Az RMDSZ szerint hat hónappal el kellene halasztani a júniusban esedékes önkormányzati választásokat, jelenleg ugyanis a lakosság egészségének védelme és a koronavírus-járvány hatásainak csökkentése kell hogy legyen a prioritás – nyilatkozta szerdán az Agerpres hírügynökségnek Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök azt mondta, az elsődleges cél jelen pillanatban a vírus terjedésének késleltetése, hogy ne nehezedjen túl nagy nyomás az egészségügyi ellátórendszerre és az állami intézményekre. Ennek érdekében szigorúan be kell tartani a szakemberek utasításait és a hatóságok döntéseit – tette hozzá.
„Aztán következik a gazdaság, mi történik a kis- és középvállalkozásokkal, mert ők képezik az alapot, és milyen gyorsan kellene előállnia a kormánynak néhány intézkedéssel. Csak ezek után lehet majd az önkormányzati választásokkal foglalkozni, de nem júniusban” – fogalmazott Kelemen.
Az RMDSZ elnöke szerint a szakemberek előrejelzéseiből, az eddigi statisztikákból és főleg a más érintett országok járványhelyzetének alakulásából ítélve „semmi esély sincs arra”, hogy júniusban „normális körülmények között” megszervezhessék a helyhatósági választásokat.
„Meglátásunk szerint a választások legfeljebb hat hónappal való elhalasztása lenne az észszerű megoldás, valamikor szeptember végén, október elején kellene megtartani, de természetesen nem a parlamenti választásokkal egy időben” – nyomatékosította.
Az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője, Cseke Attila a téma kapcsán elmondta, a közigazgatási törvénykönyv értelmében a választások elhalasztásáról sarkalatos törvényt kell elfogadnia a parlamentnek, ugyanakkor meg kell hosszabbítani a polgármesterek, helyi választottak, helyi tanácsok, megyei tanácsok mandátumát. Az RMDSZ készen áll megszavazni egy ilyen törvényt – tette hozzá.
Krónika