
Címke: Magyarok Kenyere


Nagy István: a Magyarok kenyere program a magyar gazdák hálaadása
A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program a magyar gazdáknak a tettekben megnyilvánuló hálaadást jelenti – mondta az agrárminiszter csütörtökön a Bács-Kiskun vármegyei Tasson.

A Magyarok Kenyere programban 25 fiatal agrárszakembert díjaztak
A Magyarok Kenyere a Jövőért ösztöndíjprogramban 25 felvidéki, erdélyi, kárpátaljai, vajdasági és anyaországi fiatal agrárszakembert díjaztak, akik a tanulmányaikat, illetve gazdálkodásukat segítő támogatásban részesültek az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) segítsége nyomán.

Másodszor tartottak búzaösszeöntést Arad megyében a Magyarok kenyere program keretében
A rászorulók iránti odafigyelésen, az adakozás nemes gesztusán túl közösségkovácsoló ereje is van a Magyarok kenyere programnak, azon belül a búzaösszeöntés ünnepének – vallják az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének képviselői, akik másodízben szervezték meg a tagok által adományként felajánlott kenyérgabona megáldását, és abból egy jelképes mennyiség összeöntését a közigazgatásilag Nagyiratos községhez tartozó Nagyvarjason.

Gulyás Gergely: Magyarországnak a 21. században is szüksége van erős agráriumra
Magyarországnak a 21. században is szüksége van erős mezőgazdaságra, és szüksége van mindarra, amelyet a települések, a falvak a nemzet életében játszottak és játszanak ma is – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Somogyváron csütörtökön.

Gazdaasszonyok hoztak vizet a Fekete-Tisza forrásából a Magyarok Kenyerébe
Idén már kilenc éve, hogy a Kárpátaljáról származó vizet használják a magyarok kenyere dagasztásához, amelyet a Fekete-Tisza forrásából merítenek.

Magyarszovát adott otthont a Kolozs megyei búzaösszeöntő ünnepségnek
A hétvégén szervezték meg a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretén belül a Kolozs megyei búzaösszeöntő ünnepséget. A rendezvénynek a magyarszováti Maneszes Márton Emlékház udvara adott otthont.

A Magyarok Kenyere program felvidéki hozzájárulását Kolozsnémán adták át
A Szlovákiai Agrárkamara, a Gazda Polgári Társulás, a Csemadok Komáromi Területi Választmánya és Kolozsnéma Önkormányzata a hagyományos Csemadok nap keretén belül járult hozzá a Magyarok Kenyere program – 15 millió búzaszem gyarapításához. A program 2010-ben, egy egyszeri gondolat szárbaszökkenéseként jött létre, mikor a szervezők a több tonna összegyűjtött búzából és az ebből őrölt lisztből sütötték meg az augusztus 20-ai ünnepi kenyeret és cipókat. A megmaradt lisztet a Csaba testvér vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány kapta, az általuk nevelt több ezer gyermek 4 havi étkezésének támogatására.

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól
A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program idei nyitórendezvényét, a Kárpát-medencei búzaszentelést Erdélyből, Partiumból, Felvidékről, Délvidékről és Kárpátaljáról érkezett gazdák jelenlétében tartották meg a romániai Kaplonyban.

Magyarok Kenyere – Összeöntötték a kárpátaljai magyar gazdák által összegyűjtött búzát Nagydobronyban
Összeöntötték a Magyarok Kenyere-15 millió búzaszem programban a kárpátaljai magyar gazdák által összeadott, csaknem 160 tonna búzát szombaton az ungvári járási Nagydobronyban.

Búzaösszeöntő ünnepet tartottak Hajdúnánáson
A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program idei búzaösszeöntő ünnepségét pénteken tartották a hajdúnánási Kendereskertben.

Átadták a búzát a Magyarok Kenyeréhez
A Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének zentai székháza előtt kedden délelőtt a gazdák átadták a búzaadományaikat a XII. Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében. A termelők által felajánlott búzát a Borsos malomban cserélik majd lisztre, amelyet Vajdaság több pontján osztanak szét a rászoruló gyerekeknek, a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó egyesületeknek és civil szervezeteknek.

Idén is a sarjadó búza megáldásával indult el a Magyarok Kenyere program
A Magyar Örökség díjas Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program hagyományos nyitóeseményére, a Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepségre ezúttal Erdélyben, a székelyföldi Nyárádszeredán került sor – tájékoztatta a Magyarok Kenyere Alapítvány, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-t.

Szilágyi Péter: a Magyarok Kenyere program az egyik legsikeresebb jótékonysági összefogás
A Magyarok Kenyere program tíz éve tartó működése alatt az egyik legsikeresebb jótékonysági összefogássá vált, amelynek révén több ezer rászoruló családnak jutott magyar gabonából készült kenyér az asztalára – mondta az MTI-nek a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa, aki a magyar nagykövetség által szervezett Magyarok Kenyere ünnepségen vesz részt Madridban pénteken.

Herczegh Anita: az összetartozás kovásza mindennél erősebb
A magyar gazdák megmutatták, hogy az összetartozás kovásza mindennél erősebb – hangsúlyozta a köztársasági elnök felesége a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program Kárpát-medencei adományozó ünnepségén csütörtökön a Fejér megyei Martonvásáron.

A Magyarok Kenyeréből három megyei szervezet kapott szép adagokat
Adományozó ünnepségéhez érkezett ma a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program. Az államtitkár is méltatta a kezdeményezést. Három civil szervezet kapott egy-egy tonna lisztet.

Összeöntötték a Magyarok Kenyere programban felajánlott búzát Ópusztaszeren
Ünnepélyesen összeöntötték a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programban felajánlott búzát pénteken az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

Potápi: a magyarság a járvány után is újra tudja kezdeni az életét
A magyarság a mostaninál sokkal nagyobb nehézségeket is túlélt, és mindig újra tudta kezdeni, így most is így lesz – hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Zentán a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepségén.

Jótékonysági akció a Magyarok Kenyere program keretében
Idén 3350 kilogramm búzát gyűjtött össze a HMDK Gazdakör a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program keretében, a gabonából készült 1600 kg lisztet magyar iskoláink, illetve a többgyermekes magyar családok között osztotta szét.

Elhelyezték a Kárpát-medence Aratókoszorúját a Szent István-bazilikában
Elhelyezték a Szent István-bazilikában szerdán a Kárpát-medence Aratókoszorúját, amelyet az idén hajdúnánási gazdasszonyok fontak a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program részeként.

Kárpát-medencei Búzaösszeöntés Ünnepe
Szarvason, a történelmi Magyarország közepén öntötték össze az idén tízéves Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében az anyaországi és külhoni gazdák által felajánlott búzát.
