Az importált jogszabály a magyarországi homofób törvényhez hasonlóan megbélyegzi az LMBTQ+-közösség tagjait. A nemi átalakítástól az RMDSZ-es képviselők hallomások alapján rettegnek, de a szexuális oktatás alól is kibúvót biztosítanának.
Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) és az RDMSZ azt állítja, hogy a gyerekeket meg kell védeni a nemi átalakítástól és a homoszexualitást ábrázoló tartalmaktól, ezért nyújtották be azt a törvénytervezetet, amely szexuális irányultságuk miatt megbélyegzi a szexuális kisebbségeket és veszélyforrásként tünteti fel őket a társadalomban. Az európai értékek és alapvető emberi jogok megsértése miatt azonban könnyen lehet, hogy Románia is magára haragítja az Európai Uniót, és Magyarország sorsára jut.
Egyelőre még csak tervezet, de már most hatalmas port kavart és megosztotta a romániai közösséget az a törvénymódosító indítvány, amelyet az RMDSZ-frakció hét tagja azért iktatott a parlamentben, mert szeretnék, ha a törvényt tiltaná, hogy a 18 éven aluliak homoszexualitást vagy a nemváltást ábrázoló, illetve a születéskor megállapított nemtől való eltéréssel kapcsolatos bármilyen eltérést közlő tartalommal találkozzanak. De ez csak az egyik módosítás az összesen hétből!
A módosításokat azért is övezte már a júliusi bejelentést követően felfokozott érdeklődés, mivel a szándékot a magyar pedofilellenesből lett homofób törvény megjelenése után ismertették. Bizonyos elemeiben pedig rendkívüli módon hasonlít a magyar parlament által a nyáron elfogadottra, amelyet a magyar ellenzék jelentős része és az európai közvélemény is éles kritikával illetett, hisz egy kisebbség méltóságát és alapvető emberi jogait sérti meg.
Ennek okán pedig a Velencei Bizottság és az Európai Bizottság is elítélte Magyarország kormányának cselekedetét, amelynek következménye az lett, hogy az országot eurómilliárdoktól zárták el egészen addig, amíg ebben a kérdésben, illetve a jogállamiság és igazságszolgáltatás tekintetében változásokat nem hoz. A magyar kormány pedig, az európai értékekkel szemben Romániába is importálná a szivárványcsaládok elleni uszítást – kihasználva azt, hogy a román parlament, a társadalom és egyházi vonal közel sem mentes a homofób megnyilvánulásoktól.
Ezt pedig jól érzékelteti, hogy a román állam már a szélsőjobb, s amúgy Orbán-rajongó Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) megjelenése előtt is képes volt akár EU-s kötelezettséget szegni, és a saját maga által elfogadott törvénykezéssel szembe menni az LMBTQ+ közösséggel szemben, hogy a homofób ortodox egyháznak és a szélsőségeseknek megfeleljen. Így történhetett, hogy azonos nemű házaspárokat hurcoltak meg, hosszú évekre ellehetetlenítették az élettársi kapcsolat kérdésének jogi úton történő rendezését, de 2018-ban a család fogalmát Magyarországhoz hasonlóan egy nő és egy férfire akarták szűkíteni egy népszavazással (ami egyébként szerencsére érdektelenségbe fulladt).
A FIDESZ nyomán az RMDSZ a saját kongresszusát is a hagyományos családok védelmére hegyezte ki, a budapesti nemzetközi demográfiai csúcson is megosztotta, mennyire szívügye a család védelme, s a kormány közbenjárásuk által miniszteri tárcával is gazdagodott: a családért felelős minisztériummal, melynek vezetője a bigott ortodox Gabriela Firea. Jelenséggé vált, hogy a család fogalmának átpolitizálása, és olyan kontextusba helyezése, amely kirekesztőnek mondható.
Felvetődik a kérdés, hogy az RMDSZ másodrendű szavazópolgárként tekint-e azokra, akik nem hagyományos családban (anya, apa és gyerek(ek)) élnek, hanem mondjuk egyedül nevelik a gyermekeiket, elváltak, nem házasodtak meg stb. Sőt még inkább az, hogyan képviseli azokat az erdélyi magyarokat, akik szivárványcsaládokban élnek, ha az RMDSZ színeiben olyan törvénytervezetet nyújt be 7 képviselő, amely a szexuális kisebbségeket törvényes szinten szeretné megbélyegezni, társadalmi szinten veszélyesnek titulálni, ehhez pedig érzelmileg, gyermekeik védelmével zsarolja a szülőket, manipulálja a magyar közösséget.
