak európai példák, és nem feltétlenül a katalán, amely precedensjellege riadalmat kelt. Miért félnek a többségi országok a területi autonómiától?
A katalánokra történő hivatkozást azért nem tartom szerencsésnek, mert ők egy önálló nép, az ő fő céljuk az elszakadás.
A mi autonómia-törekvéseinket is éppen az elszakadási igénnyel próbálják társítani, holott erről soha nem volt szó!
Már többször kezdeményeztük, hogy legalább a fogalmakat és azok tartalmait illetően legyenek nyitottak a párbeszédre a többségi társadalmak.
A dél-tiroli autonómia mintájára készült egy székelyföldi statútumtervezet. Átgondolására van bármilyen szinten hajlandóság a románok részéről?
Ezt a tervezetet már többször benyújtották a bukaresti törvényhozásban, legutóbbi két alkalommal Kulcsár Terza József képviselő részéről, az utolsó esetén a bizottságokban már egy-egy órás vitákra is sor került. A statútum alkotmányellenességére és az elszakadás veszélyére hivatkozással utasították el a kezdeményezést.
Hogy keretes legyen a beszélgetés: milyen jogi konstrukcióban lenne tehát meghaladható Trianon? Milyen kisebbségi jogi megállapodások tennék lehetővé a megnyugtató rendezést hosszú távra a határon túli magyar közösségek számára?
Először is, az EU-nak fel kellene vállalnia a kötelezően betartandó keretszabályok megalkotását a nemzeti kisebbségek kérdésében is, ahogy például tette az afrikai származású emberek alapvető jogaira vonatkozó határozattal. Aztán az Európa Tanácsnak ki kellene egészítenie a Kisebbségvédelmi Keretegyezményt néhány olyan alapvetéssel, mint például, hogy a többségi államok kötelezően foglalják alaptörvényükbe azt, hogy a területükön élő nemzeti kisebbségek államalkotó tényezők.
Erre vonatkozóan Kalmár Ferenc miniszteri biztossal, nagykövettel egy javaslatcsomagot dolgoztunk ki, amelyben a fentin túl olyan alapelveket szögeztünk le, mint például, hogy az állampolgárság nem szükségszerűen azonos a nemzethez tartozással – megjegyzem, ennek különösen nagy jelentősége van az idén szomszédainknál is zajló népszámlálásnál –, vagy hogy a nemzeti kisebbségvédelem alapja az identitáshoz való jog biztosítása, mely utóbbihoz az egyéni és kollektív jogok gyakorlását is biztosítani kell.
Mandiner
