A Magyarok Kenyeréből három megyei szervezet kapott szép adagokat - Külhoni Magyarok
Hírek Magyarország

A Magyarok Kenyeréből három megyei szervezet kapott szép adagokat

Adományozó ünnepségéhez érkezett ma a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program. Az államtitkár is méltatta a kezdeményezést. Három civil szervezet kapott egy-egy tonna lisztet.

Immár 11. esztendeje az összetartozást jelképezi a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program – hangsúlyozta Potápi Árpád János. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, országgyűlési képviselő a kezdeményezés hagyományos záró állomásán, az adományozó ünnepségén osztotta meg gondolatait. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a több mint egy évtizede útjára indult Magyarok Kenyere programhoz csatlakozott a Kárpát-medence magyarsága, illetve a különböző földrészeken élő diaszpóra is.

A Hotel Merops Mészáros konferenciatermében kedden tartott rendezvényen Vendégh Edit, a NAK Tolna megyei elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket. Eljött az eseményre Horváth István, a térség országgyűlési képviselője, Csike György, a MAGOSZ Tolna megyei elnöke, Szabó Balázs, a Magyarok Kenyere Program projektvezetője, egyúttal a NAK-TAN Kft. ügyvezetője, valamint Zsikó Zoltán, a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program Tolna megyei nagykövete, a Tolna Megyei Közgyűlés alelnöke is.

Forrás: Potápi Árpád János Facebook oldala

Az idén tizenegy éves kezdeményezés keretében Magyarország teljes területéről és a Kárpát-medence magyar lakta településeiről ajánlanak fel saját termelésű búzát a gazdálkodók, akik a learatott termény egy részét minden évben gyűjtőpontokra viszik, és az adományokat megyénként, külhonban pedig régiónként gyűjtik össze, majd ünnepélyes keretek között, szimbolikusan is összeöntik. A szervezők júliustól augusztus 20-ig várják az adományokat, amelyet azután a közeli malmokban őrölnek meg.

Vendégh Edit elmondta, hogy idén a megye 91 adományozója 9340 kilogramm búzát tett a közösbe. Ebből a mennyiségből a megyében működő három civil szervezet részesedik egyenként mintegy ezer-ezer kilogramm lisztadományban. Név szerint ez alkalommal a Dunamenti Polgári Egyesület, a Gyulajért Alapítvány és a Paksi Karitász Csoport került a kedvezményezettek közé. A lisztet a közeljövőben osztják ki a rászorulóknak.

Teol.hu

Kapcsolodó cikkek