Erről az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnökével, Asztalos Csabával beszélgettünk, aki világosan kifejtette, hogy mit gondol a módosításokról
A Magyarországon elfogadott törvény kapcsán a Velencei Bizottság már egyértelműen kifejtette álláspontját, leszögezve azt, hogy alapvető emberi jogokat sért, hátrányosan megkülönbözteti a szexuális kisebbségeket, és uszít az LMBTQ+ közösség ellen azzal, hogy veszélyforrásként tünteti fel őket a társadalomban.
A Velencei Bizottság véleménye pedig a Romániában újabban kezdeményezett törvénymódosítások esetében is alkalmazható, bár direkt módon nem mossa össze a homoszexualitást és a pedofíliát, de a magyarországi törvényhez hasonlóan degradáló a szexuális kisebbségekre nézve, hisz megtiltja a róluk szóló kommunikációt a 18 éven aluliak esetében. Ugyanakkor burkoltan a pedofília is megjelenik benne. S bár a pedofília esetében, nyilván, jogos a tiltás, ez nem összekeverendő az LMBTQ+ közösség szexuális irányultságával.
Hozzátette, az Európai Bizottság a magyarországi törvényen azt is számon kérte, hogy a kiadók és szerzők véleménynyilvánítását korlátozta, így nem lehet például levetíteni az Elton Johnról vagy Freddie Mercuryről szóló filmet, de olyan könyveket sem olvashatnának el a 18 éven aluliak, ahol például a homoszexualitás megjelenik. A romániai tervezet a magyarnál pedig még tágabb értelemben is fogalmaz.
S bár véletlen a számbeli egybeesés, az Európai Bizottságban folyamatban lévő kötelezettségszegési eljárás Magyarország esetében a 7. cikkely megszegése miatt indított eljárást, ami az uniós alapértékek megsértését kérné számon rajta. A legfőbb uniós értékek pedig az egyenlőséghez és szabadsághoz való jog, illetve a demokrácia és jogállamiság, DE nem utolsó sorban az emberi méltóság és az emberi jogok tiszteletben tartása is.
A módosítás 7. pontjának tehát Romániára nézve komoly következményei lehetnek, amennyiben a román parlamenti pártoknak amúgy feltételezhetően tetszetős törvénymódosítást elfogadják.
A tervezet többi módosításával is baj lehet. Igaz, inkább csak azért, mert átgondoltságuk olyan szintű, hogy az ember azt gondolná, csak tölteléknek kellettek a 7. pont mellé
A törvénymódosítás Asztalos szerint több sebből is vérzik, és még az alapvető jogalkotási feltételeket sem teljesítik. Így inkább egy véleménynyilvánításként értelmezhető. Ami még a jelenlegi meghatározott szankciók nélküli formájában is káros, hisz azon túl, hogy megbélyegez egy közösséget, uszít is, hisz jogi alapot biztosít arra is, hogy polgárjogi és közigazgatási pereket indítsanak a jogi vagy magánszemélyek ellen, akikről úgy vélik, hogy megsértik a törvényben foglaltakat.
Mint azt a jogász végzettségű Asztalos Csaba kifejtette, a törvénymódosítás túl van szabályozva a születési felosztásnál előírtaknál, mivel eddig is az orvos határozta meg az újszülött nemét. A kezdeményezők azon szándéka pedig, hogy a szülő a név mellett a nemzeti, állami hovatartozást is meghatározza, problémás lehet, mert Romániában erre egy fogalom van elfogadva. A helyes megnevezése pedig a nemzeti kisebbséghez tartozó személy.
„Nincs ebben semmi új. Azt pedig, hogy a gyereknek joga van a születéskor kapott identitásának megőrzéséhez – csak a kezdeményezők tudják elmagyarázni, hogy milyen veszélyre reflektálva írták, hisz a gyereknek most is jogában áll módosítani az állampolgárságát. Ha pedig a kezdeményezők a nemi identitást próbálják megvédeni a szexuális kisebbségektől, akkor tévedésben vannak.
A szexuális és nemi identitás ugyanis két külön fogalom” – mondta Asztalos. A nemi önazonosság kérdése pedig nem csecsemőkorban merülhet fel.
