Egyelőre egy RMDSZ-es képviselő tett esküt az új nagybányai tanácsban - Külhoni Magyarok
Hírek

Egyelőre egy RMDSZ-es képviselő tett esküt az új nagybányai tanácsban

Nem véglegesítették Vida Noémi volt nagybányai alpolgármester esetében a mandátumigazolást, így nem foglalhatta el a szeptember 27-i helyhatósági választásokon szerzett önkormányzati képviselői helyét.

Az RMDSZ jelöltje ezért nem vett részt a csütörtök délben tartott beiktatáson, amelyen Cătălin Cherecheș újraválasztott polgármester és a tanácstagok is letették a hivatali esküt – írta a ziarmm.ro portál.

A magyar érdekvédelmi szövetség két mandátumot szerzett a Zazar-parti város helyi tanácstestületében: a listavezető és eddigi alpolgármester Vida Noémi mellett Pap Zsolt István jutott be, és utóbbi mandátumát igazolta is a Nagybányai Bíróság. Vida Noémi esetében az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) 2015-ben állapította meg, hogy 2008 és 2015 között egy időben volt önkormányzati képviselő és egy olyan cég társtulajdonosa és ügyvezetője, amely szerződésben állt az önkormányzattal.

A volt alpolgármester az MTI szerint ezt úgy magyarázta, hogy 2008-ban az RMDSZ meg akarta menteni a Gutinmelléki Friss Újságot, és egy céget hozott létre, amelynek ő lett az ügyvezetője. A cég 2008 februárjában meghosszabbított egy korábbi szerződést a polgármesteri hivatallal arról, hogy a lapban megjelentetik a hivatal közérdekű közleményeit. Vida Noémit négy hónappal később választották önkormányzati képviselővé, és az ANI szerint le kellett volna mondania a javadalmazás nélküli cégvezetői tisztségéről. A Friss Újságot így sem sikerült életben tartani, a lap 2009 januárjában megszűnt.

Az ANI döntését Vida Noémi megfellebbezte, de a legfelsőbb bíróság elutasította a keresetét. Alpolgármesteri tisztségét megőrizhette a 2016–2020-as ciklus végéig, de a közügyek gyakorlásától három évre eltiltották, s a bíróság ezért nem érvényesítette az újabb képviselői mandátumát. A volt alpolgármester fellebbezést nyújtott be a Máramaros Megyei Törvényszéken. Vida helyét a listán következő Pintér Zsolt veheti át, ha tényleg elutasítják a mandátumát.

A nagybányai művésztelep központi épületében tartott beiktatáson csütörtökön Cătălin Cherecheș polgármester is letett e hivatali esküt. Korábban azt mondta, hogy a két alpolgármesteri tisztség egyikét sem szánja az RMDSZ-nek, de végső döntés még nem született erről.

Maszol

Kapcsolodó cikkek