A szexuális oktatásról szóló módosítás nem olyan rossz, csak nem életképes
A kiskorú lányanyák az orvosok szakvéleménye szerint nem érettek egy gyerek kihordására sem fizikailag, sem lelkileg. És többnyire a szociális hátterük is zilált, így azonkívül, hogy az ő életüket tönkreteszi egy idő előtti szülés, nem árt belegondolni, milyen sors vár a gyerekeikre. Épp ezért nevezik érthetetlennek és károsnak az egyházak és a politikusok hozzáállását, akik ellenzik a szexuális nevelést az iskolában.
A szakértők szerint botorság azt gondolni, hogy az internet világában a gyerekek nem bukkannak rá a szexualitással kapcsolatos tartalmakra. Ezért sokkal jobb lenne, ha hiteles forrásból kapnának megfelelő információkat ahelyett, hogy a pornófilmekből pótolnák az ismereteiket. Az orvosok szerint érdemes lenne már ötödik osztályban elkezdeni tanítani például a nemi szervek felépítését, valamint az intim higiénia alapszabályait.
Pár adat annak érzékeltetésére, mit jelent a szexuális felvilágosítás hiánya és a tájékozatlanság következménye Romániában:
– Románia tavaly kor tekintetében az első helyen szerepelt az unió rangsorolásában a kiskorú anyákat illetően. – Több mint 16 000 kiskorú szült; van olyan közöttük, aki nem először – A legrosszabb adatok Maros (971) megyéből érkeztek, ezt Dolj (723), Brassó (695) és Iași (656) megye követi.
Magas a szám továbbá Bihar (614) és Szeben (479) megyében is. – Leányanya adott életet 2021 első újszülöttjének Romániában – Egy 2020-as felmérés szerint pedig az EU-ban élő kiskorú anyák egynegyede Romániában él, 83%-uk pedig otthagyja az iskolát. Ennek ellenére a mostani törvénytervezet értelmében még a félévente esedékes szexuális nevelés óra alól is felmenthetők a gyerekek. Asztalos szerint a törvénykezdeményezőknek nem a szexuális nevelés alóli felmentés lehetőségeit kellene bővíteniük, hanem a szexuális neveléstan alkalmazhatósági megoldásán kellene dolgozniuk, mert nagy szükség van erre Romániában, tartalmát pedig államilag szabályozni lehet.
Megkérdeztük a kezdeményező RMDSZ-eseket, miért tartották fontosnak, és miben értettek egyet az EMSZ indítványával, hogy azt kezdeményezőként felvállalták
A törvénymódosítást az RMDSZ-ből Biró Rozália, Gál Károly, Könczei Csaba, Seres Dénes és az RMDSZ-es színeiben parlamenti képviselői helyet szerző két EMSZ tag: Kulcsár-Terza József és Zakariás Zoltán írta alá. S bár azt az EMSZ egy közleményben sajátnak jelölte meg, a hét RMDSZ-es színekben parlamentbe jutó képviselő egyetért a kezdeményezés minden pontjában, hisz többek között ezért támogatták aláírásukkal a módosítást. Seres Dénes, Szilágy megyei képviselő, aki az RMDSZ képviselői frakciójának háznagya is egyben, a gyermekvédelmi törvény szempontjából átfogó módosításnak nevezte a tervezetet, amit kollégája kérésére nyilván támogatott, hisz mint mondta, az RMDSZ számára fontos a gyermekvédelem.
„Az RMDSZ meghirdette a család és gyermekek védelmét, amelyről az RMDSZ kongresszus is szólt. Ha pedig egy ilyen jó kezdeményezésről van szó, azt nyilvánvalóan tudjuk támogatni. Amúgy mint kolléga mutatta be ezt a tervezetet, akkor nem arról volt szó, hogy ez más párt vagy valaki másnak lenne a kezdeményezése, hanem mint RMDSZ képviselőké – én ilyen szempontból támogattam Zakariás Zoltánt és aláírtam a kezdeményezést” – mutatott rá Seres Dénes képviselő.
Biró Rozália, az RMDSZ Nőszervezetének elnöke és képviselőjeként többek között a kereszténydemokrata értékrendre hivatkozva döntött úgy, hogy támogatnia kell a kezdeményezést. Kérdésünkre, hogy ez nem-e inkább az elfogadásról kellene szóljon, mint az LMBTQ+ közösség kirekesztéséről, úgy vélte, hogy a törvénymódosítás a gyermekek védelmét és nem a kirekesztést szolgálja. A 18 éven aluliakat ezért nem kimondottan az LMBTQ+ tagjaitól kell védeni, hanem a fiatalkori befolyásolástól. Érdeklődésünkre ugyanakkor elismerte, hogy a tudomány mai állása szerint heteroszexuális személyből senki sem lesz homoszexuális különböző tartalmak fogyasztása miatt.
Könczei Csabának, Háromszék egyik képviselőjének nagyon fontosnak tűnt a kezdeményezés. Szerinte mindenféleképp kell foglalkozni az ifjúság és a gyerekek nevelésének kérdésével, mert úgy látja, hogy az LMBTQ közösség negatív irányba befolyásolja őket. Szerinte ugyanis, aki normálisan neveli a gyermekét, az nem teszi ki olyan hatásnak, hogy tudomást szerezzen arról, hogy nem csak heteroszexuális személyek léteznek.
„Zsenge gyerekkori nevelés időszakában nem szabad olyan rendezvényeket vagy olyan dolgokat népszerűsíteni, amivel a gyermekek szexuális identitását utólagosan befolyásolni lehet” – szögezte le a képviselő. Érdeklődésünkre azonban hozzátette, nem attól tart, hogy heteroszexuális személyből meleg lesz valaki.
Konkrét példát pedig nem tudott mondani arra, hogy valaki a nemváltoztatást népszerűsítette volna. Ugyanakkor úgy vélte, a szexuális nevelés oktatása az iskola és a szülő részéről is meg kell, hogy történjen, de a két oldalnak összhangban kell lennie egymással.
Gál Károly, Háromszék másik képviselőjének azért volt fontos támogatni a tervezetet, mert a mai „társadalomban tudjuk, hogy milyen hatásoknak vannak kitéve a kiskorúak”, ezt pedig szerinte ellensúlyozni kell. Érdeklődésünkre azt mondta, hogy a médiában és az online sajtóban, vagy bárhol máshol aktívan népszerűsítik az LMBTQ közösséget, amit már propagandának is lehetne nevezni. Ez pedig a 48 éves képviselő szerint az ő gyerekkoránál is aktívabban zajlik.
Kérdésünkre, hogy ezt a „propagandát” a kezdeményezésük a gyakorlatban hogyan kívánja csökkenteni, a képviselő azt mondta, elsősorban az állam által kontrollált szférában próbálják majd általa kiszűrni az LMBTQ-tartalmakat (főleg az iskolákban és más nevelési intézményekben). „Így a szülő kezében marad az a lehetőség, hogy amennyiben bevezetnek bármilyen típusú egészségügyi vagy szexuális nevelési tantárgyat vagy kurzust, akkor végül is a szülő dönthet arról, hogy ezen a gyermeke részt vehet vagy sem. A törvénykezdeményezés azonban első sorban a születésnél orvosilag meghatározott nemnek a 18 évig való védelmét próbálja megerősíteni” – mondta Gál Károly képviselő.
Bár a kezdeményezést 7 RMDSZ-es képviselő iktatta, az Erdélyi Magyar Szövetség kikérte magának, hogy az RMDSZ kezdeményezte volna a gyermekvédelmi törvény módosításait. A Fidesznek tetsző törvénymódosítást ugyanis az EMSZ tűzte zászlójára. Ehhez az RMDSZ-es képviselők az iktatás előtt csatlakoztak.
Megkerestük tehát a kezdeményezés értelmi szerzőjét, Zakariás Zoltánt, az EMSZ politikusát, aki az RMDSZ-el kötött egyezség értelmében a szövetség színeiben foglalt helyet képviselőként a parlamentben. A székelyudvarhelyi politikus lapunknak elmondta, miután a törvénymódosítási kezdeményezést előkészítették, az RMDSZ frakcióülésén bemutatták, de frakció szintű döntés nem született róla.
Helyette a frakció tagjaira bízták, hogy egyénileg ki ért vele egyet. Az RMDSZ-ből így öten, az EMSZ összesen két képviselőjéből mindenki támogatta a módosítást. Zakariás szerint az ő és kollégáinak felfogásában ugyanis a gyermekeknek nem kellene megengedni, hogy nemet változtassanak, ezért indítványozták a gyermekvédelmi törvény módosítását. Elmondása szerint a törvénykezésben már szabályozva volt az az eset, ahol a csecsemőt nem orvos, hanem például bába segíti világra. Az ő módosításuk, bár kevesebb hangsúlyt kapott, inkább arra vonatkozott, hogy a gyermek születési önazonosságát tisztázzák. Ehhez a születési adatlapból (acte naștere) indultak ki. Ez alapján tervük szerint a gyermek nemét az orvos, a nevét, nemzetiségét és állami hovatartozását viszont a szülő határozná meg a születéskor, és a gyermekeknek a nemi azonosság megtartásához alapvető joga lenne.
„Miután meghatároztuk, hogy a születési önazonosság ezeket az elemeket tartalmazza, innentől kezdve ezeket az elemeket törvény védi” – tette hozzá Zakariás. A nemi átalakítás a magyarországi propaganda állításával ellentétben nem túl gyakori jelenség. Romániában azoknak sem igazán jött eddig össze, akik ezzel próbálkoztak.
Az Európai Bizottság ezért is kérte ennek megkönnyítését Romániától. Hisz még a köznyelvben hermafroditaként ismert, biológiai zavar folytán több nemi szervvel született személyek esetében is, mint a székelyföldi interszexuális Scherer Elisabeth, a szigorú szabályozások miatt sokan felnőttként vagy szülői beleegyezéssel sem tudnak beavatkozó műtétet elvégezni az országban.
Érdeklődésünkre, hogy Zakariás ismer-e olyan konkrét esetet, amikor kiskorú kért nemi átalakítást, a politikus kitérően válaszolt, és nemleges válasz helyett inkább azt mondta, megelőzni szeretnék, hogy ilyen történhessen, aztán később hozzátette azt is, hogy más országokban „hallottak” ilyenekről. Arra a kérdésre pedig, hogy az LMBTQ+ közösség tartalmainak tiltását hogyan képzelték el a gyakorlatban szintén nem tudott választ adni. Mint mondta, ők kiegészítették a gyermekvédelmet a nem megváltoztatásának és a homoszexualitás népszerűsítésének tilalmával, a többi a kormány dolga lesz. További érdeklődésünkre annyit tett hozzá, hogy hasonló lehet majd a televíziós tartalmak korlátozásához is, de állítása szerint ezzel egyáltalán nem korlátozzák a szexuális kisebbségeket a véleménynyilvánítás szabadságában, illetve az európai értékekkel ellentétes mivolta sem hinné, hogy következményekkel járna. Ha viszont a törvény elfogadása miatt mégis bírálat érné Romániát, akkor azt mondta, majd válaszolnak rá.
„A tendenciával ellentétben, miszerint úgy szeretnék beállítani, mintha a magyar törvényt másoltuk volna, ez nem így van. Adott volt egy téma, mi pedig megvizsgáltuk a román törvénykezést, hogy az illető témában ez hogyan néz ki. Ahol a román törvény megfelelt a mi elképzeléseinknek, ott nem változtattunk” – szögezte le.
A szexuális egészség oktatása kapcsán pedig elmondta, ez csak nevében különbözik az eddigiektől, mert szerintük nem kéne kivenni a szexualitás szót a neveléstanból, mint azt a parlament többi tagja szeretné, ugyanakkor hozzátennék, hogy a szülőknek joga van mentesíteni az órák alól a gyereket. Érdeklődésünkre, hogy miért kellene ezt megtenni egy olyan társadalomban, ahol magas a gyermekek tájékozatlansága és az ebből is eredő gyermekanyák aránya, illetve a szülők körében is rengeteg álhír terjed, azt mondta, hogy véleményük szerint a szülők felelőssége a gyermek szexuális felvilágosítása.
Mit mond az RMDSZ frakcióvezetője?
Csoma Botond RMDSZ-es frakcióvezető szerint bár tájékoztatták előzőleg arról, hogy benyújtják a törvénymódosítási kezdeményezést, frakciódöntés erről még nem született. Akkor fog, amikor a bizottságok után a plénum elé kerül majd. A tervezetről egyelőre nem szeretett volna nyilatkozni, viszont valószínűsítette, hogy a frakcióban nem lesz egységes álláspont róla, ezért a képviselők lelkiismeretére bízzák majd a módosítás megszavazását.
Transindex